Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Fónagy Gergely
Polgármester
Mikófalva
Kapcsolatrendszere akarva-akaratlanul is a sporton keresztül épült fel a térségben, hiszen futballozott Szilvásváradon, Bélapátfalván és Mikófalván is. Párválasztása révén utóbbi településre költözött, ahol 2008-ban a Mikófalvai Labdarúgó Club elnöke lett, 2014-ben pedig polgármesterré választották.
Szeretek ezen a csendes kis palóc településen élni, és engem is hamar befogadtak. Ezért gondoltam 2014-ben, hogy aktívabban vállalok szerepet a község fejlesztésében és a közösség erősítésében. Ehhez jó ajánlólevélnek tűnt, hogy 2004-től Egerben az Életfa Környezetvédő Szövetségnél környezeti tanácsadó és projektmenedzser területen dolgoztam, ahol számos pályázatot vezényeltem le a megírástól a komplex lebonyolításon keresztül az elszámolásig. Ez a szervezet működtette az Egri Civil Házat, ahol sok befolyásos ember megfordult. Emellett fiataloknak a környezeti szemléletformálást oktattam, de az ÁNTSZ mellett egészségnapok rendezésében is segédkeztem. Tagja vagyok az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Heves megyei Békéltető Testületének, a Környezeti Tanácsadó Irodák Országos Hálózatában pedig tanácstagként dolgozom. Ennek köszönhetően kiterjedt kapcsolati rendszerem van úgy országos, mint Közép-európai szinten. Lakóhelyemen először a labdarúgó klubnak nyertem működésre pályázatokat, fűnyíró traktort a pálya karbantartásához, majd segítettem más projektek előkészítésében is. Utóbbit már képviselőként végeztem, mert 2010-ben a legtöbb szavazattal kerültem az önkormányzat képviselő testületébe – kezdte bemutatkozását Fónagy Gergely.
Tízéves helyi múlttal a háta mögött úgy jelöltette magát polgármesternek, hogy komoly tervekkel állt a választópolgárok elé. Elsők között említette az önkormányzat átszervezését, fenntartva a racionális munkavégzést. A fejlesztések addig 75 százalékban saját erőből történtek, ennek az aránynak a megfordítását tűzte ki célként. Kevésnek tartotta a rendezvények számát, mert azokkal lehet élettel megtölteni a falut. Meg kell helyben teremteni a lehetőséget a sportolni vágyó fiataloknak konditerem, teniszpálya és a focicsapat működtetése révén, de közben a komfortosítás és a közbiztonság erősítése is fontos feladat.
Három év eltelte után már mutatkoznak az egykor felvázolt elképzelések, hiszen a Falunap és a Búcsú mellett évente tíz különböző rendezvényt is tartanak. A futballisták hazai mérkőzésein drukkolnak a helybeliek, tavasszal pedig átadják a már épülő teniszpályát is.
A pályázati lehetőségeket mindenhol folyamatosan keresi a polgármester, és ha rájuk talál, meg is írja őket. Az erőltetett pályázatok haszna már látszik, hiszen a helyi múzeum bővítésére nyertek, így népi viseletekből és tablókból tudtak kiállítást rendezni, de a pásztorság bemutatója és a hagyományőrzés tárlata is tartogat különlegességeket. Riasztót szereltek fel az épületre, és a közeljövőben megtörténik az épület kéményének felújítása, visszaállítják az udvarra az egykori kerekes kutat is.
Az óvoda melletti épületegyüttesnek átalakítására energetikai pályázatot nyújtottak be, ott kedvező elbírálás esetén közösségi teret alakítanak ki. Jelenleg ifjúsági klub és számítástechnikai terem működik a házban, de a projektben kapott helyet a régi tűzoltó szertár átalakítása konditeremmé. Vidékfejlesztési pályázat benyújtásán keresztül az udvaron helyi piactér kialakítását tervezik a helyben megtermett árúk értékesítésének elősegítésére, de gondoltak az akadálymentesítésre és a szelektív hulladékgyűjtésre is. Az életen át tartó tanulás finanszírozására és a hivatal eszközparkjának cseréjére szintén pályázatot írt Gergő, ahogyan sportpark – külső konditerem kialakítására, valamint a sportegyesületen keresztül a futballpálya mellé mobil lelátó építésére is.
A ravatalozó rekonstrukciójára már nyertek tízmillió forintot, a vis major keretből kapott közel tízmillióból pedig leaszfaltozzák a Bocskai és a Lehel utcákat. A település nyolc autóbuszmegállójából hármat felújítottak, öt helyen viszont új buszvárókat telepítettek. A parkosítás mellett folyamatosan tisztítják a patakmedret, a három éve indított közmunkaprogramban működő mezőgazdasági tevékenység pedig plusz 10 embernek ad elfoglaltságot.
A faluszépítésben tevékenyen részt vesz a lokálpatrióta csoport, de több civil szervezet is működik Mikófalván. A Hagyományőrző Népi Együttes műsorán szerepel a híres Palóc lakodalmas. Jó munkát végez továbbá a Mikófalvai Polgárőrség és a „Gyermekeinkért-Falunkért” Közalapítvány is.
A polgármester a falunak köszönheti a családját is, mert egy sportbálon ott ismerkedett meg a helyi Kovács Mártával. Két gyermekük született, Marci 12 éves és cselgáncsozik, Míra pedig 10 és lovas akrobatikázik, valamint szertornázik. Mindketten egri általános iskolában tanulnak, mert a szülők munkahelyi elfoglaltsága miatt ez a megoldás tűnik racionálisnak.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése