Keresés életrajzi adatok szerintKözépfokú tanulmányokMagyarországMiskolc

Ujj Gyula

A Hádész Bt. ügyvezetője, Tiszaújváros, Sajószöged Dolgos éveinek nagyobbik részét a mezőgazdaságban töltötte, a megye egyik legnagyobb és legjobb termelőszövetkezetét irányította, majd a rendszerváltás után  – egy nagy fordulatot téve... Tartalom megtekintése

Dr. Csobod László

Ügyvezető igazgató, Ózd Megszületése óta minden szálon Ózdhoz kötődik. Felmenői bányászok voltak, ám édesapja már a vaskohászatban talált megélhetést. Bátyja kohász üzemmérnöki végzettséggel ugyancsak vasipari szakembernek mondhatja magát, míg felesége... Tartalom megtekintése

Novák György

A NOL NAFT Kft. ügyvezető igazgatója, Nyíri, Pálháza Szülei földművesek voltak, akik a néhány hold művelése mellett állattenyésztéssel is foglalkozva igyekeztek gondoskodni gyermekeikről. A három fiú közül a legidősebb, József,... Tartalom megtekintése

Appel Gusztáv

A Terra Rossa Kft. ügyvezető igazgatója, Kistokaj A legnevesebb ős, aki az Appel nevet ismertté és elismertté tette  – Appel Gusztáv – 1823-tól élt Magyarországon. Földbirtokosként és jószágkormányzóként az ország... Tartalom megtekintése

Sajó Attila

Művelődésiközpont-igazgató, Kazincbarcika Egész eddigi életemet Borsod-Abaúj-Zemplénben töltöttem, s ízig-vérig „megyei” embernek is vallom magam. Hogy miért? Zemplénben születtem – Sárospatak, 1959 –, és tízéves koromig Tolcsván  „gyerekeskedtem”, ahol szüleim pedagógusok... Tartalom megtekintése

Papp Dezső

Polgármester, Harsány Azt mondjuk rájuk: összefogják a közösséget. Máskor, kissé választékosabban, úgy szólunk róluk, kisebb vagy nagyobb közösségekre vonatkoztatva: integráló személyiségek. Papp Dezsőre, Harsány polgármesterére mindkettő illik, egyéniségét jellemzi az... Tartalom megtekintése

Sápi Tibor

Polgármester, Füzérkomlós Füzérkomlós Borsod-Abaúj-Zemplén megye északkeleti részén, a Hegyközben található, szép fekvésű kis falu. A 414 főt számláló település hegységekkel körülvett völgyben, a Török patak mentén húzódik. Jellegzetes növényéről, a... Tartalom megtekintése

Dávidházi Ferenc János

Tanár, alpolgármester, Bekecs Lobogó haja, gesztusai, sokszínű előadásmódja alapján joggal nevezhetjük rendkívül színes, érdekes egyéniségnek. Régi famíliából származik, már az 1300-as évektől jegyzik a Dávidházi családot, amelyben leggyakrabban értelmiségiek, hivatalnokok... Tartalom megtekintése

Zsiros Sándorné

Polgármester, Alsózsolca A Sajó bal partján fekvő – városi rangra aspiráló 6200 lakosú – nagyközséget egy 1281-es oklevélben Solcha néven említik (az ószláv eredetű kifejezés jelentése: sárga). A település a... Tartalom megtekintése

Vitányi Csaba

A Volán Elektronika Trade Kft. ügyvezetője, Miskolc Nagyot fejlődött a számítástechnika az elmúlt két évtizedben. Vitányi Csaba még Commodore és C 64-es gépeken kezdte számítástechnikai tevékenységét, ma pedig a sokkal... Tartalom megtekintése