Foglalkozás szerint

Dr. Andrejkovics Jánosné

Igazgatóhelyettes, Nyíregyháza Életét mindig a katedra határozta meg dr. Andrejkovics Jánosnénak (született Szűcs Borbála). A nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola igazgatóhelyettese gyermekkorától kezdve tudatosan a tanári pályára készült, és... Tartalom megtekintése

Ádám József

Igazgató, Nyíregyháza Meddig terjed az ember emlékezete? Amíg befogunk vele élőt és már eltávozottat, sztorikat idézünk és a lakóhely egy szeglete, egy rég elfelejtett illat, egy évek óta nem látott... Tartalom megtekintése

Dr. Bráth Endre

Szülész-nőgyógyász főorvos, Vásárosnamény Világot kell látni! – fogalmazott a negyvenedik házassági évfordulóját a közelmúltban ünneplő dr. Bráth Endre szülész-nőgyógyász főorvos, illetve ugyancsak az egészségügyben dolgozó felesége. Ez persze nem jelentette... Tartalom megtekintése

Csegei Lászlóné Bodnár Mária

Ügyvezető igazgató, Tímár Kőhajításnyira az üveghegyektől. Szobája ablakából a Zempléni-hegység kékellő karéja rajzolódik ki, míg az egészen közeli, két-három kilométerre lévő Tokaji-hegy a zöld megannyi árnyalatát festi. Csegei Lászlóné Bodnár... Tartalom megtekintése

Magyar Tamásné

Vezető ápoló, Tarpa Már harmincnyolc éve dolgozik ápolóként, de még mindig ugyanolyan lelkesedéssel és szeretettel végzi munkáját Magyar Tamásné, született Oláh Mária, aki a tarpai ápoló- és gondozó otthon vezető... Tartalom megtekintése

Kelemen Péterné

Igazgató, Tarpa A verőfényes nyári napban fürdőznek az ápoló-gondozó otthon lakói. Arcukon békés mosoly, az idegent mindenáron kalauzolni akarják. Látszik első pillantásra, boldogok, bár a nyüzsgő kinti világ néhány száz... Tartalom megtekintése

Takács Pálné

Polgármester, Szorgalmatos Tanya volt, városrész lett, most falu. Szorgalmatos a neve. Az egykori szegény, de szorgalmas emberekről kapta a nevét. Az utódok is szorgalmasak. Ez a település Tiszavasvári és Tiszalök... Tartalom megtekintése

Oláh János

Polgármester, Szamosszeg Egy nagyközség lakossága okkal számít arra, hogy olyan ember vállalja a versenyt a polgármesteri címért, aki eddigi munkájával már bizonyított. Édesapja a helyi tsz-ben dolgozott, édesanyja a háztartást... Tartalom megtekintése

Bíróné Dienes Csilla

Polgármester, Szamossályi Mindig a szülei lakóhelyén érezte igazán otthon magát. Dienes Béla és felesége, Viski Margit, a helyi általános iskolában nemzedékeket neveltek becsületes felnőtté. Az 1968. április 28-án Csengerben született... Tartalom megtekintése

Turcsik László

Igazgató, Szakoly A feladat talált rá a maga emberére vagy az ember találta meg a feladatát? – ez a kérdés nem hagy nyugodni, míg hallgatom Turcsik Lászlót, a szakolyi Ápoló-gondozó... Tartalom megtekintése