Foglalkozás szerint

Sárdi Sándor

Gyárigazgató, Nyíregyháza Díszpolgári címmel ismerte el Nyíregyháza város önkor­mányzata Sárdi Sándor, a Du­napack Zrt. gyárigazgatójának tevékenységét, aki 2008. augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén vette át ezt a kitüntetést. Kissé meglepődött... Tartalom megtekintése

Végh József

Építész, ügyvezető igazgató, Nyíregyháza Országos hírű a nyíregyházi székhelyű Art Vital Tervező, Építő és Kereskedelmi Kft. Az idén 15 éves, jó hírű cég tervei alapján sok minden épült Mátészalkától Győrig.... Tartalom megtekintése

Kiss-Szabó Ferenc

Alezredes, tűzoltó parancsnok, Kisvárda Hazánkban és megyénkben a tűzoltók az élbolyban vannak a népszerűségi listán. Kisvárdán és térségében is igen népszerűek a lánglovagok. Érthető és jogos a közmegbecsülés, hiszen munkájuk,... Tartalom megtekintése

Tóth Györgyné

Katica óvó néni, Nyíribrony A település egyik nagyon szép, új épülete előtt álltunk meg. – Ez a mi gyönyörű óvodánk, az épület mögött kis tóval. Ideális környezetben kezdhetik el önállósuló... Tartalom megtekintése

Karóczkai Istvánné

Jegyző, Balkány Érkezésem fogadtatásáról Szent István intelmei jutnak eszembe: „Szeretett fiam, jövendő utódaim reménye, kérlek, hogy a jóságot mindenkor és mindenben szem előtt tartva ne csak családodhoz, rokonságodhoz, főembereidhez, a... Tartalom megtekintése

Papp Kálmán

Mezőgazdasági vállalkozó, Ópályi Amikor megkérdeztem Papp Kálmán állattenyésztőt, hogyan lehet ezt a munkát csinálni, azt válaszolta: csak állatszeretettel! Ha ez hiányzik, akkor ne is fogjon bele senki! Más is szükséges... Tartalom megtekintése

Haraszin Gyula

Polgármester, Tiszadada A tiszadadai táj szerelmeseként is aposztrofálták egykoron az európai mércével mért Kossuth-díjas festőművész, Holló László itteni munkásságát. Az utókor azzal hálálta meg a neves művész kötődését, hogy 2003-tól... Tartalom megtekintése

Turgyán Tibor

Családi vállalkozó, Napkor Vajon mi köti Turgyán Tibort, Napkor fiatal vállalkozóját a FÖLDHÖZ? Vajon miért ragaszkodik kis családjával együtt ahhoz a munkához és megélhetéshez, amely a föld művelése, az állatok... Tartalom megtekintése

Farkas Ernő

Polgármester, Rakamaz A fejlődés útjára lépett Rakamaz. Köszönhető ez a kisváros önkormányzatának és Farkas Ernő polgármesternek. Íme a fejlődés mérföldkövei tartalomjegyzékszerűen: Ipari park épül. Felújítják a művelődési központot, városi könyvtárat... Tartalom megtekintése

Dr. Gál Józsefné

A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár osztályvezetője, Nyíregyháza Szakmai pályafutásomat több mint harminc évvel ezelőtt kezdtem el, és folytatom jelenleg is a Mó­ricz Zsigmond Megyei és Városi Könyv­tárban. Eredetileg... Tartalom megtekintése