Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szabó Sándorné
Vezető óvónő,
Téglás
Éppen három évtizede, hogy az óvodai nevelés tölti ki az életét Szabó Sándornénak. A téglási városi óvoda vezetője már a második generáció tagjait neveli a kisváros intézményében. Jó kapcsolatot ápol a fenntartó önkormányzattal, a szülőkkel, a szponzorként megjelenő vállalkozókkal, és mindenek előtt a gyerekekkel. Azt vallja, ha az óvoda kapuját átlépő hároméves érzelmileg kötődik valamelyik óvodapedagógushoz vagy dajkához, biztonságban érzi magát, és könnyebben vészeli át a családtól történő ideiglenes elszakadást. Éppen ezért vezette be Szabóné Zsuzsa pont tizenöt évvel ezelőtt, az úgynevezett anyás beszoktatást. Eszerint két, de esetleg négy hétig az édesanya egész napját ott tölti a kicsivel az óvodában. Mérhető az eredmény a gyermekek biztonságérzetében, fegyelmezettségében, és még a szokásos betegségeket sem kapják el, mintegy védekezésként.
Szabó Sándorné Czibere Zsuzsanna Debrecenben született 1955. április 17-én. Édesanyja, lánynevén Győrffy Zsuzsanna, 72 éves, édesapja, Czibere Sándor, 78 éves, Hajdúhadházon élnek. A bátyját, Sándort, három évvel ezelőtt veszítették el. A férje, Szabó Sándor, hét évvel ezelőtt lett baleset áldozata. Annál több örömét leli Zsuzsa a gyermekeiben: Noémi a közgazdasági egyetem tanulmányi csoportjának vezetője Debrecenben, az ő férje Kiss Barna András, aki a debreceni Irinyi-szakközépiskolában tanít. A fia, Sándor, a közgazdasági egyetemen negyedéves, és rendszeresen dolgozik tanulmányai mellett.
A debreceni Csokonai-gimnáziumban érettségizett 1973-ban, majd a hajdúhadházi óvodában képesítés nélkül helyezkedett el. 1975-től, férjhez menés után dolgozik itt, a téglási óvodában. Másfél évtizede ő vezeti az intézményt. A kisváros egyetlen óvodája – a két tagintézményt is beleértve – minden érdeklődő 3–7 évest fel tud venni. Jelenleg a 11 csoportban 280 gyerekkel foglalkozik a 22 óvodapedagógus. Nemcsak a csoportszobák számát bővítették, hanem udvari fajátékokat vásároltak, és négy komputeren játszhatnak az óvodások. Kevés óvodapedagógus emlékszik még a hőskorra, a mikor gyermekmegőrzésre korlátozódott a tevékenységük. Az 1971-es óvodai nevelési programban foglaltak szerint 15–20 perces kötött foglalkozásokat tartottak, és már akkor előtérbe került a fejlesztés. Öt évvel ezelőtt született meg a helyi nevelési program, amely a tevékenység központú fejlesztést tűzte célul. Nagy hangsúlyt fektetnek a kooperációra és a kommunikációra. Szabóné Zsuzsa meggyőződéssel beszél arról, hogy a tehetséget, a tudást nem tudják kibontakoztatni a gyerekek eredményes kommunikáció nélkül. Korábban még az iskolásokat is leszoktatták a beszédről a feladatlapokkal. Igaz, hogy a tömeges feladatmegoldásra jónak bizonyult a teszt, de a vizuális információ nem fejlesztette a kicsik gondolkodását és kifejezőkészségét. Éppen ezért hozták létre tíz évvel ezelőtt az anyanyelvi munkaközösséget az óvodában. Már az indulás évében nyertek a Soros Alapítványtól 80 ezer forintot. Egyre nagyobb felelősség hárul a munkaközösségre, jelenleg az óvodában 37 gyerek beszédhibás.
Azonnal fel tudna venni a vezető óvónő egy logopédust teljes állásba. Fizetés lenne, de szakember nincs, legfeljebb óraadóként. Sokat gondolkodik Szabóné azon, mi okozhatja a gyakori beszédhibát. Az a véleménye, hogy a szülők inkább a tv, a videó elé ültetik a gyereket, nem beszélgetnek velük és nem javítják ki a hibás mondatokat. Eleinte jópofaságnak tartják a beszédhibát, s amikor megijednek, rendszerint már késő. A fejlesztő pedagógus szakképesítést szerzett kollégák kiemelten foglalkoznak az érintettekkel.
Régen a szülők angol nyelvoktatást sürgettek az óvodában. Szabóné azt vallja: előbb tanuljon meg anyanyelvén beszélni a gyerek. Ma zeneóvodába, kézműves foglalkozásra járnak a tehetségesek, míg a súlyos képességzavarral küzdőket igyekeznek felzárkóztatni.
Új idők jele, hogy néhány hónapja minőségbiztosítással is foglalkozik az óvoda. Nagy hangsúlyt helyeznek a testi nevelésre: ennek részeként naponta tornáznak az óvodások, a nagycsoportosok pedig heti két alkalommal az iskola tornacsarnokában sportolhatnak
Népszerű a fiúk körében a Bozsik-program, amelyben a focistapalántákat igyekeznek felismerni.
A Téglási Óvodás Gyerekekért Alapítvány négy éve koordinálja a jó szándékú támogatókat és az óvodai célokat. Az adók egy százalékából 175 ezer forintot kapott tavaly az intézmény. A jótékonysági bálok bevételét játékvásárlásra fordítják. Rendszeresen nyújtanak be pályázatokat még a kollégák is. Így jutottak komputerhez, sporteszközhöz, játékhoz. Szabóné szorgalmazza a rendszeres tapasztalatcserét, ő maga is jó példával jár elöl, Hollandiában és Németországban ismerkedett a minőségbiztosítással. Világlátott óvodapedagógusként vallja, a szeretetet, a törődést nem pótolja a legmodernebb eszköz sem. Kiemelkedő munkája elismeréseként Szabó Sándorné Millenniumi Oklevelet kapott 2000-ben.
(Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése