Foglalkozás szerintGazdasági szférában dolgoznak

Krizsán József

Igazgató, Miskolc Olyan ez a híd mintha kézzel faragott fából készült volna. Azt, hogy kecsessége mögött krisztallitok, egymásba kapaszkodó vas- és szénmolekulák húzódnak meg kevesen tudják. Mint ahogyan azt sem,... Tartalom megtekintése

Kovácsné Ládi Katalin

Kulturális és szabadidőközpont igazgató, Miskolc Születése helye Diósgyőr (1947), melyhez az egész élete, munkássága kötődik. – Csodálatos vidék ez! – a szemlélő úgy érezheti, hogy az Isten jókedvében teremtette. A... Tartalom megtekintése

Görömbölyi Zsolt

Igazgató, Miskolc Sok tudással, ismerettel felvértező, tapasztalatok gazdag tárházához hozzájuttató életutat járt be eddig Görömbölyi Zsolt. Több mint két évtizede van vezető beosztásban, 1991 óta irányítja a B.-A.-Z. Megyei Közlekedési... Tartalom megtekintése

Ficsor Miklós

Borsodvíz Rt. főmérnöke, Miskolc Az igazán kreatív emberek mindig azon törik a fejüket, hogy változtassanak azon, amin változtatni lehet, javítsanak azon, amin javítani lehet, kitaláljanak valami olyasmit, ami másnak még... Tartalom megtekintése

Czél Péter

A Steelvent 2000 Rt. elnök-vezérigazgatója, Miskolc Teljes joggal büszke lehet arra, hogy több mint egy évtizedes átgondolt, következetes és kemény munkával olyan százfős céget hozott létre, amely száz százalékban magyar... Tartalom megtekintése

Bocsi András

A Féktelen Kft. ügyvezető igazgatója, Miskolc Ezerkilencszázötvennégy június huszonkettedikén született Miskolcon. Ma már nyugdíjas szülei mindketten MÁV-alkalmazottak voltak, testvére – fiatalon – szívbetegségben hunyt el. Életének első „jelentős színfoltja” a... Tartalom megtekintése

Petró József

Kőfaragómester, Szikszó Talán csak a haja színe, az ősz tincsek árulkodnak koráról, hisz a naptól és széltől egészséges barnára cserzett arca, járása, mozgása alapján senki sem mondaná meg, hogy már... Tartalom megtekintése

Győrffi Dezső

Ügyvezető igazgató, Szikszó Győrffi Dezső esetében is helytálló a régi igazság, hogy a kitartó és tisztességes munka előbb vagy utóbb, de biztosan meghozza az eredményt. Különböző helyeken több felelősségteljes munkakörben... Tartalom megtekintése

Salánki István

Nyugdíjas főmérnök, Szerencs Kevés ember lehet hazánkban, aki annyit tudna a magyar cukoripar történetéről, mint a Szerencsi Cukorgyár gyémántdiplomás, nyugdíjas főmérnöke, Salánki István. Két bátyja és nővére a Felvidéken született.... Tartalom megtekintése

Belovecz István

Ügyvezető igazgató, Szerencs Szerencsés dolog, ha egy vállalkozás megtalálja a maga emberét, ám legalább ilyen szerencsés, ha egy jobbra, többre vágyó ember, régi álmát megvalósítva rátalál arra a tevékenységi körre,... Tartalom megtekintése