Keresés életrajzi adatok szerintFelsőfokú tanulmányok

Tóth Mihály

Vállalkozó, Hajdúdorog Gyermekkoromtól kezdve mindig dolgozok. Az egzisztenciámat magam építettem fel, igaz, ehhez sosem adtam fel a vállalkozó kedvemet, s az iskolapadba sem idegenkedtem beülni. Alapból vidám, jó kedélyű ember... Tartalom megtekintése

Posta Ferenc

Ügyvezető igazgató, könyvvizsgáló, Hajdúdorog Ha az akarat igazán nagy, az akadályok nem lehetnek nagyok – ezt Posta Ferenc írta valamikor régen határidőnaplójába, s ha egy-egy holtpontra érkezett, ebből merített új... Tartalom megtekintése

Dr. Oláh Imre

Fogszakorvos, Hajdúdorog Édesapám piarista szellemben nevelt, s ennek köszönhettem, hogy a legnagyobb nehézségeken is túl tudtam jutni, s minden bajból ki tudtam magam vágni. Az ő és az én egész... Tartalom megtekintése

Görögh László

Agrármérnök, Hajdúdorog Az én nemzedékem bizonyítottan megállta a helyét – mondja az 1948-ban született Görögh László agrármérnök, aki a tanyasi gyermekkor után előbb a dohánytermelésben és -iparban próbálkozott, majd az... Tartalom megtekintése

Földesi Gyuláné

Díszpolgár, nyugalmazott tanárnő, Hajdúhadház–Debrecen Minden alkalmazott, gyakorlati tudománynak vannak és ma is léteznek olyan művelői, akik egész életükben „csak” egy dolgot és egy helyen műveltek. A Hajdúhadházán öt évtizeden át... Tartalom megtekintése

Tarczy Péter

Újságíró, szerkesztő, Hajdúböszörmény A mackós alkatú tollforgató elsősorban a kulturális újságírás területén szerzett nevet magának. Zaklatott gyermekkorát az ötvenes-hatvanas évekre jellemző szegénységben, bizonytalanságban töltötte. Édesapja a Rákosi- és Kádár-rendszer börtöneinek... Tartalom megtekintése

Molnár Ferenc

Ügyvezető, Hajdúböszörmény Ki hinné Molnár Ferencről, hogy nyugdíjas, amikor reggeltől estig állandóan mozgásban vanű – Bizony nem érezném jól magam a négy fal közé bezárva. Nagy családból származom, megszoktam, hogy... Tartalom megtekintése

Kiss Attila

Országgyűlési képviselő, polgármester, Hajdúböszörmény Második parlamenti ciklusát tölti az országgyűlésben a 39 éves képviselő, miután a 2006-os választásokon a megye 9. számú választókerületében – a Fidesz MPSZ és a KDNP... Tartalom megtekintése

Ficsor László

Jegyző, Hajdúböszörmény Hajdúböszörmény jegyzője határozott, magabiztos, céltudatos vezető. Munkája miatt nagyon elfoglalt, de mindig szakít időt másokra, kollégáival jó viszonyt ápol, s élete főszereplője a felesége és a kislánya. Szívesen... Tartalom megtekintése

Dr. Cs. Varga László

Állatorvos, Hajdúböszörmény Az állatállomány drasztikus leapadása miatt manapság nem a toplisták élén áll az állatorvosi hivatás. Jószerivel azok maradtak a pályán, akik igazán elkötelezettek, többen pedig a kisállatgyógyítás felé orientálódtak.... Tartalom megtekintése