Foglalkozás szerintGazdasági szférában dolgoznak

Ifj. Kiss László

Mezőgazdasági vállalkozó, Putnok Nagyszüleim és szüleim is a mezőgazdaságból éltek, ezért bennem is hamar kialakult az ilyen irányú kötődés. Apám szakmai segítségével megismertem a szántóföldi termesztés minden fázisát, majd kikötöttem... Tartalom megtekintése

Dr. Csobod László

Ügyvezető igazgató, Ózd Megszületése óta minden szálon Ózdhoz kötődik. Felmenői bányászok voltak, ám édesapja már a vaskohászatban talált megélhetést. Bátyja kohász üzemmérnöki végzettséggel ugyancsak vasipari szakembernek mondhatja magát, míg felesége... Tartalom megtekintése

Novák György

A NOL NAFT Kft. ügyvezető igazgatója, Nyíri, Pálháza Szülei földművesek voltak, akik a néhány hold művelése mellett állattenyésztéssel is foglalkozva igyekeztek gondoskodni gyermekeikről. A három fiú közül a legidősebb, József,... Tartalom megtekintése

Zsiga Gábor

A Borsod Agroker Rt. elnök-vezérigazgatója, Mályi Könnyű és nehéz helyzetben is van egyszerre a krónikás, mikor olyan személyről kell írnia, akit személyesen jól ismer. Márpedig Zsiga Gábor Borsod-Abaúj-Zemplénben az ismert... Tartalom megtekintése

Tarczali László

A Ferroprofil Kft. főmérnöke, Mád Közel másfél évtizede az Országos Érc- és Ásványbányák Vállalat Hegyaljai Üzemfenntartó műhelyéből alakult meg a Ferroprofil Kivitelező-Szolgáltató Szakipari és Kereskedelmi kft. Alaptevékenységük az acélszerkezetek gyártása... Tartalom megtekintése

Leskó István

Szövetkezeti elnök, Sárospatak Ma már divatjamúlt jelenség, de mindenképpen Leskó István állhatatosságát dicséri, hogy ezerkilencszázhatvanhét óta az Építő- és Szerelőipari Szövetkezet lett és maradt az első és egyetlen munkahelye Sárospatakon.... Tartalom megtekintése

Appel Gusztáv

A Terra Rossa Kft. ügyvezető igazgatója, Kistokaj A legnevesebb ős, aki az Appel nevet ismertté és elismertté tette  – Appel Gusztáv – 1823-tól élt Magyarországon. Földbirtokosként és jószágkormányzóként az ország... Tartalom megtekintése

Pilván Gábor

Ügyvezető igazgató, vállalkozó, Füzérkomlós, Sátoraljaújhely A sikeres vállalkozáshoz sokféle tényező szükséges, ám elengedhetetlen a kitartó, kemény és következetes munka, az állandó megújulásra való képesség és a több lábon állás. Pilván... Tartalom megtekintése

Vitányi Csaba

A Volán Elektronika Trade Kft. ügyvezetője, Miskolc Nagyot fejlődött a számítástechnika az elmúlt két évtizedben. Vitányi Csaba még Commodore és C 64-es gépeken kezdte számítástechnikai tevékenységét, ma pedig a sokkal... Tartalom megtekintése

Sárközi György

Vezérigazgató, Miskolc A Borsod Volán Személyszállítási Rt. és jogelődje, a kéttucatnyi hasonló hazai cég közül – a második legnagyobbként Magyarországon – fél évszázada biztosítja, elsősorban a megyében, a személyszállítási igények... Tartalom megtekintése