Keresés életrajzi adatok szerintKözépfokú tanulmányok

Dr. Aradi Csaba

Igazgató, Debrecen–Hortobágy A front és a háború viszontagságai elől menekülő Aradi család első gyermeke, János, még Debrecenben született, ám a középső, Csaba, már Celldömölkön látta meg a napvilágot 1944. december... Tartalom megtekintése

Ányos József

Vezérigazgató, Debrecen A vízhez kötődés a soroksári Duna-ág mellett kezdődhetett, ahol gyermek- és ifjúkorát töltötte Ányos József, a Debreceni Vízmű Rt. vezérigazgatója, majd munkája tárgya lett a víz, s ha... Tartalom megtekintése

Abaffy Zoltán

Ügyvezető igazgató, Debrecen Nemcsak a cég kellemes alapszíneiről (a narancssárgáról és a zöldről), meg a jól kitalált logóról ismert ma már országszerte a Hajdúflex Kft. Ezt az ismertséget az épületgépészet,... Tartalom megtekintése

Bogáti Károly

Polgármester, Váncsod Régi bihari település felé visz az utam. Aki már régen járt Váncsodon, annak rögtön feltűnik, hogy a középületei jól karbantartottak. A polgármesteri hivatal körül most is folyik a... Tartalom megtekintése

Képes László

Polgármester, Újszentmargita A középkor kezdetén Szentmargita vagy Fehérszentmargita néven emlegették a falut, amely a mostani Koponyacsárdánál állhatott. A település neve a templom védőszentjére, antiochiai Szent Margitra utal. Az egri püspökség... Tartalom megtekintése

Pásztor János

Háziorvos, alpolgármester, Tetétlen Családja 1948-ban dr. Csíkos István orvos házába költözött Debrecenben, a Böszörményi út 20. szám alá. Tízéves korától láthatta, hogy jönnek a betegek, s legtöbbször gyógyultan távoznak. Édesanyját,... Tartalom megtekintése

Bernáth László

Polgármester, Tetétlen Manapság nem ritka a fiatal politikus vagy magas beosztású tisztségviselő, Bernáth László polgármester fiatal kora mégis feltűnő. Talán azért, mert a fiatalítás nem elsősorban a falu világára jellemző.... Tartalom megtekintése

Olajos Mihály

Polgármester, Szentpéterszeg Aki veszi a fáradságot vagy kíváncsi, és eljön Szentpéterszegre az már a községjelző-táblánál észre veszi, hogy szeretnek itt élni az emberek. A rendezett utcák – szinte kivétel nélkül... Tartalom megtekintése

Nagy Józsefné

Polgármester, Sáránd Régi történelmi település Sáránd, nevének első okleveles előfordulása ugyanis Sarangh formában jóval a tatárjárás előttről, 1219-ből, a híres ítéletgyűjteményből, a Váradi Regestrumból való. A XIII. században már szervezett... Tartalom megtekintése