Biztonsági kamerával megfigyelt terület

Írta: Bódi Katalin

Agnolo Bronzino Krisztus a kereszten.jpgA könyvesboltból a könyvtárba igyekezve átvágok a katolikus templom előtt, s eljátszom egy pillanatra a gondolattal, jó lenne betérni ennek az épületnek a magányába is, elidőzni egy kicsit út közben, de a kapuzat áloszlopára erősített felirat megnevettet: Biztonsági kamerával megfigyelt terület. Gúnyba hajló iróniám némi pirulásra késztet: nem elég tehát Isten mindent látó szeme, lám, kell a kameráé is, s mit rögzít majd vajon? Ki nem jön be a templomba, ki vét a tízparancsolat ellen? Gondolatokat is megfigyel?

Előző nap a hitről beszélgetünk a hallgatóimmal egy közösen látott kiállítás kapcsán, tisztában vagyok kérdésem intimitásával és provokációjával, hiszen azt a kérdést, hogy zajló világunkban vajon miben s hogyan hiszünk, gyermekként, felnőtté váló fiatalként, felnőttként vagy akár a halált váró csendességben, igazi bátorsággal és kíméletlen őszinteséggel lehet csak megválaszolni.

Pascaltól, Descartes-tól Kanton át Nietzschéig minden van. Adrienn hisz a keresztény istenben, de a lélekvándorlásban is, abban talán jobban, mint a feltámadásban. Magdit édesapja gyermekként módszeresen fosztotta meg a hittől – Mikulásban, Jézuskában, sorsban, csodában –, s helyébe a kislány önbizalmát és akaratát helyezte, amit ő természetesen fogadott el. Anna utálta gyermekként, hogy korán kellett kelni a vasárnapi miséhez, a templomra rakódó társasági életből csak a pletykálkodó öregasszonyok idegen zsivaja maradt meg számára, de hiányzik neki a transzcendensben való hit, ezért most keresgél, mindenekelőtt a keleti kultúrák vallásaiban. Edit gyermekként tudományos keresztkérdésekkel zaklatta a tisztelendő atyát mise után, s sérelmezte a kikerülő válaszokat, amelyek a kislány racionalitásával szükségképen nem voltak köszönőviszonyban. Csilla ma sem tudja elképzelni a karácsonyt éjféli mise nélkül, de gyermekét csak azért küldené egyházi iskolába, mert szerinte ott nagyobb az erkölcsi fegyelem, s jobb esélyek adódnak a továbbtanulásra. Gergőt biztatnom kell, meséljen kicsit részletesebben arról, miért is fontos része az életének a hitgyakorlás, hogyan simítja bele a hétköznapokba az istenhitet, hiszen most érvelést és meggyőzést is tanulunk, hiteles megszólalást és kölcsönös tiszteletet. János katolikus és református iskolába is járt, s hamar kialakított magában egy autonóm hitet, amelynek gyakorlásával azonban mégiscsak nehezen boldogul a felekezeti dogmák különbözősége miatt. Bence hit és tudomány konfliktusairól értekezik szkeptikus szomorúsággal. Sándor az egyházak társadalmi közmegítélésének évszázados közhelyeit említi, anyagiasságot, bűnös szexualitást. Tamás kimondja aztán egyik kedvenc paradoxonomat: ha gyermeke lesz a távoli, elképzelhetetlen jövőben, nem erőlteti majd a vallásgyakorlást, csupán felkínálja neki, s az, ha majd nagy lesz, eldönti, akar-e hinni.

Kevés dologban egyezünk meg, abban azért mégis, hogy egyrészt a hit antropológiai szükségszerűség, másrészt pedig abban, dogmákkal vagy nélkülük, istenekkel vagy nélkülük, hogy alapvetően mindannyian hisszük, életünk jól alakul. Persze semmi világmegváltót nem mondunk, mégis jó érzés összegezni a beszélgetést, s kiadni a feladatot egy szabadon választott, a keresztény hitet tárgyazó kortárs képzőművészeti alkotás szakkritikájának megírásáról. Világos azonban a felszabadultság oka akár bennem, akár a csoportban, hiszen alapvetően legmélyebb szorongásainkról beszéltünk mindannyian, s már a megosztás segített önmagunk hitének körvonalazásában, megértésében és akár elfogadásában. Sok emlék szakadt ott mindannyiunkra hirtelen.

A tokaji katolikus templom jobb padsorának egyik padjában ültem az idei február egyik leghidegebb napján, egyedül, de körülöttem hatalmas tömeggel. Az épületben még hidegebb volt, mint a ködös főtéren, s miközben a halotti misét hallgattam az apró rózsacsokrot szorongatva, az oltár előtti feszületen lógó Jézus Krisztust bámultam. Kíváncsian, szomorú önvizsgálattal. Nyaka irreálisan hosszú volt, ahogyan a feje bal vállára hanyatlott és végigfeküdt rajta, ami csakis úgy képzelhető el, hogy nyaka kitört, a simára festett, plasztikus testtől radikálisan idegenül. Gyermekkori félelmeim voltak ott megint, a halott testtől, a szenvedéstől, a halál végtelen magányától, olyan meggyőzően mutatta meg a feszületen megkínzott test a végességet.

M. Szlávik Tünde
rovata
Written by
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése