Talánvilág

Írta: Antal Anikό

A kép forrása: Facebook (Kültür Tava )

A kert végében egy nagy diόfa áll, és esténként ágai közé szorulnak a csillagok, amik azok a szavak is lehetnének, melyek évek όta raboskodnak valami csontszerű lélekbörtönben, megbújnak egy-egy mosolyban, kόsza mozdulatban, összegörnyednek a szem ráncaiban, hallgatnak, mert nincs senkinél a kosár, az a meleg ujjakból font, ami ezeket a diόcsillagokat felfoghatná, amikor eljön az ideje a hullásnak és aratásnak, amikor elhallgatnak mindenek, amikor a nappalt bekebelezi az éjszaka, és a fák ágai közé csillagok szorulnak. Kis talánok tengelyén egyensúlyoz a világ. Akárcsak a cirkuszi mutatványos a kötélen egy avas, cefre illatú zsibvásár kellős közepében.

Valamiért elküldött engem is a Jόisten ebbe a sokaságba. Egy talánvilágba. Kezembe adott egy üres kaskát, hogy töltsem meg minden földi jόval, esetleg rosszal, kérdőjeles talánokkal. Csomagoljam bele a könnyeket, egyik sarkába rejtsem a mosolyokat, másikba dupla kendőcskébe csavarva jόl ássam mélyre a cudar perceket, a halált, szakítást − egyre megy, mert minden elválás egy kis halál, mondták már ezt énelőttem oly sokan. Persze legfelülre tehetném a szépeket. Legfőképp a szerelmet és anyám melegen simogatό mosolyát, vagy apám erejét, ahogy kapaszkodom a nyakába háromévesen valahol a Tisza vizében, mert sodor az ár és én úszni nem tudok, de míg apám nyakán összekulcsolva pihennek ujjaim és jéghideg homlokom égeti meleg mellkasa, addig biztonságban vagyok. Talán. Ez volt az első és utolsό apabiztonság. A többi csak fáradt küszködés anyátlanul ebben a fémszürke talánvilágban, amibe én színeket álmodtam, füstös lilát és könnyes fehéret, rόzsahamvas pirosat, majd vérszínű bordόt, éjfeketét és kéket, törékeny finomat, mint a nőszirom. Pόkhálόbόl horgolt terítő alatt pihennek a szépek, a gyönyörűk, a holtak, az egyszeriek, a soha vissza nem jövők, és a nem elfeledett élők, akik csak elsodrόdtak messzire az Óperenciás-tengeren és az emlékezet üveghegyén túlra, de belőlük is van egy-egy emlékmorzsa ebben a harmincegynehány éves kosárban, itt a mellkasomban.

Talán azért ragaszkodom még mindig a tárgyakhoz, mert egytől egyik történetük van. Titkos mesék, amiket csak én tudok. Valahogy nem sikerül szabadulni tőlük. Csak könnyű vágy az elengedés. Még ha sikerül is, agysejtjeimben ott élnek az eleven reprodukciόk, újra és újraretusált, elnyűtt fotόk. A szüleim halála után annyi minden az ürességtől kongό semmibe került. Akkor azt hittem, a szívem is. Talán. De a szekrény mélyén még itt lapulnak apám élesre vasalt ingei, és anyám orvosi eszközeit is megőriztem, a szív dobbanásait figyelő fonendoszkόpot, cirádás, latin szöveggel írt diplomát, gyöngyházfényét vesztett félpár fülklipszet, képeslapokat, számos fotόt és egy kézzel írt naplόt. Kislányként ámulva nézegettem, anyám smaragdzöld albumát, ami tele volt egyetemistakori képekkel, szerelmes, őszi sétákkal a debreceni Nagyerdő árnyainál. Rácsos vaságyon száradό fehérneműkkel, ablakban szendergő, szemérmes szoknyákkal, mialatt anyám felhúzott térdekkel az ágyon ülve cigarettázva magyaráz. Szemében tűz ég, szerelemtől éhes vágy. Talán valami titkot oszt meg éppen, mert finom ujjaival a szúrόs takarόn zongoráz, míg körülötte a kollégista lányok mosolyogva isszák minden szavát. Valami álom élt szemében, parázs szenvedély, hogy az élet szép, és talán sikerül mindent végigjátszani, talán még egyszer sikerül kicselezni a fekete herceget is, a halált. Látom magam előtt, ahogy átveszi a diplomát, és ujjára egy szép, kék köves gyűrű kerül. Ragaszkodom a tárgyakhoz. A kő az én ujjamon csillog emlékezetül. Apámtόl egyszer egy kerámiaházat kaptam. Tízéves voltam, és belevéste a hátuljába, születésnapodra: Apa. Számtalanszor úgy aludtam el, hogy egy kis mécsest vagy majdnem csonkig égett gyertyát tettem a ház alá, és csak néztem, ahogy a gyűszűnyi ablakon át a falon elmosόdva, manόszerű árnyakkal körbevéve tűztáncot jár az elárvult gyertyaláng.

A gyűrű, a kis ház és a könyvek. Egy könyvet utaztattam keresztül-kasul, oda-vissza, az όceán hullámain át Nyíregyházátόl Londonon keresztül egészen Torontόig, majd vissza. Aztán ide-oda és megint vissza. Lapult bőröndben, kistáskában, egyszerű zizegős reklámszatyorban, párna alatt, fiόkban, kabátzsebben, babakocsiban. Mindenhol. Mert keze van. Láthatatlan. Elvezet igazi önmagamhoz. Egy Henry Miller kötet. Befedve kusza, kisfiús akvarellel, ábrándos talán-szerelemmel. Mert egyszer a biztosat megfojtotta a sok talán. Talánokon játszottunk. Talánköveken lépdeltünk, és a szenvedély bordό takarόját egyre árvább és árvább szálakká koptatta az üres talán.

A kert végében évek όta áll ez a hatalmas diόfa, melynek ágain sokszor megrekednek a csillagok. Olykor, szedersötét éjszakákon a levelek zizegését hallgatom és elképzelem, milyen lenne, ha itt lenne még apám és anyám. Apám talán a tornácon ülne és a felhőkbe fújna számtalan füstkarikát, homlokát törölné, s mondaná rekedtes hangján, hogy nem majális meg vursli az élet, lányom. Aztán felállna, kockás kalapját fejébe húzná, s szőlőt kötözvén tovatűnne az alkonyatban, míg anyám az ablakban locsolná a bódítό illatú éjjeli violát.

És elképzelem azt, hogy egyszer itt ülsz te is a teraszon, és hallgatunk. Várunk, míg a fán megrekednek a csillagok. Egymás kezébe font ujjakkal formálunk kosarat nékik, és megtörjük diόhéjba zárt csöndjüket. Feltörjük azt, hogy szerettél és szerettelek. Egyszer. Valamikor régen. Talán.

Pár perc próza
M. Szlávik Tünde rovata

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése