Keresés életrajzi adatok szerintFelsőfokú tanulmányokMagyarországBudapest

Tímári Judit

Igazgató, Hajdúdorog A magyarországi hidraulikatermelés kiemelkedő eredményességű hajdúdorogi gyárát egy sokoldalúan képzett, idegen nyelveket beszélő asszony irányítja. Ő azon kevesek közé tartozik, akik munkálkodásuk jutalmául az élettől megkapják azt a... Tartalom megtekintése

Korondán Miklós

Ügyvezető igazgató, Hajdúdorog A számok embere vagyok – mondja magáról a hajdúdorogi Takarékszövetkezet vezetője. Az ötvenes évei elején járó ügyvezető igazgató ebben a hajdúsági kisvárosban látta meg a napvilágot 1953.... Tartalom megtekintése

Veress László

Professzor emeritus, Debrecen Debrecenben született 1928-ban négygyermekes református polgárcsalád harmadik gyermekeként. Édesapja a város választott gazdasági tanácsnoka korán jelentkező állattenyésztés iránti érdeklődését tudatosan továbbfejlesztette. Az egyetem gyakorlógimnáziumában a kitűnő tantestület... Tartalom megtekintése

Dr. Varga Sándor

A Hajdú Volán Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese, Debrecen Középiskolás korában három dolog érdekelte igazán: a közgazdaságtan, a jogtudomány és a pedagógushivatás, melyek iránt elkötelezettségét máig megőrizte. Sokoldalúsága gyakran tetten érhető, nem... Tartalom megtekintése

Dr. Takács Tibor

Ügyvezető igazgató, Debrecen Pályáját sikeres állatorvosként kezdte, majd hasonlóképpen tevékenykedett a felsőoktatásban egyetemi és főiskolai oktatóként, és a rendszerváltás óta eredményesen igazgatja cégeit mint üzletember. Első generációs értelmiségi édesapja (számviteli... Tartalom megtekintése

Szittáné Bilanics Erzsébet

Irodavezető, Debrecen A versenyszférában szerzett tapasztalataival a közigazgatásban is jól eligazodik Szittáné Bilanics Erzsébet, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat hivatala közgazdasági irodájának vezetője. Nyíradony-Aradványpusztán, otthon született 1955-ben – a szülőház ma... Tartalom megtekintése

Nagyné Hartman Éva

Irodavezető, Debrecen A közigazgatási munka elméletét és gyakorlatát egyaránt jól ismeri Nagyné Hartman Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Hivatala Társadalmi, Civil Kapcsolati és Humánerőforrás Fejlesztési Irodájának a vezetője. A fiatal... Tartalom megtekintése

Merza Péter

Podmaniczky-díjas építőmérnök, Debrecen, Nyíregyháza Ha valakiről a pontosságot, a megbízhatóságot és a környezetének – beleértve nemcsak a családjáét, hanem a munkatársaiét is – szóló empátiát szeretné megjeleníteni egy művész, bátran... Tartalom megtekintése

Lipcsey Zoltán

A TIKÖVIZIG gazdasági igazgatóhelyettese, Debrecen Munkájához, tevékenységéhez való hűségét bizonygatni teljességgel felesleges, hiszen Lipcsey Zoltán negyedszázada dolgozik első és eddig egyetlen munkahelyén. Pedagóguscsaládban született 1958. április 19-én Nyíregyházán. Édesapja történelem... Tartalom megtekintése

Leitner Béla

Irodavezető, Debrecen Leitner Béla, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat hivatala területrendezés és térségi kapcsolati irodájának 35 éves vezetője a pénzügyi világot cserélte fel a közszolgálattal. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem gyakorlógimnáziumában... Tartalom megtekintése