Keresés életrajzi adatok szerintFelsőfokú tanulmányokMagyarországDebrecenKossuth Lajos Tudományegyetem

Szikszai Gyuláné

Nyugalmazott igazgatóhelyettes, Nyíregyháza Tizenhárom évig a Kemecsei Általános Iskola tanára, 13 éven keresztül a Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola kollégiumi vezetője s végül nyolc évig az iskola... Tartalom megtekintése

Békési Elemér

Humániroda-vezető, Nyíregyháza Mindig is tanárnak készült, ám a pedagógiai pályának egy sajátos oldalát ismerte meg és gyakorolja Békési Elemér, a nyíregyházi városháza humán irodájának vezetője. A tiszanagyfalui születésű szakember magával... Tartalom megtekintése

Banner László

Igazgató, Nyíregyháza Pedagógus pályafutását 1955-ben kezdte matematika–fizika szakos tanárként, majd 23 évig a Krúdy Gyula Gimnázium igazgatója volt, azonban ma már sajnos nincs közöttünk Banner László, aki egész életét hivatásának... Tartalom megtekintése

Szalainé Bíró Katalin

Gimnáziumi igazgató, Vásárosnamény Igen fiatalon nevezték ki Vásárosnamény II. Rákóczi Ferenc Gimnázium igazgatójának Szalainé Bíró Katalint. Olyan nagy tanáregyéniségtől tapasztalhatta meg az intézményvezetői tevékenységet, mint Szabó László. Szakmát, emberséget, vezetői... Tartalom megtekintése

Szabó László

Gimnáziumi igazgató, Vásárosnamény Szép családi ház hűvös szobájában lapozunk fel egy képzeletbeli történelemkönyvet. Szabó László özvegyével, Jutka asszonnyal idézzük a múltat, amelynek egyes elemei emlékek áradatát indítják el. Ebben a... Tartalom megtekintése

Szathmári Andrásné

Gimnáziumi igazgató, Nagyecsed Az elődeim munkája az én kelengyém. Nekem még csak terveim vannak. Ezekkel az őszinte, mélyen emberi, szívből jövő meleg szavakkal kezdi beszélgetésünket Szathmári Andrásné, leánykori nevén Farkas... Tartalom megtekintése

Oláh István

A református gimnázium nyugalmazott igazgatója, Mátészalka–Nagyecsed Igazi tanáregyéniség Oláh István. Több évtizedet töltött a katedrán. Amikor a 70-edik születésnapját ünnepelte 2003. október 16-án, nemhogy az ismerősei, de még a családtagjai... Tartalom megtekintése

Bélteki Irma

Igazgató, Győrtelek Elhivatottság és a legnemesebb értelemben vett megszállottság nélkül képtelenség lenne leélni az életet és irányítani egy akkora intézetet, mint a győrteleki ápoló-gondozóotthon. A megyei önkormányzat közvetlen irányítása alá... Tartalom megtekintése

Molnár Károly

Gimnáziumigazgató, Újfehértó Nyírlövőn született a néhai postamester fia, Molnár Károly. Nem gondolta, hogy egyszer búcsút int szűkebb pátriájának. Szenvedélyesen szereti ugyanis a szülőföldjét, és soha nem tervezte, hogy az ország... Tartalom megtekintése

Szanyi Lászlóné

Polgármester, Levelek A közösség és az egyén egymásra hatása csodálatosan megfigyelhető Szanyi Lászlóné, született Székely Mária leveleki polgármester életútjában. Mai eredményeit az ötgyermekes nagycsaládban, elvált anya irányításával úgy érhette el,... Tartalom megtekintése