Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Lenin puszi medvetánccal
Tisztább, mint Zürich, biztonságosabb, mint Nápoly, drágább, mint Párizs

Az Orosz BMW Márkaklub tagjai
SZENTPÉTERVÁR Német gépesített egységek díszszemle alakzatban zászlókkal ékesítve vonultak be a Téli Palota előtti térre. Ma már tudjuk, ez a híradás soha nem hangozhatott el. Hitler évekig tartó ostroma, irtózatos véráldozatok, szenvedés és rombolás árán, de hiábavaló maradt. Leningrád megkapta a Hős Város kitüntetést, és meg is érdemelte. Ma már régi nevén szerepel a térképeken, de fordulhatott volna úgy is a történelem, hogy a mai Kalinyingrádot hívjuk Königsbergnek, Leningrádot pedig ki tudja minek. Fölötte repültünk idejövet, és eszembe jutott Kant, a filozófus. Nincs az a lexikon ilyen vagy olyan korból, amelyik Kalinyingrádot írná szülőhelyéül. Ő úgy élte le életét és alkotta meg életművét, hogy ki se tette a lábát az egykor német városból. Nem úgy, ahogy azok a turisták, akik újkori hódítókként földön, vízen levegőben ostromolják Nagy Péter cár városát.
Lenin várja őket az Aurora oldalánál a kikötőben. Több példányban is. Pár rubelért ad egy jó orosz puszit a kamera előtt. Hagyjunk még aprót, mert a parkban jó orosz medvét táncoltatnak, és minő tapintat a köcsögre, amibe a baksist várja gazda, az van írva jó oroszsággal: „zá mjod”, azaz mézre kell a kopejka. Cirill betűvel természetesen, mint amivel Hitler kapta a jelentéseket nem túl míves orosz háborús filmeken.

Évszázaddal korábbi egyenruhában menetel az orosz katonazenekar
Szentpétervár világszínvonalú világváros. Tisztább, mint Zürich, biztonságosabb, mint Nápoly, drágább, mint Párizs. És a kultúra? Da, kultúra jeszty… Az Ermitázs vetekszik a Louvre-ral, több napos program lehetne. Már mindjárt zárnak, és csak az egyik szárnyát láttam. Dörzsölöm a szemem, lépegetek egyik zsibbadt lábamról a másikra. Kinézek az ablakon, és megint dörzsölöm a szemem: a térre, ahol 1905-ben az első, a polgári forradalom napjaiban géppuska kaszálta a tüntetőket, most autóoszlop vonul be kettes sorokban. Az a bizonyos német gépesített egység…Csupa BMW. Zászlókkal. Az Orosz BMW Márkaklub tagjai. A selymeken van ugyan kereszt, de nem horog, csak kék fehér: a BMW címere. A félévszázaddal későbbi díszszemlére évszázaddal korábbi egyenruhában menetel az orosz katonazenekar. Heeej, ha ezt az én galambocskám, Galuska Galagonya megérhette volna…
Hasonló
Pompadour az Ermitázsban
Szovjet komfort a magyar Ta...
Az arany kupolák titka
Varázsvessző a fűz a madeir...
Királylepkék és császári sa...
Aranyvitorlás a gyarmati id...
Régen minden szebb és jobb ...
A milánói dóm égbe szúró to...
E fiúból püspök lesz Sevill...
Ágyban, pálmák közt... Pass...
Az Aranytorony kincsei Sevi...
Szamárháton a százméteres t...
Sevilla ízei, színei és ill...
A Szent Péter bazilika kupo...
Virágvasárnap Vatikánban a ...
Hegyet hágék, lőtőt lépék, ...
Egy kis nyelvészkedés a Piñ...
Síkpályás hegymászás feltör...
Madeira mesélő kék csempéi,...
Sárga tengeralattjáró és vö...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése