Páholyból szemlélik a történelmet

Ellentétben a korábban látott óriásfenyő-erdőkkel, az itteni sötét és áthatolhatatlan

A nagy öregek közül soknak saját neve van

Azt gondoltam, el kell jutni Oregon határáig, hogy elfelejthessem Dél Kalifornia száraz éghajlatát (és földrajzát), de tévedtem. A San Franciscoi öböltől felfelé már zöld, sőt sok helyen örökzöld a táj.

Portland az úti cél, Oregon állam legnagyobb városa, de előbb még átvágok a Redwood National Parkon. Az ősöreg vörösfenyők elkísérnek a Sziklás hegység óta. A Nagy Vízválasztónál tűnnek fel először, Los Angelestől néhányszáz kilométerre, északra. Az ottani indiánok sequoya névvel illették, nem csoda, hogy a nemzeti park ezt a nevet kapta.

A redwood az egykori vadnyugatnak és a ma emberének egyaránt a legfontosabb építőanyaga. Sokáig úgy tűnt, hogy kimeríthetetlen erőforrás, de aztán kiderült, minden elfogy egyszer. A hatalmasra növő fák erdeiből a régi területnek csak töredéke maradt meg. Majdnem úgy járt a fejedelmi termetű élőlény, mint a prérik bölénye, mely szintén milliószámra tenyészett valamikor.

A Redwood National Park az óriásfenyők nélkül is nagyon vadregényes volna. A Csendes óceán itteni partvidéke hatalmas sziklákkal csipkézett. Az utak a hegyek galériáján vezetnek, és szemmel látható, hogy nagy erőfeszítésbe került néhány vízparti szakaszra lejutni. De megérte. Alig hiszem, hogy néhány napja még a sivatag negyven fokos melegében verejtékeztem. A vízről érkező szélre csak nagy jóindulattal mondható, hogy frissítően üde. A helyiek kapucnis anorákja arra int, elő kell szedni a melegebb holmit. Megmártózás szóba sem jöhet. Egyetlen melegvérű élőlény a habokban az az eb, melyet gazdája időről időre beküld a vízbe egy jókora fadarabért.

Ellentétben a korábban látott óriásfenyő-erdőkkel, az itteni sötét és áthatolhatatlan. Az aljnövényzet a ritkásan álló kolosszusok között szinte másik erdőt alkot, abban pedig kilátástalan a felfedező út. Útitársammal álmélkodva próbáljuk valamihez mérni a körbejárhatatlanul hatalmas törzseket. Az igazán termetes példányok korát ezer években számlálják. Páholyból szemlélik a történelmet. Elveszettnek és parányinak érzem magam. A nagy öregek közül soknak saját neve van. Talán így érzékelhető valamelyest az az arány, amit szavakkal leírni alig lehet.

Csalókák az esti fények, alig lehet észrevenni az est gyors leszálltát. Még hosszú az út, indulni kell. A rövid, de égre nyíló parti szakaszról csodálatos a naplemente. Különösen akkor, ha az emelkedő a fenyők után cédrusligetekbe vezet az út. Irigylem azokat, akik sátort vertek, és itt éjszakáznak. Aztán gyorsítok, vár Portland-ben a rózsafesztivál.

Írta:
Ésik Sándor
Written by
Szerző: 2018. 02. 18.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Valahol a Hargitán

Ősz Zoltán alkotása Pasztell, 2009. Talán minden mese így kezdődik,” hogy valahol messze, az üveghegyen is túl” …valóban, a távolság, az érzékelhető messzeség, amit csak szemünk képes befogni a mindenek... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése

Karcolatok…

Huszár Boglárka alkotása 60×45 cm. Olaj, vászon. Arannyá vált a test, mint istenek szobrai a csendesen pislogó gyertyafényekben, amik hidegen sütnek és égetnek, marva a szem zugait, és piszkálva a... Tartalom megtekintése