Keresés életrajzi adatok szerintKözépfokú tanulmányokMagyarország

Dr. Bíró György

A Miskolci Egyetem tanulmányi rektorhelyettese, Miskolc A Miskolci Egyetemre 1982-ben került dr. Bíró György tanársegédként. Az eltelt időszakban minden lépcsőfokot megjárt, hiszen 1984-től adjunktusként, 1993-tól docensként, ’99-től pedig egyetemi tanárként... Tartalom megtekintése

Bihall Tamás

A BOKIK elnöke, Miskolc A Szeged környéki szülőket az ötvenes évek viharai sodorták Miskolcra, jóllehet Bihallék ide nem őseik nyomába jöttek, hiszen a család gyökereit valahol Erdélyben hagyták maguk mögött.... Tartalom megtekintése

Dr. Besenyei Lajos

Professzor, a Miskolci Egyetem rektora, Miskolc Beszélgetésünk időpontjában, 1999 novemberében már ismert volt, hogy dr. Besenyei Lajost, aki 1997 óta rektora a Miskolci Egyetemnek, az összevonások után immár a legnagyobb... Tartalom megtekintése

Abuczki József

Vezérigazgató, Miskolc Abuczki József, aki ezerkilencszázharmincnégy decemberében született Nyíregyházán, gyermekkorában hiába áhította mindennél jobban, hogy folytathassa tanulmányait, amíg barátai a középiskolák padjait koptatták, ő édesanyja betegsége, négy kiskorú testvére miatt... Tartalom megtekintése

Kobold Tamás

Polgármester, Miskolc Bár a megyeszékhely polgármestereként sem hisz az asztrológiában, érdeklődik iránta. 1953. augusztus 30-án született, vasárnap, reggeli fél 8-kor, tehát a Szűz jegyében, egy olyan napon és órában, amelynek... Tartalom megtekintése

Dr. Ódor Ferenc

A Megyei Közgyűlés elnöke, Miskolc Választott és szeretett szakmája, az állatorvosi munka gyakorlására egyre kevesebb ideje marad dr. Ódor Ferencnek, aki a legutóbbi parlamenti választások óta országgyűlési képviselő, majd az... Tartalom megtekintése

Lukács Balázs

Ügyvezető – lokálpatrióta, Újszentmargita–Debrecen–Vecsés A család szeretete, a szeretteiről való gondoskodás, a kitartó és következetes munkavégzés, a folytonos megújulás és a tudásvágy által inspirált önképzés Lukács Balázs eddigi sikeres és... Tartalom megtekintése

Varga Gábor

Nyugdíjas – természetvédő – amatőr régész, Újszentmargita Világéletében szeretett barkácsolni, szebbíteni-jobbítani az őt körülvevő tárgyakat, a természet szeretete és védelme életének maghatározó eleme, és mindemellett a környék elismert amatőr régészének... Tartalom megtekintése

File Ferenc

Szövetkezeti elnök, Tiszacsege Jobb lett volna a szövetkezeteket is az állami gazdaságok mintájára privatizálni – véleményezi File Ferenc, a Tiszacsegei Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, az Agrárkamara megyei elnökségi tagja, országos küldötte... Tartalom megtekintése

Erdőháti Imréné Kocsis Irma

Tanítónő, közoktatási szakértő, Sáránd Érzem az emberek szeretetét. Ahogy rám mosolyognak, ahogy tanácsot kérnek. Jó érzés, hogy tudok segíteni kollégáknak, tanulóknak, itt lakóknak. Mindenütt vannak ismerőseim: Sárándon, a körzetben, Debrecenben... Tartalom megtekintése