Keresés életrajzi adatok szerintKözépfokú tanulmányokMagyarországMiskolc

Dr. Mészáros Zoltán

Ex-polgármester Aszaló Két diplomával a zsebében, német és angol nyelvtudás birtokában sem indult el világot látni, jobb megélhetési lehetőséget keresni, mint ami Abaújban várta. Szülőföldjén akarta megmutatni képességeit, ami a... Tartalom megtekintése

Koós János

Pro Urbe díjas előadóművész Budapest – Miskolc Az operán kívül szinte mindegyik zenei irányzatot kipróbálta már hosszú pályafutása során. Minden földrészen járt és nehéz lenne összeszámolni, hány országban lépett színpadra.... Tartalom megtekintése

Szilágyi István Levente

Ny. igazgató, díszpolgár Miskolc Aktív, vagy némi túlzással inkább hiperaktív munkássága során számos szervezet vezetője volt, vállalt feladatait pedig igyekezett maradéktalanul teljesíteni. A maximalizmus azonban visszaütött, hiszen 2005-ben, egyetlen héttel... Tartalom megtekintése

Dr. Gonda Géza

Főorvos Miskolc Több évtizedes szakmai pályafutása során folyamatosan képezte magát, majd ő képezte a fiatalokat. 1976-ban megszerzett orvosi diplomája óta hihetetlen technikai fejlesztések mentek végbe a szakmában. Megismerkedett az informatikával,... Tartalom megtekintése

Dobos Zsolt Károly

Pro Urbe-díjas ny. középiskolai tanár Miskolc Egy olyan igazi pedagógus, aki minden diáknak az álma lehetne. Egykori tanulói pár éve a megyei lapban a legendák közé sorolták, ami minden egyéb... Tartalom megtekintése

Orosz Miklósné

Polgármester Kiskinizs Kiskinizs a Hernád völgyében található 362 fős kistelepülés, nevét az oklevelek 1245-ben említették először Kenys néven, birtokosai a Kinizsi család tagjai voltak. Az 1300-as években a község Gyulatelke,... Tartalom megtekintése

Szkálosi László

Ny. ügyvezető Borsodnádasd A város egyik legismertebb embere, aki évtizedek óta kiveszi részét Borsodnádasd mindennapi életéből. Megjárta a helyi lemezgyár ranglétráját, volt saját üzeme, de közelítve a 68. évéhez még... Tartalom megtekintése

Hanyánszki György

Polgármester Hernádszurdok Dél-Borsodból házassága révén került Abaújba, ahol több szakmában is dolgozott. A munkahelyeken felhalmozott tapasztalatait tudja most polgármesterként hasznosítani, aminek eredménye már látható a község arculatán. Régi sályi család... Tartalom megtekintése

Bajor Józsefné

Polgármester, Kistokaj Kistokajt először 1256-ban említi oklevél, de minden bizonnyal ennél évszázadokkal régebbi múltra megy vissza. Neve török eredetű (jövevényszó), egyes nyelvészek szerint folyó menti erdő a jelentése. A Kis-... Tartalom megtekintése

Bukta Gyula

Vállalkozó, cukrász, Mezőcsát Valójában nem tett mást, mint keményen és következetesen dolgozott egész eddigi életében. A „Mezőcsáton és környékén élő édesszájúak” nagy örömére Bukta Gyula cukrász a mai napig talpon... Tartalom megtekintése