Novemberi anzix

Írta: Antal Anikó

23364777_1457611370955381_949820177_n.jpgAzt hitte, túl van már mindenen. Túl világomláson, csillaghulláson, nap- és holdfogyatkozáson, hegyeket kopárrá romboló szélviharon, túl az óceánon, kontinenseken, túl mindenen. Úgy vélte, belőle már csak kő maradt, smaragdzöld borostyánnal borított márványfehér szobor egy kihalt templomkertben. Az idő tengerében testét szikárrá feszítette az éveken át húzódó várakozás. Íj lett belőle, elpattanni készülő húr, kifeszített repülni vágyás bele a semmibe.

Tér és időn kívüli, rózsaablakok opálos színével festett, kaleidoszkóp kövekkel kirakott magánya körül száraz, barna avarrá fogytak a lehulló pillanatok. Szinte belezsibbadt a teste egy láthatatlan állóvízbe, amiben csak emlékcseppek formáltak körkörös ezüstgyűrűt, ahogy a novemberi esőben arcát mosdatva, a múlt tükrében nézte önmagát, újra élt néhány elsárgult falevélnek tűnő régi pillanatot. Sokszor látta magát kislányként, ég felé kitárt kezekkel, ahogy szabadon fut le a folyó partján a töltésről, bele az ismeretlenbe, aranyló és bordó almákkal tarkított fák rengetegjébe. Sokszor elbújt, fára mászott, virágot szedett és koszorút font sötétbarna varkocsába, királynőnek képzelte magát, ahogy belesimult egy almafa vastag ágába és onnan nézte az alatta elterülő csodavilágot, lepkéket, szitakötőket, apró gyümölcsöket, smaragdzöld fűszálakban elrejtett királyságot. Gyűjtögette a perceket, az illatokat és hangokat, beleivódtak teste egész körforgásába, eggyé vált kicsiny mikrokozmosza a végtelennel. Része volt egy kerek egésznek, ami évekkel később édesanyja halálával hirtelen darabokra tört. Akkor is hasonlót érzett. Futni akart és repülni vágyott. Erősen összeszorított szemekkel, ég felé kinyújtott kezekkel szaladt lefelé a lejtőn, bele az ismeretlenbe, bele a semmibe, nem mosolygott, nem sírt, csak futott, miközben testét belül megállás nélkül perzselte a fájdalom.

Arcok jöttek-mentek, kedvesek és hűvös idegenek, melyekből próbált magának összerakni egy anyamozaikot. Nézte az anyakorú hölgyek frizuráit, mozdulatait, kétségbe esve próbált kapaszkodni egy-egy elegáns lépésbe, hanglejtésbe, ami olyan anyára emlékeztető lehetett volna, de mind csak mintha gesztusok voltak, hiányzott belőlük az az égő virágszirom, ami régen anya szíve volt. Semmi nem volt már olyan, mint akkor, amikor még gyertyafényes tortával ünnepelt születésnapot, izgalomtól kipirult arccal osztott meg egy-egy titkot anyával, eldugott kis vendéglőkben vagy csak otthon, a teraszon. Akkor is futni vágyott, mikor ügyetlenül kavargatta a tűzhelyen a paprikás krumplit, mert anya azt kívánta a betegágyon, de a tányéron gőzölgő sárga kockák és barna kolbászdarabok a padlón végezték, mert az ízük más volt a zöldellő petrezselyemtől, és anyának ez nem kellett,  mert túl vizes volt és delikátos, pedig ő belefőzte minden reményét az elnyelt könnyeivel együtt. Talán épp ezért nem kellett az étel, mert érezhető volt rajta a fájdalom és a félelem íze, hogy mi lesz azután, ha kihűl a tűzhelyen a lábos, mi lesz azután, ha elmúlik a vihar előtti csend, mihez kezd majd anya nélkül ebben a  meglepetéseket tartó, kuszának nevezhető, láthatatlan utakat rejtő életben. A vihar eljött és mindent megtépázott, leverte az aranyló édes almákhoz hasonló álmokat, a biztonság várának málló tégláit hagyta csak maga után, bezárt számtalan ajtót és összetört néhány ablakot. Szélverte deszkák, üvegszilánkok és cserepek maradtak a gyermekkor épületéből, mélyen belül hordott törmelékek, amiket nagy nehezen összegereblyézett, hogy tovább futva az ismeretlenbe olykor megálljon és újra építhessen magának egy-egy kapaszkodót.

Emléktalapzaton imbolygott egész lénye. Mosolyokból kirakott kövek, fájdalmak szögei, csalódásszilánkok alkották testének láthatatlan csontvázát, melynek legbelsőbb zugában még lüktetett valami kék remény, még verdeste repülésre vágyó szárnyait a bordó pillangó, egy árván maradt krizantémon.

A kép forrása: https://www.facebook.com/tavakultur/

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése