Keresés életrajzi adatok szerintKözépfokú tanulmányokMagyarországMiskolc

Dr. Mihalecz Péter

Jegyző, Miskolc Közel negyedszázadot töltött már el a közigazgatásban Miskolc új jegyzője, dr. Mihalecz Péter, aki a hivatali munkát nemcsak hivatásnak tekinti, hanem egyben szolgálatnak is: a köz szolgálatának. Tulajdonképpen... Tartalom megtekintése

Koncz Tamás

A Pietas Kft. ügyvezetője, Miskolc Bár egyéni sorsának alakulásába a történelem is jócskán „beavatkozott”, ám ennek ellenére  – még ha olykor „kanyargós pályát is járt be” – immár közel két... Tartalom megtekintése

Fodor Ottó

Az Őszi Napsugár Öregek Otthona igazgatója, Miskolc Lassan már négy évtizede tevékenykedik sikeresen és eredményesen humán segítő, illetve szolgáltató területen az egészségügyben, valamint a szociális ágazatban, hiszen másfél évtizedet a... Tartalom megtekintése

Csikós Zoltán

A TiszaCash Zrt. vezérigazgató-helyettese, Miskolc Eddigi életútja ékes bizonyítéka annak, hogy aki szakmailag megfelelően felkészült, ráadásul a tudását folyamatosan karbantartja, kellően lojális cége iránt, és hajlandó igazi „csapatjátékosként” tevékenykedni annak... Tartalom megtekintése

Alföldi Lászlóné

Kulturális nevelőtanár, Miskolc Talán szokatlanul hangzik a titulus, de egyrészt „ő az a Marika néni, aki mindent csinál az iskolában”, másrészt egész eddigi aktív, változatos és szakmailag mindenképpen sikeres élete... Tartalom megtekintése

Koscsó Lajos

Polgármester, Tiszaújváros Mosolya és töretlen optimizmusa, a jó ügy érdekében fáradhatatlan tenni akarása, lényeglátása és problémamegoldó-, szervezőkészsége, valamint egy kis szerencse is szükségeltetett ahhoz, hogy Koscsó Lajos élete eddigi legnagyobb... Tartalom megtekintése

Hegedűs György

A TiszaSzolg 2004 Kft. ügyvezető igazgatója, Tiszaújváros Azzal a nyilvánvaló ténnyel, miszerint Tiszaújváros gazdasági helyzetét, szerepét, fejlettségét, infrastruktúráját, a térségben betöltött szerepét tekintve napjainkban az ország „élenjáró” települései közé tartozik,... Tartalom megtekintése

Bögre Lajosné

Polgármester, Tiszatarján Tiszatarján elnevezése a honfoglaló Tarján törzstől származik, az 1214-es Váradi Regestrumban már megjelenik a község neve Tarián formában. A település, amelynek a XIII. században a Gut-Keled nemzetség a... Tartalom megtekintése

Hencz Zsolt

Polgármester, Tiszabábolna A megye déli peremén, a Tisza közelében található kisközség Tiszabábolna. A települést a szabályozások előtt vízfolyások szabdalta erdős mocsárvilág vette körül. A helyet eredetileg Koppentelkének hívták, de a... Tartalom megtekintése

Hetzi János

A Hetzi és Társa Bt. ügyvezetője, Tállya Édesapja tekintélyt parancsoló, szigorú ember volt, akit tiszteltek, és akinek adtak a szavára. Nagyon szerette a pontosságot, és csak a jól elvégzett munkának... Tartalom megtekintése