Keresés életrajzi adatok szerintFelsőfokú tanulmányokMagyarországDebrecen

Banner László

Igazgató, Nyíregyháza Pedagógus pályafutását 1955-ben kezdte matematika–fizika szakos tanárként, majd 23 évig a Krúdy Gyula Gimnázium igazgatója volt, azonban ma már sajnos nincs közöttünk Banner László, aki egész életét hivatásának... Tartalom megtekintése

Dr. Vojnik Mária

Politikai államtitkár, Budapest, Nyíregyháza Gyakorló orvosból lett politizáló orvos dr. Vojnik Mária, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára, akit 2003. szeptember 15-én nevezett ki a köztársasági elnök erre... Tartalom megtekintése

Szalainé Bíró Katalin

Gimnáziumi igazgató, Vásárosnamény Igen fiatalon nevezték ki Vásárosnamény II. Rákóczi Ferenc Gimnázium igazgatójának Szalainé Bíró Katalint. Olyan nagy tanáregyéniségtől tapasztalhatta meg az intézményvezetői tevékenységet, mint Szabó László. Szakmát, emberséget, vezetői... Tartalom megtekintése

Szabó László

Gimnáziumi igazgató, Vásárosnamény Szép családi ház hűvös szobájában lapozunk fel egy képzeletbeli történelemkönyvet. Szabó László özvegyével, Jutka asszonnyal idézzük a múltat, amelynek egyes elemei emlékek áradatát indítják el. Ebben a... Tartalom megtekintése

Dr. Laczkó László

Családorvos, Tiszadada Az embereknek az egészségről alkotott felfogása összehasonlíthatatlanul jobb, mint negyedszázaddal ezelőtt. Ez a meggyőződés régóta kialakult dr. Laczkó László családorvosban. Az a tapasztalata, hogy a helybeliek zömét élénken... Tartalom megtekintése

Dr. Ihnáth György

Jegyző, Pusztadobos Mikor megkérdeztem, miért éppen e mellett a község mellett döntött, azt válaszolta: „Első látásra megtetszett, mikor eljöttem, elbeszélgettem az emberekkel, megnyert őszinteségük. Így a többi megpályázott helyre már... Tartalom megtekintése

Ifj. Bárány László

Ügyvezető igazgató, Nyírkércs Az új termék neve: Tanyasi gyöngyös színe java. A nagyra nőtt gyöngytyúk finom falatairól van szó. A tanyasi csirke fogyasztásának kedvező élettani hatása van. Karácsonykor emeli majd... Tartalom megtekintése

Bajkán Lászlóné

Iskolaigazgató Nyírbéltek A határ menti település általános iskolájának igazgatói irodájában minden nap sokáig ég a villany, mert a pedagógus közösség, élükön az igazgató asszonnyal, Bajkán Lászlónéval, a napot lezáró rövid... Tartalom megtekintése

Szathmári Andrásné

Gimnáziumi igazgató, Nagyecsed Az elődeim munkája az én kelengyém. Nekem még csak terveim vannak. Ezekkel az őszinte, mélyen emberi, szívből jövő meleg szavakkal kezdi beszélgetésünket Szathmári Andrásné, leánykori nevén Farkas... Tartalom megtekintése

Nagy Sándor

Az Inter-Tram Kft. ügyvezető igazgatója, Nagyecsed Egy fejlődőképes fiatal szakember, ókori macedón névrokonához hasonló lendülettel vezeti a rábízott vállalkozást. Nagy Sándor 1978. szeptember 30-án, Mátészalkán született. Szülei, Kovács Éva, nyugdíjas... Tartalom megtekintése