Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Rézbálna és égi tű
Seattle-ben megtanultam néhány nagyon finom halnak a nevét. Halibut, codfish, swordfish
Seattle látképét uralja a torony, amúgy pedig nem nagyon különbözik bármely szép és rendezett amerikai nagyvárostól. Washington államnak Salem a fővárosa, ám bevallom férfiasan, ezt ugyanúgy csak mostanában tudtam meg, mint azt, hogy Oregonnak nem Portland, hanem Olimpia.
Ez már az északnyugati csücsök. A Grand Canyontól idáig légvonalban is több, mint kétezer kilométer, de ennek majdnem háromszorosa ment bele a Ford Focusba, amelyet a reptéren visszavár a kölcsönző.
Csínos magasvasút járja körbe a belvárost, amikor jár, most azonban nem jár. Tőlem azonban járhatna, mert én akkor is gyalog járnám be. Ennyit a szóismétlés nevű stílushibáról, és a béna magasvasútról. Nézzük tehát a tornyot. De csak alulról, mert torony – mint arról már szó esett – akárhol lehet, bálnaszobor azonban nem. Micsoda szobrászati lelemény. Nézzék csak, nem látszik más, mint a hátuk. Annyi, amennyi a hullámok közül előtűnik, hacsak nincsenek ugrálós kedvükben. Méretre pedig akkorák, mintha igaziak lennének.
A hatalmas kulturpark tartogat még néhány eredeti ötletet a látogatónak. Helybéliek és idegenek egyaránt élvezik a szabadidő eltöltésének nagyon eredeti lehetőségeit. E sorok írója nagy dilemmában volt, hogy a toronnyal a bálnákat tegye e ehhez az epizódhoz, vagy egy másikat. Azon ugyanis egy fél évszázadnál is idősebb tulipiros, fecskeszárnyas Cadillac feszített az égi tű alatt. Van egy olyan változatom is, amelyen magamat is hozzáfényképeztettem egy arra járó nagyon kedves fekete bőrű úrral. Kalap nélkül állok a nevezetes jármű mellett, viszont rövidnadrágban.
A kikötő felé lejt minden út valamilyen okból, úgy döntöttem onnan is szemügyre veszem a várost. Jóféle halakat sütnek ott, az illat is vezet, nem pusztán a domborzat. Békés, csendes hely. Jól védett öböl várja a hajókat. A túlsó oldal sziget, az itteni rózsadomb. Maga Bill Gates is ott lakik, kinek Windows nevű számítógépes programja nélkül ez a cikk nehezen íródott volna meg. (Itt mondunk köszönetet az áramszolgáltatónak, mely oroszlánrészt vállalt a pc működtetésében.)
Megtanultam néhány nagyon finom halnak a nevét. Halibut, codfish, swordfish… a frissen fogott és elkészített falatok ízének, a hús ropogós és mégis omlós voltának semmi köze sincs ahhoz a valamihez, amit mifelénk kiolvasztva kezdenek elkészíteni. Pedig ez is fish, az is fish, ez is chips, meg az chips.
Hasonló
Mark Twain-nél Hannibálban
Zúgva-bőgve törte át a tája...
Jó bor, jó marketing
Az ördög golfpályája a Halá...
Páholyból szemlélik a törté...
Fenyőszálak rózsaszín párná...
Kék ég alatt piros madarak
Akasztás az utcabálon
A Grand Canyon megdermedt ó...
Riskának lába közt van egy ...
Nem volt otthon a medve
Rózsakert és aranymedál Por...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése