Helyek szerint

Cserbakőy Leventéné

Iskolaigazgató, Nyírvasvári A csöppnyi Szamos-parti kis faluban, Szamosangyaloson az egymás mellett megbúvó házak nemigen fogadtak be idegent. Nem is akartak a határ mellé költözni, aki viszont ott látta meg a... Tartalom megtekintése

Rostás Tibor

Önkormányzati képviselő, Nyírvasvári El lehet-e jutni kanál és kanna segítségével a Párizsi Operaház színpadára? Oda, ahová nagyon sok énekes és zenekar sóvárogva szeretne eljutni, és napi nyolc órát gyakorol valamilyen... Tartalom megtekintése

Dr. Széll Ferenc

Vállalkozó orvos, Ópályi Sokan vannak úgy életük során, hogy egy-egy döntésüket csak átmeneti megoldásnak szánják. Így volt ezzel a kezdő orvos dr. Széll Ferenc Csaba is a hetvenes évek elején,... Tartalom megtekintése

Tamás György

Alpolgármester, Pócspetri Már annak is másfél évtizede, hogy Pócspetri lakossága elégtételt kapott az 1948-ban történt rendőrgyilkossági per kapcsán. 1990-ben ugyanis perújrafelvétel eredményeként rehabilitálták az érintett személyeket, hozzátartozókat. A település életét... Tartalom megtekintése

Nagy Lászlóné

Védőnő, önkormányzati képviselő, Pusztadobos Csakis a kiváló szervezőre, a segítőkész, a jó tanácsot adó védőnőre, a falu „Katika nénijére” kell gondolni, amikor azt mondják róla Pusztadoboson: „minden lében kanál”! Nemcsak... Tartalom megtekintése

Nagy Zoltánné

Aranydiplomás pedagógus, Rohod Negyven esztendő az iskolában egy emberöltő, mégis oly hamar elröppent, és csak a jóra enged emlékezni. Négy évtized a gyermekek közvetlen közelében, velük együtt nevetni, lélegezni, soha... Tartalom megtekintése

Péter Lászlóné

Iskolaigazgató, Tiszaadony Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Emlékplakettjét vette át 2005. augusztus 20-án Péter Lászlóné, a Tiszaadonyi Általános Iskola igazgatója. Ő és családja a klasszikus értelemben vett hűséges típus, aki elkötelezetten szolgálja övéit,... Tartalom megtekintése

Kelemen Papp Tibor

Iskolaigazgató, Tiszakóród Kelemen Papp Tiborra még illik a Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond korában született kifejezés: a tanító lámpás a faluban élők számára. A most a 38. tanévét kezdő és... Tartalom megtekintése

Dr. Dankó Péter

Családorvos, Tiszalök Lendülete, látásmódja, lelki beállítottsága olyan fiatal, negyvennegyedik születésnapját idén Mikulás előtt ünneplő háziorvosnak, amilyen a mai magyar egészségügyben szolgáló, dolgozó diplomások egy részéből, sajnos, hiányzik. A szomszédos Ukrajnában,... Tartalom megtekintése

Leövey Péter

Elnök, Tiszavasvári–Nyíregyháza Egy komoly pénzügyi szervezetet csak megfontolt, szakmailag jól felkészült, ugyanakkor megértő embernek kell irányítania. A fenti elvárásoknak mindenben megfelel az a több évtizedes gyakorlattal bíró takarékszövetkezeti elnök, akit... Tartalom megtekintése