Ozsváth Imréné

Főkönyvelő,

Hajdúnánás

hb_4-166_ozsvath_imrene.jpgA nehéz könnyűipar asszonyok ezreinek adott munkát az elmúlt évtizedekben. A fonó- és szövőgépek mellett, a varrógépek fölé görnyedve a munkásasszony megismerhette a szalagszerű ipari termelést. A felfutó időszakban két műszakba jártak, majd csaknem mindenütt áttértek az egy műszakos termelésre. A korábban csupán szakmunkás végzettséget szerzett vagy csak betanított munkás háziasszonyok – még a mezőgazdasági területeken is – megszokták a nagyüzemeket, a fegyelmezett, egymásra épülő folyamatokból adódó kötöttséget, a havi fix fizetést és a megélhetést nyújtó biztos állást.

Nos, ebben a légkörben érezte és érzi otthon magát Ozsváth Imréné született Timári Julianna, a hajdúnánási Mode 3 H Kft. főkönyvelője. Kimondani is sok, nemhogy tartalmasan végigélni azt a 45 esztendőt, amelyet ennek a cégnek a jogelődjénél, a Ruhaipari KTSZ-nél, majd itt eddig eltöltött. A szolidan berendezett iroda praktikus, első pillantásra látszik, hogy gazdája szereti a rendet. Az iratok katonás rendben sorakoznak, csakúgy, mint a főkönyvelő asszony gondolatai. Keresve sem találhatott volna nála jobb alkalmazottat egyetlen cég sem. A mai huszonéves generáció tagjai valószínűleg fel sem fogják, mit jelent az a tény, hogy Jucika soha nem kért fizetésemelést, nem tolongott a hangadók között, mégis mindent magáénak mondhat. Mindenekelőtt a nyugalmat, a békességet, a munkatársak megbecsülését, vezetőinek bizalmát. Ma, amikor fellapozzuk életének képzeletbeli történelemkönyvét, a szocializmus eltelt évtizedeinek epizódjai is megelevenednek és beágyazódnak a magánélet és a munka világának eseményeibe, mint annak mozgatórugói.

Iparos családban született Hajdúnánáson 1941. január 27-én Erdei Sára háztartásbeli édesanya és Timári Balázs gépész édesapa harmadik gyermekeként. A mama két éve, kilencvenkét évesen itt hagyta övéit, ám a 96 éves édesapa dacol az idő múlásával, gyerekei, unokái, dédunokái töltik fel életenergiával. Az ötgyermekes családban Balázs előbb a termelőszövetkezetben dolgozott, majd a városi pártbizottság titkára volt, és mint vállalkozó ment nyugdíjba. Lajos mentős volt, Jucika a középső, Gábor műszerészként ennél a cégnél tevékenykedett aktív idejében. Erzsébet könyvelő. Férje, Ozsváth Imre, a jó nevű Hajdú Megyei Állami Építőipari Vállalat ács-állványozójaként 44 esztendőn át ingázott Debrecenbe. Ő se vándormadár… Két gyermekük született, Imre informatikusnak tanult és szintén a kft.-nél dolgozik. Neje Magyar Éva, gyermekeik a 16 éves Éva és a 12 éves Imre. A kisebbik fiú, Zoltán tűzoltó lett, Debrecenben telepedett le a családjával. Feleségével, Bodnár Erikával nevelik három gyermeküket, a 14 éves Zoltánt, a 10 éves Xéniát és a 8 éves Reginát.

Hajdúnánáson, a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban érettségizett és gyors- és gépírást is tanult Jucika. Sietnie kellett a tanulmányaival, hogy mielőbb hozzájáruljon a családi kiadásokhoz. Ahogy végzett, 1960. augusztus elsejétől adminisztrátorként helyezkedett el a helyi Ruhaipari KTSZ-nél. A szülei mindig is könnyű fizikai munkát szerettek volna a lányuknak, hogy nyáron hűvösben, télen melegben, irodában kamatoztassa tudását. Ez sikerült, és Ozsváthné azóta is hozzáértő gondoskodással szervezi a cég adminisztrációs ügyeit. Beletanult a könyvelésbe, 10 éven át kontírozó könyvelőként tevékenykedett. Negyedszázada tölti be a főkönyvelői pozíciót. Az irodai világ modernizációja őt is utolérte, felnőtt fejjel tanulta meg a számítógép használatát. Informatikus fia segíti ki általában, ha csak komputeren készülhet el valami.

Az inkább iparosodott Hajdúnánás egyik legnagyobb üzeme a Mode 3 H Kft. 2000-ben még 980-an keresték itt a kenyerüket, mára 540-re zsugorodott a létszám. Ebből 450-en a gyengébb nemhez tartoznak, a férfiak a vasalóknál, a szabók közt vagy karbantartóként dolgoznak. Az üzem megtartotta a kezdetektől kialakított profilt, férfiöltönyöket, zakókat, nadrágokat varrnak bérmunkában, immár 1971 óta. Amikor az első külföldi partner, a hollandok megjelentek, nem gondolták a nánási asszonyok, hogy a nyugat-európai cégek még hosszú évtizedekig igényt tartanak a munkájukra. Jöttek francia, német, osztrák megrendelők is. Hozták az alapanyagot, a szabásmintát, az összes kiegészítőt, megtartották piacaikat, mindössze a helybeliek munkaerejét vásárolták meg. De milyen áron?! Átlagosan ma 69 ezer forint bruttót keresnek, és nyilvánvalóan nem lehet megélni ebből a fizetésből. A ház körül aprójószágot tartanak, zöldséget, gyümölcsöt termesztenek, kertet ápolnak, hogy kiegészítsék ezt a jövedelmet.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Tanya

Biszák László alkotása A  festő, aki   komplett  képekben  gondolkodik,  vagy  csak  ráhagyja  az  ecsetére, hogy  dolgozzon,  máris  kikerekedhet  keze nyomán egy tájkép, és  ha  van  még festék a palettán ... Tartalom megtekintése

Őszikék 22 – 11 

Bíró Ernő alkotása Lám-lám  idén is eljött minden  híresztelés ellenére az  ősz!  A  nyár  perzselő  volt,  áhítoztunk   az  esőre, kis  lehűlésre,  és  mutató újját  felemelve  hozott  rosszakat,  viharokat, lehűlést ... Tartalom megtekintése

Kertész  utcai  ház, Győr

Hargitai Beáta alkotása …már 2024-et  írunk,  és  2020-ban  készítettem  ezt  a kis  képet.  Révfalut  jártam,  kerestem  az  emlékeket,  lassan  az  épületek  is  úgy  kipotyogtak  a  szitán,  eltűntek  mint  a pergő ... Tartalom megtekintése

Lagúna

Huszár  Boglárka alkotása Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). ... Tartalom megtekintése

Fornax

Tüttő József alkotása Képzeletem összes  zugát    nézegetem   az  elvonatkoztatott  témát   bontogatva  ami  a jelenkor megváltozott  világát   képviseli.  A  múlt század  embere  vagyok,  ahol  a tárgyak  tárgyakat ... Tartalom megtekintése

“Nem nyitok vitát…” 

Tüttő József alkotása Két  krumpli  egy  zsákba  hiába  nagy a zsák,  akkor  hátra  arc,  és  úgy  vitáznak  mint két  felfújt  hólyag.  Tüttő  József  két  figurát  állít  elénk,  hogy  fejtsük  meg ... Tartalom megtekintése

Munka  közben

Biszák  László  festőállványa előtt Rajzok,  festmények,  különböző témák,  stílusok, felismerhetők,  és  értékelhetők,  miért  ne  nézzünk  bele  a  kincsesládába  ahol a  színek  alusznak, és  várakoznak,  hogy  teret,  lehetőséget  kapjanak  a kibontakozásra. ... Tartalom megtekintése

A gitáros

Bíró  Ernő alkotása Egy huncut  kép,  egy  kedves  gitáros,  aki  talán  éppen  pihenőjét  tartja.  hosszú  lábai  mintha  nem is ő  viselné, mintha-mintha  rongyból  volna!,  és  csupán  csak  támaszték!!  Aranyos grafika, ... Tartalom megtekintése