Kék

Ha valakiről elmondható, hogy a falu lelkének számít, sokszorosan igaz ez a megállapítás Bobik Jánosné, született Józsi Margitra. Sok mindenben történelmet csinált Kéken. Bár nem kéki születésű, azért már ide tartozónak érzi magát. Ő írta a településről a község 730 éves fennállása alkalmából a monográfiát. Mint mondja: Kék község életében azért meghatározó a kék szín, mert a legenda szerint a boldogság kék madara itt hullatta el a tollát. Prózaibb magyarázatot is találtak a kutatók a településnév eredetére: a környéken hatalmas, mocsaras területek találhatók, és a majdnem egybefüggő vízfelület kékesen csillogott. Tény az, hogy a címer, amelyet szintén Bobik Jánosné álmodott meg, felső részében a kék madarat, alatta a halat, és mellette a hullámokat ábrázolja.

Dögén született 1940. március elsején Bobik Jánosné. Édesanyja, lánynevén Szónok Julianna, földműves volt, és a nagycsalád összetartását, a gyerekek felnevelését tartotta ars poeticájának. Édesapja, Józsi Bernát, szintén földműveléssel foglalkozott, sajnos már egyik szülő sem él. Négy testvér ülte körül a családi asztalt, a legidősebb, Bertalan szintén nem él, Etelka háztartásbeli, Erzsébet nyugdíjas tanítónő, Margit a legfiatalabb. A férje, Bobik János, nyugalmazott építéstechnikus. Egy gyermekük született, János, a helyi könyvtár vezetője, és a képviselő-testület tagja, szinte anyjától vette át a közéleti megbízatást. Most a helytörténeti bemutatóterem fotóanyagát készíti és rendezi.

A kisvárdai leánygimnáziumban érettségizett Józsi Margit. A nagy múltú egri pedagógiai főiskolára jelentkezett, földrajz–rajz szakon szerzett diplomát ezerkilencszázhatvanegyben. Ekkor lépett be élete első munkahelyére, a kéki általános iskolába, és harmincöt évnyi szolgálat után innen vonult nyugdíjba ezerkilencszázhatvanhatban. Végigjárta a ranglétrát, tanított a felső tagozaton, majd tizenöt évig igazgatóhelyettesként, három évig pedig igazgatóként látta el a feladatokat.

Margitkát első pillanatban a szívébe zárja mindenki. Olyan kedvességgel, szerénységgel, és őszintén beszél, hogy magunk előtt látjuk a tanítványaiért izguló pedagógust, a község történelmét kutató amatőr helytörténészt. Mint megjegyzi, szinte véletlenül csöppent a helytörténeti kutatás sűrűjébe. Elődje, Márton Ferenc, amatőr régész, nagy lelkesedéssel járta a Kék környéki ásatásokat, gyűjtötte az emlékeket.

Amikor nyugdíjba ment, Margitka néni pedagógusi és erkölcsi kötelességének tartotta folytatni a megkezdett tevékenységet. Hónapokon át igen sokat dolgozott, elbeszélgetett a helyi idősekkel, forgatta dr. Nyárády Mihály néprajzkutató Kékkel kapcsolatos kiadványát, és lassan kirajzolódott előtte a település 730 éves múltja. A helyi önkormányzat kiadta a gazdag anyagot felvonultató monográfiát. Nyugdíjba vonulása alkalmából átvehette az Arany Katedra Díjat. 1998-ban pedig Kék díszpolgára lett. Ma ő vezeti a gyermekjóléti szolgálatot a községben, és öt éve ő szerkeszti a Kéki Körkép című havilapot.

Mindig is a gyerekekkel foglalkozott, épp ezért semmi különlegeset nem jelentett számára a gyermekjóléti szolgálat feladatainak átvétele. A veszélyeztetett gyermekek felkutatása, családba fogadása, az utógondozás, a környezettanulmány elkészítése, a rendkívüli segélyek véleményezése sok, ám annál szebb tennivalót jelent számára. Ha úgy látja, hogy szükséges, Margitka néni sűrűbben látogatja a családokat, figyeli azokat a gyerekeket, akik valamiképp már hátrányosak.

Több év távlatából is emlékszik arra az esetre, amikor egy apa – állítólag – molesztálta a saját lányát. Talán furcsa, hogy az édesanya a négy fiúgyermek mellől a lányát intézetbe vitette. Soha nem derült ki, mi történt valójában. Emlékszik a nyitott gerinccel született kislányra, aki a nagy hírű Pető Intézetben nevelkedett, és a mozgásához szükség volt egy félmillió forintos járógépre. Mozgósították a falut, és a jó szándékú gyermekek és felnőttek egyaránt adakoztak a nemes cél érdekében. A helyi önkormányzat kiegészítette az összegyűlt forintokat, és megvehették a járógépet.

Főhadiszállás az iskola, hisz minden kezdeményezés innen indult el. Margitka néni riporter szakkört vezetett tíz évig, és a helyi lapban már megjelennek az egykori diákújságírók cikkei. A felelős szerkesztő és a helyi önkormányzat vezetői is úgy látják, hogy a képviselő-testület és a lakosság párbeszédét jeleníti meg az újság. Felsorolni is nehéz, mi mindent tett még Kékért Margitka, többen a nyugdíjas klubból ismerik, nemcsak a pedagógusok, hanem az egykori tsz-tagok, és a többiek is eljárnak a rendezvényekre, kirándulásokra.

Munkájának megkoronázása lesz a faluházban a helytörténeti bemutatóterem megnyitása. Mondani sem kell, hogy ezt a mini-múzeumot is Margitka néni szervezte. 2002-ben az oktatás, a kulturális tevékenység, az ifjúság nevelése területén elért kiemelkedő munkájáért önkormányzati elismerésben részesült.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)