Novemberi anzix

Írta: Antal Anikó

Azt hitte, túl van már mindenen. Túl világomláson, csillaghulláson, nap- és holdfogyatkozáson, hegyeket kopárrá romboló szélviharon, túl az óceánon, kontinenseken, túl mindenen. Úgy vélte, belőle már csak kő maradt, smaragdzöld borostyánnal borított márványfehér szobor egy kihalt templomkertben. Az idő tengerében testét szikárrá feszítette az éveken át húzódó várakozás. Íj lett belőle, elpattanni készülő húr, kifeszített repülni vágyás bele a semmibe.

Tér és időn kívüli, rózsaablakok opálos színével festett, kaleidoszkóp kövekkel kirakott magánya körül száraz, barna avarrá fogytak a lehulló pillanatok. Szinte belezsibbadt a teste egy láthatatlan állóvízbe, amiben csak emlékcseppek formáltak körkörös ezüstgyűrűt, ahogy a novemberi esőben arcát mosdatva, a múlt tükrében nézte önmagát, újra élt néhány elsárgult falevélnek tűnő régi pillanatot. Sokszor látta magát kislányként, ég felé kitárt kezekkel, ahogy szabadon fut le a folyó partján a töltésről, bele az ismeretlenbe, aranyló és bordó almákkal tarkított fák rengetegjébe. Sokszor elbújt, fára mászott, virágot szedett és koszorút font sötétbarna varkocsába, királynőnek képzelte magát, ahogy belesimult egy almafa vastag ágába és onnan nézte az alatta elterülő csodavilágot, lepkéket, szitakötőket, apró gyümölcsöket, smaragdzöld fűszálakban elrejtett királyságot. Gyűjtögette a perceket, az illatokat és hangokat, beleivódtak teste egész körforgásába, eggyé vált kicsiny mikrokozmosza a végtelennel. Része volt egy kerek egésznek, ami évekkel később édesanyja halálával hirtelen darabokra tört. Akkor is hasonlót érzett. Futni akart és repülni vágyott. Erősen összeszorított szemekkel, ég felé kinyújtott kezekkel szaladt lefelé a lejtőn, bele az ismeretlenbe, bele a semmibe, nem mosolygott, nem sírt, csak futott, miközben testét belül megállás nélkül perzselte a fájdalom.

Arcok jöttek-mentek, kedvesek és hűvös idegenek, melyekből próbált magának összerakni egy anyamozaikot. Nézte az anyakorú hölgyek frizuráit, mozdulatait, kétségbe esve próbált kapaszkodni egy-egy elegáns lépésbe, hanglejtésbe, ami olyan anyára emlékeztető lehetett volna, de mind csak mintha gesztusok voltak, hiányzott belőlük az az égő virágszirom, ami régen anya szíve volt. Semmi nem volt már olyan, mint akkor, amikor még gyertyafényes tortával ünnepelt születésnapot, izgalomtól kipirult arccal osztott meg egy-egy titkot anyával, eldugott kis vendéglőkben vagy csak otthon, a teraszon. Akkor is futni vágyott, mikor ügyetlenül kavargatta a tűzhelyen a paprikás krumplit, mert anya azt kívánta a betegágyon, de a tányéron gőzölgő sárga kockák és barna kolbászdarabok a padlón végezték, mert az ízük más volt a zöldellő petrezselyemtől, és anyának ez nem kellett,  mert túl vizes volt és delikátos, pedig ő belefőzte minden reményét az elnyelt könnyeivel együtt. Talán épp ezért nem kellett az étel, mert érezhető volt rajta a fájdalom és a félelem íze, hogy mi lesz azután, ha kihűl a tűzhelyen a lábos, mi lesz azután, ha elmúlik a vihar előtti csend, mihez kezd majd anya nélkül ebben a  meglepetéseket tartó, kuszának nevezhető, láthatatlan utakat rejtő életben. A vihar eljött és mindent megtépázott, leverte az aranyló édes almákhoz hasonló álmokat, a biztonság várának málló tégláit hagyta csak maga után, bezárt számtalan ajtót és összetört néhány ablakot. Szélverte deszkák, üvegszilánkok és cserepek maradtak a gyermekkor épületéből, mélyen belül hordott törmelékek, amiket nagy nehezen összegereblyézett, hogy tovább futva az ismeretlenbe olykor megálljon és újra építhessen magának egy-egy kapaszkodót.

Emléktalapzaton imbolygott egész lénye. Mosolyokból kirakott kövek, fájdalmak szögei, csalódásszilánkok alkották testének láthatatlan csontvázát, melynek legbelsőbb zugában még lüktetett valami kék remény, még verdeste repülésre vágyó szárnyait a bordó pillangó, egy árván maradt krizantémon.

A kép forrása: https://www.facebook.com/tavakultur/

M. Szlávik Tünde
rovata

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése