Páholyból szemlélik a történelmet

Ellentétben a korábban látott óriásfenyő-erdőkkel, az itteni sötét és áthatolhatatlan

A nagy öregek közül soknak saját neve van

Azt gondoltam, el kell jutni Oregon határáig, hogy elfelejthessem Dél Kalifornia száraz éghajlatát (és földrajzát), de tévedtem. A San Franciscoi öböltől felfelé már zöld, sőt sok helyen örökzöld a táj.

Portland az úti cél, Oregon állam legnagyobb városa, de előbb még átvágok a Redwood National Parkon. Az ősöreg vörösfenyők elkísérnek a Sziklás hegység óta. A Nagy Vízválasztónál tűnnek fel először, Los Angelestől néhányszáz kilométerre, északra. Az ottani indiánok sequoya névvel illették, nem csoda, hogy a nemzeti park ezt a nevet kapta.

A redwood az egykori vadnyugatnak és a ma emberének egyaránt a legfontosabb építőanyaga. Sokáig úgy tűnt, hogy kimeríthetetlen erőforrás, de aztán kiderült, minden elfogy egyszer. A hatalmasra növő fák erdeiből a régi területnek csak töredéke maradt meg. Majdnem úgy járt a fejedelmi termetű élőlény, mint a prérik bölénye, mely szintén milliószámra tenyészett valamikor.

A Redwood National Park az óriásfenyők nélkül is nagyon vadregényes volna. A Csendes óceán itteni partvidéke hatalmas sziklákkal csipkézett. Az utak a hegyek galériáján vezetnek, és szemmel látható, hogy nagy erőfeszítésbe került néhány vízparti szakaszra lejutni. De megérte. Alig hiszem, hogy néhány napja még a sivatag negyven fokos melegében verejtékeztem. A vízről érkező szélre csak nagy jóindulattal mondható, hogy frissítően üde. A helyiek kapucnis anorákja arra int, elő kell szedni a melegebb holmit. Megmártózás szóba sem jöhet. Egyetlen melegvérű élőlény a habokban az az eb, melyet gazdája időről időre beküld a vízbe egy jókora fadarabért.

Ellentétben a korábban látott óriásfenyő-erdőkkel, az itteni sötét és áthatolhatatlan. Az aljnövényzet a ritkásan álló kolosszusok között szinte másik erdőt alkot, abban pedig kilátástalan a felfedező út. Útitársammal álmélkodva próbáljuk valamihez mérni a körbejárhatatlanul hatalmas törzseket. Az igazán termetes példányok korát ezer években számlálják. Páholyból szemlélik a történelmet. Elveszettnek és parányinak érzem magam. A nagy öregek közül soknak saját neve van. Talán így érzékelhető valamelyest az az arány, amit szavakkal leírni alig lehet.

Csalókák az esti fények, alig lehet észrevenni az est gyors leszálltát. Még hosszú az út, indulni kell. A rövid, de égre nyíló parti szakaszról csodálatos a naplemente. Különösen akkor, ha az emelkedő a fenyők után cédrusligetekbe vezet az út. Irigylem azokat, akik sátort vertek, és itt éjszakáznak. Aztán gyorsítok, vár Portland-ben a rózsafesztivál.

Szerző: 2018. 02. 18.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése