Balogh Zsigmond

Igazgató,

Hajdúnánás

hb_4-160_balogh_zsigmond.jpgA három és fél évtizede tanító pedagógus, Balogh Zsigmond igazgatóként huszonhárom éve dolgozik ebbéli munkakörében. A magyarországi viszonyokat ismerők számára ez a tény minden más, meggyőzőbbnek vélt erővel bír. Akit egy jó nevű intézmény értő tantestülete folyamatosan megtisztel a bizalmával, az nem lehet véletlen csupán.

A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem – közismertebb nevén a KLTE – hallgatójaként, magyar–történelem szakos tanári diplomát szerzett igazi pedagógus megszakítás nélkül tevékenykedik a Hajdú-Bihar megyei közoktatásban. Elhivatottságát bizonyítja az is, hogy 1989-ben, intenzív továbbképzésben vett részt a KLTE szervezésében. Tanulási vágya azonban nem hagyta nyugodni, így a Budapesti Műszaki Egyetem tanügyigazgatás, iskolavezetés szakértői szakon végzett 1996-ban. S, ha már újból lendületben volt, 1997-ben mindezt „megfejelte” a közoktatás-vezetői szakon szerzett diplomájával. S, hogy ne csak szűkebb hazájában bizonyítsa rátermettségét, 2001-től a Veszprémi Egyetem felnőttoktatási külső munkatársa is.

Szakmai-közéleti tevékenységéről mondja el a következőket: tizennégy éve, 1991 óta vesz részt az alternatív programban tanító pedagógusok szakmai, módszertani felkészítésében. Ezen elfoglaltsága mellett tagja a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, a Magyar Történelmi Társulatnak. Munkaköréből adódó mindennapi feladatai közt szakított időt arra is, hogy 1999-ben részt vehetett az Oktatási Minisztérium megbízásából a felsős kerettanterv kidolgozásának munkálataiban.

Közoktatási szakértőként számos oktatási intézmény pedagógiai programjáról készített véleményt. A vezetői pályázatok megítéléséhez szakmai értékeléseket mellékelt. Sok oktatási intézmény szakmai és törvényességi ellenőrzésében vett részt az ország különböző részein.

Az önkormányzati és intézményi minőségbiztosítási programok készítése, illetve azok irányítása is a tevékenységi körébe sorolhatók. A Veszprémi Egyetem külső munkatársaként oktat a szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzésben. 2004 óta az Oktatási Minisztérium megbízásából, szakértőként, a „Kistérségi közoktatási fejlesztési terv modellezése” című projektben is dolgozik.

Az 1859-ben megalakult hajdúnánási énekkar nemes hagyományait követi a Makláry Lajos nevét viselő Ének Tagozatos Általános, Közép- és Zeneiskola. A névadó Liszt-díjas karnagy volt, aki ötvennégy éven át, óriási munkabírással látta el a kántori teendőket, egyre több énekkar vezetését, miközben tanított a gimnáziumban is. Ő volt az, aki az országban elsőként alkalmazta a Kodály-módszert.

Az iskola és a Makláry Alapítvány gondozásában, tizenöt évvel ezelőtt kiadott, az „Értékek mentén” címet viselő könyvben állítanak méltó emléket az elődöknek, s az őket követőknek egyaránt. Előszó helyett ennyit írtak a kiadvány belső lapjára: „… mindenben, ami szép és finom az emberi életben, van egy árnyalatnyi a kagyló gyöngyöt könnyező isteni betegségéből.” Ezeket a sorokat olvasva érthetjük meg igazán az iskola törekvéseit a mai, mindent azonnal besöpörni, megkapni vágyó, egyre erőszakosabb és gátlástalanabb világban…

Az 1989-ben, a Zsolnai József tanár úr által kimunkált Értékközvetítő és Képességfejlesztő Programot /ÉKP/ követi ma is az iskola tantestülete. Annak megvalósítása végett megtartják humánpedagógiai elkötelezettségüket, konzervatív, teljesítményorientált személyiségfejlesztésüket, amiben kiemelt szerepet kap a hatékonyság és a minőség jegyében a szabad gondolkodásra és a cselekvésre nevelés egyaránt.

A program megalkotója így vall munkájáról: „Küzdés, küzdelem nélkül, tudásunkkal és teljesítményünkkel való napi szembenézés nélkül nem eshet szó sem tehetségről, sem értékes életvitelről, sem alkotásról.”

Az elgondolást követő eredmények elismeréseként a fenntartó városi önkormányzat 1993. december 16-i határozatával hozzájárult ahhoz, hogy tízosztályos iskolaként működjön tovább a neves oktatási intézmény. Négy évvel később engedélyt kaptak a hatosztályos gimnázium beindítására is. Itt a követendő pedagógusminta az, aki egyforma szeretetteljes szigorral bánik minden tanítványával és a képességeihez mérten követel tőle. A gyerekekről mindig a jót feltételezi és tiszteli őket, azaz emberként bánik velük.

Az országszerte ismert intézmény gondot fordít a kiemelkedően jól teljesítő, illetve a tehetséges tanulók munkájának az elismerésére, az énekkar támogatására, szaktáborok szervezésére. A tárgyi feltételek minőségének javítását igazolja a könyvtár, a számítógépes tanterem fejlesztése, valamint a nyelvi – angol, német, latin – labor kialakítása és bővítése.

A Makláry Lajos nevét viselő iskola diákjai valamennyi tanulmányi versenyen megállták és megállják a helyüket. S az elért eredményekre méltán lehet büszke igazgatójuk: Balogh Zsigmond.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Tanya

Biszák László alkotása A  festő, aki   komplett  képekben  gondolkodik,  vagy  csak  ráhagyja  az  ecsetére, hogy  dolgozzon,  máris  kikerekedhet  keze nyomán egy tájkép, és  ha  van  még festék a palettán ... Tartalom megtekintése

Őszikék 22 – 11 

Bíró Ernő alkotása Lám-lám  idén is eljött minden  híresztelés ellenére az  ősz!  A  nyár  perzselő  volt,  áhítoztunk   az  esőre, kis  lehűlésre,  és  mutató újját  felemelve  hozott  rosszakat,  viharokat, lehűlést ... Tartalom megtekintése

Kertész  utcai  ház, Győr

Hargitai Beáta alkotása …már 2024-et  írunk,  és  2020-ban  készítettem  ezt  a kis  képet.  Révfalut  jártam,  kerestem  az  emlékeket,  lassan  az  épületek  is  úgy  kipotyogtak  a  szitán,  eltűntek  mint  a pergő ... Tartalom megtekintése

Lagúna

Huszár  Boglárka alkotása Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). ... Tartalom megtekintése

Fornax

Tüttő József alkotása Képzeletem összes  zugát    nézegetem   az  elvonatkoztatott  témát   bontogatva  ami  a jelenkor megváltozott  világát   képviseli.  A  múlt század  embere  vagyok,  ahol  a tárgyak  tárgyakat ... Tartalom megtekintése

“Nem nyitok vitát…” 

Tüttő József alkotása Két  krumpli  egy  zsákba  hiába  nagy a zsák,  akkor  hátra  arc,  és  úgy  vitáznak  mint két  felfújt  hólyag.  Tüttő  József  két  figurát  állít  elénk,  hogy  fejtsük  meg ... Tartalom megtekintése

Munka  közben

Biszák  László  festőállványa előtt Rajzok,  festmények,  különböző témák,  stílusok, felismerhetők,  és  értékelhetők,  miért  ne  nézzünk  bele  a  kincsesládába  ahol a  színek  alusznak, és  várakoznak,  hogy  teret,  lehetőséget  kapjanak  a kibontakozásra. ... Tartalom megtekintése

A gitáros

Bíró  Ernő alkotása Egy huncut  kép,  egy  kedves  gitáros,  aki  talán  éppen  pihenőjét  tartja.  hosszú  lábai  mintha  nem is ő  viselné, mintha-mintha  rongyból  volna!,  és  csupán  csak  támaszték!!  Aranyos grafika, ... Tartalom megtekintése