Török Istvánné

Óvodavezető, egyesületi elnök,

Berettyóújfalu

hb_01-106_torok_istvanne.jpgSzemet gyönyörködtetőek a kisváros óvodái. Különösen igaz ez a Radnóti úti óvodára. A környezet barátságos: emberközeli, pontosabban még több: gyermekközeli. Az óvoda vezetője, Török Istvánné kétszeresen ünnepelt a millennium évében: huszonöt éve dolgozik óvodapedagógusként, és ebben az évben kapta a Berettyóújfalu Városért kitüntetést. Pályáját a gáborjáni óvodában kezdte, egy kis bihari faluban. Tizenhét évvel ezelőtt került ide gyermekei születése után. Eltelt az idő. A fia főiskolára jár, a lánya ebben a tanévben érettségizik. A szülők is egyre feljebb jutottak a szakmai ranglétrán. A férj önálló vállalkozásában a Vilenta Kft.-ben dolgozik, felesége nyolc éve áll az óvoda élén.

Török Istvánné szívesen beszél munkájáról. Ezerkilencszázkilencvenkettő óta önálló programot indítottak óvodájukban, amelynek kiemelt területe az egészséges életmód, a környezeti nevelés és a művészeti nevelés. A felsorolt nevelési területek komplexen épülnek egymásra. Törökné, Marika, a közös munka híve, ebben partnerek munkatársai is. Jelmondatuk: „Az első szó, amit a kisgyermeknek mondunk, az legyen: Te szabad és méltóságos embernek születtél.” Hitvallásuk szerint, az egészséges gyermek szép környezetben kreatív, alkotó pedagógusok nevelése során fogékonnyá válik a művészetekre. A fogékonyság kiteljesedését L. Ritók Nóra grafikusművész tanácsai is segíti. Ezerkilencszázkilencvennégyben létrehozott Ovigalériájuk egyedülálló a megyében. Neves művészek tárlataik során itt találkoznak a gyerekekkel, és foglalkozásokat is vezetnek egy-egy kiállítás megnyitó alkalmával.

Török Istvánné másik munkájának, hobbijának színtere alig pár lépés az óvodától. A Bihari Népművészeti Egyesület Alkotóháza a Tavasz körúton található. Az egyesületet civil kezdeményezés hívta életre ezerkilencszázkilencvenháromban. Elnökének Török Istvánnét, titkárnak Kállai Irént, a Bihari Múzeum vezetőjét választották. Jól kiegészítik egymást, kiválóan mozgatják a vezetőséget és az egyre gyarapodó tagságot. Az elnök szívesen beszél a kezdetekről, és az azt követő sziszifuszi munkáról, amelyből csak az öröm és a sikerek maradnak, az esetleges bosszúságokat – ha volt ilyen – „békévé oldja az emlékezés”:

– Önkormányzati segítséggel került sor az első találkozóra – kanyarodunk vissza egy pillanatra a kezdetekhez. – Az volt a szándékunk, hogy egyesületi formában tevékenykedjünk. A megkeresett mesterekhez kapcsolódtak a népművészet, a kézművesség szellemi, tárgyi kultúrája iránt érdeklődő népművelők, pedagógusok. Célunkat Hevesi Sándor szavainál szebben, azóta sem tudtuk megfogalmazni: „A tradíciót nem úgy kell őrizni, mint poszt a lőportornyot, hanem mint Veszta szüzek a tüzet, folyton élesztgetni kell, hogy ki ne aludjék.” Élesztgetni, fenntartani a még meglévő hagyományt, felkutatni a feledésbe merültet, lehetőséget biztosítani a mestereknek a bemutatkozásra kiállításokon és bemutatókon, a megmérettetésre a zsűrizéseken, a konferenciákon, országos rendezvényeken. Ezt vállaltuk, és teljesítjük is. Olyan közösséget alkottunk, ahol tagjaink jól érezik magukat. Bizonyos rendezvényeinkkel hagyományt teremtettünk.

A legsikeresebb a tavaszi kézművesvásár, amelyet megelőz egy NIT (Népi Ipaművészeti Tanács) zsűrizés, és a szakmai szemlét általában kiállítás, valamint konferencia követi. Minden évben hétféle szakkört indítunk. A nyári kézművestábor, és az országos csuhétábor felhívja a figyelmet az egyesület tevékenységére. Szívemhez talán a pedagógusoknak tartott ünnep-elő foglalkozások állnak, itt fonódik össze legjobban az óvónői pálya és az egyesületi munka.

Fontos küldetése egyesületünknek, hogy képviseljük Berettyóújfalut és Bihart a megyében, az országban, és a határainkon túl. Ezerkilencszázkilencvennégy óta rendszeresen részt veszünk a budai várban rendezett Mesterségek Ünnepén. Több elismerést kaptunk az évek folyamán az egységes megjelenésért, és a régi hagyományok felelevenítéséért. Számos meghívásnak tettünk eleget az utóbbi néhány évben, álljon itt legjelentősebb kiállításaink felsorolása a teljesség igénye nélkül: Budapest, Kecskemét, Debrecen, Hajdúnánás, Hortobágy, Gyula, a határainkon túl Svédországban és Németországban mutatkozhattunk be. Nemcsak létszámban, de tudásban is gyarapodtunk. A Debreceni Egyetem néprajz szakán tanul Magyar Zita és Papp Irén Katalin, a népművészet mesterei: Varga Dánielné és Vida Sándorné, a népművészet ifjú mesterei: Bereczki László és Rácz Erika, népi iparművész: Bartha József, Sárközi Béláné, Szabó Sándor, Balogh Károly, Magyar Zita, Madarné Szőke Erzsébet, Gáll Attila. Felsőfokú népi játék kismesterség címmel Hegedűsné Nagy Magdolna, Jeneiné Árva Erzsébet, Kovács Gyuláné, Nagy Andrea, Madarné Szőke Erzsébet és én rendelkezem.

Szerencsére családom elfogadja és támogatja igyekezetemet, én pedig igyekszem helytállni mind a három fronton: otthon, az óvodában és az egyesületben.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Tanya

Biszák László alkotása A  festő, aki   komplett  képekben  gondolkodik,  vagy  csak  ráhagyja  az  ecsetére, hogy  dolgozzon,  máris  kikerekedhet  keze nyomán egy tájkép, és  ha  van  még festék a palettán ... Tartalom megtekintése

Őszikék 22 – 11 

Bíró Ernő alkotása Lám-lám  idén is eljött minden  híresztelés ellenére az  ősz!  A  nyár  perzselő  volt,  áhítoztunk   az  esőre, kis  lehűlésre,  és  mutató újját  felemelve  hozott  rosszakat,  viharokat, lehűlést ... Tartalom megtekintése

Kertész  utcai  ház, Győr

Hargitai Beáta alkotása …már 2024-et  írunk,  és  2020-ban  készítettem  ezt  a kis  képet.  Révfalut  jártam,  kerestem  az  emlékeket,  lassan  az  épületek  is  úgy  kipotyogtak  a  szitán,  eltűntek  mint  a pergő ... Tartalom megtekintése

Lagúna

Huszár  Boglárka alkotása Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). ... Tartalom megtekintése

Fornax

Tüttő József alkotása Képzeletem összes  zugát    nézegetem   az  elvonatkoztatott  témát   bontogatva  ami  a jelenkor megváltozott  világát   képviseli.  A  múlt század  embere  vagyok,  ahol  a tárgyak  tárgyakat ... Tartalom megtekintése

“Nem nyitok vitát…” 

Tüttő József alkotása Két  krumpli  egy  zsákba  hiába  nagy a zsák,  akkor  hátra  arc,  és  úgy  vitáznak  mint két  felfújt  hólyag.  Tüttő  József  két  figurát  állít  elénk,  hogy  fejtsük  meg ... Tartalom megtekintése

Munka  közben

Biszák  László  festőállványa előtt Rajzok,  festmények,  különböző témák,  stílusok, felismerhetők,  és  értékelhetők,  miért  ne  nézzünk  bele  a  kincsesládába  ahol a  színek  alusznak, és  várakoznak,  hogy  teret,  lehetőséget  kapjanak  a kibontakozásra. ... Tartalom megtekintése

A gitáros

Bíró  Ernő alkotása Egy huncut  kép,  egy  kedves  gitáros,  aki  talán  éppen  pihenőjét  tartja.  hosszú  lábai  mintha  nem is ő  viselné, mintha-mintha  rongyból  volna!,  és  csupán  csak  támaszték!!  Aranyos grafika, ... Tartalom megtekintése