Keresés életrajzi adatok szerintFelsőfokú tanulmányokMagyarország

Mucza János

Vállalkozó, Folyás–Tiszaújváros Valószínűleg ő az egyetlen templomrom-tulajdonos Magyarországon, hisz a kárpótlási jegyek révén megvásárolt húszhektárnyi földterületén található az 1768-ban épített római katolikus templom romja, amely több mint fél évszázada emlékezteti... Tartalom megtekintése

Ványi Lajosné

A községi könyvtár igazgatója, Földes Földesen született és nevelkedett, középiskolába Hajdúszoboszlón járt. A gimnázium után szülőfalujában a Községi Tanács Bölcsődéjében dolgozott, mint csecsemő- és gyermekgondozónő, e szakképzettséget meg is szerezte.... Tartalom megtekintése

Dr. Radó Imre

Gyógyszerész, Derecske Édesapja első generációs gyógyszerész volt, a Dunántúlról került az Alföldre. Szakmaszerető, jó akaratú emberként kivívta a tiszacsegeiek szeretetét, ellensége nemigen volt, halászó-vadászó emberként gyakran az általa gyűjtött gyógynövényekből... Tartalom megtekintése

Dr. Hamza István

Egyetemi docens, Budapest Az ember komoly célokat tűz ki, és mindent megtesz azért, hogy azokat elérje, s ennek megfelelően él – vallja a Debrecenből elszármazott, de a szívében a cívis... Tartalom megtekintése

Dr. Sohajda Attila

Gyógyszerész, Berettyóújfalu A Hajdú-Bihar Megyei Gyógyszerész Kamara elnökének gyermekkori álma a repülés volt, ez azonban elsősorban a féltő anyai szív ellenállása miatt nem valósult meg. Főleg édesanyjának köszönhető az is,... Tartalom megtekintése

Dr. Kocsis András

Nyugalmazott bőrgyógyász főorvos, Berettyóújfalu Kocsis András 1919-ben született Egyeken, de gyermekkorát Tiszacsegén és Rudolftelepen töltötte. 1928–1955-ig Debrecenben élt. Édesapja iparos, egyedülálló cipészmester volt, aki segédek nélkül dolgozott, édesanyja varrónő, aki... Tartalom megtekintése

Kállai Irén

Múzeumigazgató, Berettyóújfalu Kállai Irén 1967-ben született Berettyóújfaluban. Ebben a városban járt iskolába, itt érettségizett az Arany János Gimnáziumban. A helyhez való kötődésének köszönhető, hogy a munkáján túl is Bihar felemelkedésén... Tartalom megtekintése

Nyékiné Katona Hedvig

A művelődési ház igazgatója, Báránd Fővárosi lehetőségeket, jól fizető állást hagyott maga mögött, mikor hazajött felnevelő földjére, Bárándra. Otthon ugyan nem várta munkahely, de mivel a művelődési ház gazdátlan volt,... Tartalom megtekintése

Dr. Tiba István

Igazgató főorvos–országgyűlési képviselő, Balmazújváros Egész eddigi életének meghatározó eleme volt a kitartás és a következetesség, valamint az, hogy mindig „magasra tette a lécet”. Dr. Tiba István a család második gyermekeként... Tartalom megtekintése

Szilágyi István

Ügyvezető igazgató, Balmazújváros Szilágyi István eddigi eseményekben, fordulatokban gazdag élete arról szól, hogy valamit miért és hogyan lehet megcsinálni, és nem arról, hogy miért nem. A család idősebb gyermekeként 1958.... Tartalom megtekintése