Foglalkozás szerint

Madarász Gyula

Festőművész, Debrecen, Zsáka Madarász Gyula festőművész 1935-ben született Zsákán. Gyermekéveit Bakonszegen élte, a gimnáziumot Berettyóújfaluban végezte. Egerben rajztanári diplomát szerzett, ebben a városban ismerte meg feleségét, Kathy Margitot is, akivel... Tartalom megtekintése

Dr. Lakatos Zoltán

Elnök-vezérigazgató, Debrecen Igazi sikertörténet az 1956-ban született Lakatos Zoltán életpályája, aki egy kis szabolcs-szatmár-beregi községből, Tuzsérról, jutott el a Hajdúsági Gabonaipari Rt. elnök-vezérigazgatói székébe. Ám aki ismeri, tudja róla, hogy... Tartalom megtekintése

Kováts András

Építész, ügyvezető igazgató, Debrecen A neves középületek és igényes lakóházak terveinek megálmodója tősgyökeres debreceni: értelmiségi családban született 1954. május 22-én Debrecenben. Szülei ma már nyugdíjasok, édesapja a Biogal vezérigazgató-helyettese, édesanyja... Tartalom megtekintése

Kóthay László

A Tivizig igazgatója, Debrecen Sok ember már annak is örülne, ha egy területen az átlag fölé tudna emelkedni. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője, Kóthay László, viszont azon kevesek közé tartozik,... Tartalom megtekintése

Kiss József

Tulajdonos–ügyvezető, Debrecen Ha egy cég évek óta átlagosan húsz százalékkal növeli árbevételét, és mindezt az agrárágazatban teszi, mint a Kiss József által irányított Agro Marketing ’95 Kft., akkor arról illik... Tartalom megtekintése

Kiss György

A megyei munkaügyi központ igazgatója, Debrecen Kiss György a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központ igazgatója. Pályájának ezt megelőző szakasza mind alapul szolgál ahhoz, hogy ezt a munkát a kellő tapasztalattal, szakmai... Tartalom megtekintése

Kerékgyártó Imre

Ügyvezető igazgató, Debrecen Életpályám egy gazdagnak nevezhető polgári családban, 1940. március 30-án kezdődött. Apám felmenői mindkét ágon híres malomtulajdonosok voltak előbb Hajdúböszörményben, majd Debrecenben. Anyai részről neves kereskedő família sarja... Tartalom megtekintése

Juhász József

Vezérigazgató, Debrecen Néhány esztendeje, amikor máshová hívták dolgozni, azt mondta a fiának: végigmegyünk főutcán az Aranybikától a Nagyállomásig, s ha nem köszönnek rám legalább húszan, akkor itt hagyjuk Debrecent. Pár... Tartalom megtekintése

Hunyadi Sándor

A Hunyadi Elektronika Kft. tulajdonosa, Debrecen Hunyadi Sándor sikeres vállalkozó, boldog családapa, megbecsült közéleti személyiség. Hogyan érte ezt el? Milyen életutat járt be eddig a hatvanas évei elején járó villamosipari... Tartalom megtekintése

Hartl Gyula

Ügyvezető, Debrecen Bár a név eredetét sohasem kutatta, nyilvánvaló, hogy ősei német nyelvterületről származtak, hisz a bécsi telefonkönyvben négy oldalt tesznek ki a Hartlok és osztrák település is visel hasonló... Tartalom megtekintése