Keresés életrajzi adatok szerintKözépfokú tanulmányokMagyarország

Nagy Gyula

Mezőgazdasági vállalkozó, Sáp A földből, a mezőgazdaságból megélni manapság csak ott lehet, ahol jól egyben van a család, s mindenki részt vállal a munkamegosztásban. Persze már nem elég csak a... Tartalom megtekintése

Kirzsa Imre

Ügyvezető, Püspökladány Jól érzem magam, mert azt csinálom, amit szeretek – mondja Kirzsa Imre, az Imki-Food Kft. ügyvezetője. – Egyúttal büszke is vagyok arra, amit eddig hosszú és kitartó munkával... Tartalom megtekintése

Samu Lajos

Intézményegység-vezető, Polgár Polgáron eddig is megvoltak a szakképzés hagyományai, csak meg kellett újítanunk azokat – mondja Samu Lajos, aki iskolájában nemcsak a szakképzés felelőse, hanem személy szerint is sokat tett... Tartalom megtekintése

Benő János

Jegyző, Nyíradony Roppant sajátos pedagógiai tevékenységet igényel ez a hivatás, hiszen felnőtt embereket kell megtanítani a jogaikkal élni, illetve a jogszabályok tiszteletére – sommázza 31 év közigazgatási irányítói tapasztalat birtokában... Tartalom megtekintése

Molnár Miklós

Alpolgármester, Nagyhegyes Minden körülmények között az ember vállalja önmagát, nézeteit, és ne abba az irányba fordulgasson, ahol éppen jobban süt a nap – ezt vallja Molnár Miklós a 2730 lelket... Tartalom megtekintése

Bajusz Istvánné

Polgármester, Nagyhegyes A megegyezés és a meggyőzés híve Nagyhegyes polgármester asszonya, Bajusz Istvánné Czaga Éva Mária. Életútját megismerve elmondhatjuk: beleszületett a közigazgatásba. Édesapja Tiszabezdéd vb-titkára volt, míg édesanyja az ugyancsak... Tartalom megtekintése

Dr. Tóth László Lajos

Állatorvos, Létavértes Hetedik-nyolcadik osztályos volt, amikor elhatározta, hogy állatorvos lesz. Megfogadta édesapja szigorral is megerősített intelmeit, s céltudatosan, fegyelmezetten haladt a kitűzött cél felé. Ma már így vall erről: –... Tartalom megtekintése

Tarsoly Attila

Polgármester, Körösszegapáti Első ciklusát kezdte meg a polgármesteri poszton Hajdú-Bihar megye 82 településvezetője közül a legfiatalabb polgármester, Tarsoly Attila, aki a Fidesz jelöltjeként győzött a 2006. évi őszi helyhatósági választáson.... Tartalom megtekintése

Horváth Győző

Ügyvezető, Körösszegapáti–Berekböszörmény Minden ember egy egyéniség. Éppen ezért fel kell ismerni, hogy mire képes, s hagyni kell a területén érvényesülni. Ilyen emberek sokaságával tartom a kapcsolatot a szakmában, s ennek... Tartalom megtekintése

Berényi András

Polgármester, Hosszúpályi Az 56 éves, a nagyközség élén második ciklusát töltő, ereje teljében lévő polgármester azt vallja: addig kívánja töretlen lendülettel végezni a vállalt feladatokat, amíg települése javára tud lenni.... Tartalom megtekintése