Szimicsku Ferenc

Görögkatolikus parochus,

Pátyod

szszb_02-138_szimicsku_ferenc.jpgIgazságot, jogot, szeretettel − így foglalhatnánk össze röviden Szimicsku Ferenc hitvallását. Ezt a gondolatot fogalmazta meg magának, amikor 12 esztendővel ezelőtt a sors rendeléséből és egyházi elöljáróihoz benyújtott pályázat alapján a püspök úr őrá bízta a 380 görög katolikus hívőt. A 670 lelkes Pátyodon meghatározó erővel bírnak a görög katolikusok, és magától értetődik, hogy lelki és vallási vezetőjük, a lelkipásztor is fontos szerepet tölt be a kicsiny település életében.

Különösen igaz ez annak fényében, hogy idekerülése után kezdődött el a rendszerváltozás, és az önkormányzatok alakulása tette lehetővé, hogy egy ilyen kis falu is, mint Pátyod, a saját lábára álljon. Igaz, ebben Szimicsku Ferencnek is nagy része volt, hogy igyekezett öntudatra, eszmélésre ébreszteni a település népét: vegyék kezükbe saját sorsuk irányítását.

Szimicsku Ferenc Kántorjánosiban született 1956. november elsején. Édesapja, Szimicsku László a termelőszövetkezetből ment nyugdíjba. Édesanyja, Murguly Anna háztartásbeliként óvta, védte a háromgyermekes család összetartozását. A fivére, László már nyugdíjas, nővére, Anna Kanadában él és szárazföldi stewardessként dolgozik.

A kántorjánosi iskolai évek után a nagyhírű kecskeméti piarista gimnáziumba iratkozott. Imádta a műszaki, technikai berendezéseket, eszközöket és szent meggyőződése volt, hogy őbelőle autószerelő lesz. Szerette és magas szinten művelte a sportot, kézilabdázott a megyei csapatban Kecskeméten.

Már az érettségire készült, amikor eltöprengett a jövőjén. A paptanárok életvitele, önzetlen, sugárzó szeretete annyira magával ragadta, hogy belátta: érdemes egy életet szentelni a mások szolgálatának. A nőtlen szerzetesektől azt látta, hogy a szó szoros értelmében éjjel-nappal nyitva az ajtajuk.

Tudat alatt biztosan megragadta ez a mentalitás a fiatalembert, így nem véletlenül jelölte meg a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolát. Felvették, ám előtte még nehéz próba következett, mivel a katonaságnál a politikailag megbízhatatlanok és a törvényekkel összeütközők társaságában, az úgynevezett nehéz fiúk között szolgált. Később nagy hasznát vette ennek a speciális stúdiumnak, mivel a társadalmat úgymond alulnézetben ismerhette meg.

A főiskolai évek alatt már szeretettel, alázattal és elkötelezettséggel készült Isten szolgálatára. Az első évet Nagykállóban töltötte, ahol a gyülekezet körüli teendők mellett hozzákezdett egy tanyabokori templom építésének megszervezéséhez.

Pátyod azonban egy egészen másfajta küldetés lehetőségét villantotta fel számára. A dzsungelből bontották ki a három és fél éve lakatlan parókiát. Kezük munkájával teremtettek otthont benne. Feleségével, Tarjányi Valériával és két gyermekével, a 12 éves Szilviával és a 10 éves Róberttel ma már a világ legszebb fészkének tartják a csöppnyi falut.

Ebben persze nagy szerep jutott Szimicsku tisztelendő úrnak, aki nemcsak a templomban és a gyülekezeti házban találkozik a híveivel, hanem rendszeresen meglátogatja őket és elbeszélgetnek a falu és a világ dolgairól. Amikor kézzel fogható közelségbe került a Porcsalmától történő elválás lehetősége, igen sokat érvelt, vitatkozott a saját lábra állás mellett a pap. Falugyűlésen, egyházi rendezvényeken beszélték meg a jövőalakítást.

A sportot változatlanul nagyon szereti, Pátyodon éveken át irányította a község labdarúgóéletét. A városkörzeti első osztályban dobogós helyezést értek el, egy év alatt léphettek feljebb. A szántóból focipályát csináltak. A megyében is a legszebbek közt tartják számon az új iskola, művelődési és sportkomplexum épületét, s az előkészületekből ő is alaposan kivette a részét.

− Ez számomra a világ legtermészetesebb dolga − magyarázza. − Nem szeretem az állóvizet, úgy gondolom, akármilyen kis településen éljen az ember, joga van mindarra, amit városon megkaphat. Hisz nekünk úgyis nagy előnyünk származik abból, hogy ismerjük és számon tartjuk egymást, városon az elmagányosodás sajnos, tetten érhető. Igaz, manapság már elvárni kevés, nekünk is nagyon sokat kell fáradoznunk azért, hogy a kultúra, a művelődés, a víz, a gáz, a szennyvízhálózat, a városi tévé is hozzátartozzon a falu mindennapjaihoz. Mindezekről nem elég általánosságban beszélni, hanem személyre kell szabni a feladatot, hogy valamennyi polgárunk érezze: ő is felelős azért, hogy a falubeliek szebb, komfortosabb, emberibb életet éljenek. Pátyodi teendőim mellett öt éve a csengeri görög katolikus közösség is gondjaimra van bízva. A hívekkel való együttműködésnek nagyon sok szép, kézzel fogható eredményét tudjuk felmutatni. Papi életem, küldetésem, örömöm csak embertársaink szolgálatában lehet teljességre törekvő, és Isten akaratával megegyező.

Szabad idejében Szimicsku tisztelendő úr sokat olvas, ápolja a kertjét, vagy szíve szerint inkább látogatja híveit. Fájlalja, hogy 140 embert temetett el hívei köréből, így igen sokan élnek özvegyi sorsban, magányosan.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése