Foglalkozás szerint

Dr. Pintye Imre

Nyugdíjas háziorvos, bőrgyógyász, Püspökladány–Debrecen Eredendően papnak szánták, de amikor édesapját hetedikes korában elvesztette, elhatározta, hogy az orvosi pályát választja. A szorgalommal, a tanulással sosem volt baj – kitűnően érettségizett –,... Tartalom megtekintése

Kovácsné Csuzda Judit

A Csenki Imre Művészeti Iskola igazgatója, Püspökladány A talpraesett, határozott kislány már gyermekkorában elhatározta, hogy zenét akar tanulni. Bár az apa fiút várt, hiszen a birtok körül elkelt volna még... Tartalom megtekintése

Kissné Bogár Ildikó

Iskolaigazgató, Püspökladány Alapvetően nyugodt természetű, higgadt alkatú fiatalasszony, nehéz kihozni a sodrából. Meghitt családi légkörben igen elfoglalt férjével és harmadéves egri főiskolás fiával élik a sokat dolgozó, sikeres emberek mindennapi... Tartalom megtekintése

Keserű László

Jegyző, Püspökladány Magamat a város egy lakójának tartom, partnere vagyok annak házon belül és intézményi körben egyaránt – vallja Keserű László Püspökladány Város Önkormányzatának jegyzője, majd hozzáfűzi: – Jelentős eredménynek... Tartalom megtekintése

Dr. Budai Dezső

Háziorvos, Nyírmártonfalva Szikszón született 1938. október 26-án. Mindent otthagyott az ötgyermekes család, amikor több ezer sorstársukkal együtt át kellett települniük Magyarországra. Abaújszántón próbáltak új életet kezdeni, ott teltek a gyermekévek... Tartalom megtekintése

Papp Csaba

Kirendeltség-vezető, Nyírábrány, Bagamér Papp Csaba határőr alezredes 1966. december 9-én Berettyóújfaluban született, általános iskolába is itt járt. A Jászságban folytatta tanulmányait, a Jászberényi Erősáramú Szakközépiskolában 1985-ben érettségizett, kapott háztartásigép-szerelő, elektrolakatosi... Tartalom megtekintése

Sziki Róbert

Fogadótulajdonos, Nagyrábé Amikor bejelentkeztem a Gémes fogadó tulajdonosához, finom udvariassággal igyekezett elhárítani a beszélgetést, mondván, ő még nem adott interjút, nincs is hozzászokva a nyilvános szereplésekhez. Aztán mégis kötélnek állt,... Tartalom megtekintése

Józsa Kálmán

Polgármester, Nagyrábé Az ember élete folyamán helyezzen el útjelző köveket, hogy később rájuk pillantva könnyebb legyen a visszaemlékezés – vallja Józsa Kálmán, Nagyrábé polgármestere, aki elmondhatja magáról, hogy utolsó tanácselnöke... Tartalom megtekintése

Szodorai József

Agrármérnök, szövetkezeti elnök, Nagykereki Ha szerencsés az ember, életében gyönyörű helyeken megfordul. Üldögéltem például egy sziklán a Gibraltáron, és lenyűgözött az óceán végtelensége, de mit ért, ha nem tudtam megosztani... Tartalom megtekintése

Dr. Csóka István

Gyógyszerész, Nagykereki Elégedett és boldog ember vagyok. Bár nem úgy alakult a sorsom, ahogy még gyermekként azt elképzeltem, nem bántam meg, mert Isten valami jobbról gondoskodott – sommázza eddigi életét... Tartalom megtekintése