Keresés életrajzi adatok szerintFelsőfokú tanulmányokMagyarországBudapest

Cseh Zoltán

Alpolgármester, Tokaj Az Észak-Magyarországi Kőbánya Vállalat igazgatójaként kapcsolódott be a tokaji közéletbe. Előbb tanácstagként, majd önkormányzati vezetőként segítette tudásával, tapasztalatával és széles körű kapcsolataival lakóhelyét. Tevékenységének fokmérője: Májer János polgármesterhez... Tartalom megtekintése

Érsek Zsolt

Polgármester, Hatvan Példaképének édesapját tekinti, akinek emberi mivolta, erkölcsi tartása ma is iránymutató a számára; politikusként, közgazdászként pedig Békesi László határozottsága, gondolkodásmódja áll közel hozzá. Ezerkilencszázhatvanegy április 9-én született Ózdon.... Tartalom megtekintése

Mérten János

A BTH Kft. ügyvezetője, Kazincbarcika – Vadna Rá is igaz a némileg modernizált mondás: „mindannyian a BVK köpönyegéből bújtunk elő”, hiszen szakmai életútjának jelentős része az óriás vegyi kombináthoz kötődik.... Tartalom megtekintése

Papp Anna

Ügyvezető igazgató, Borsodnádasd Egész életemet a családi indíttatás határozza meg. Édesanyám mindig hangoztatta: becsületesen nehéz, de jó élni. Mai napig ehhez tartom magam. Amit eddig elértem, azt akaratomnak és hitemnek... Tartalom megtekintése

Király István

Tanár-festőművész, Sajóvelezd Elkötelezett a Sajó part, a nyugalom és a harmónia iránt. A táj szeretete, az emberi kapcsolatok elsődlegesek voltak nála egész életében. Nyugdíjas pedagógusként is hű maradt az ecsethez... Tartalom megtekintése

Orendi Mihály

A MOB tagja, Nyíregyháza Céltudatosság, avagy makacsság, netán konok menetelés a kitűzött cél felé, ez mind egyszerre és külön-külön is jellemzi Orendi Mihályt, a nyíregyházi stadion igazgatóját, az NYVSC elnökhelyettesét,... Tartalom megtekintése

Multné Dankó Ágnes

Óvodavezető, Nyíregyháza Idén ünnepelhette házasságkötésük huszadik évfordulóját, ami egybeesett szakmai munkája egyik legnehezebb és legszebb részének a jubileumával is. A Nyíregyházán, 1964. február 26-án született Dankó Ágnes édesanyja Kostyál Ilona... Tartalom megtekintése

Muraközi István

Alpolgármester, Berettyóújfalu Karácsonykor hármas ünnepet ülnek családjában: születés- és névnapot, illetve Jézus születését – kezdi élettörténetét az alpolgármester. Berettyóújfaluban született 1965. december 23-án. Édesapja, Dr. Muraközi István, a helyi kórház... Tartalom megtekintése

Dr. Fülepné Sipos Ilona Eszter

A Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója, Derecske Közel három évtized a vidéki közművelődésben!Hivatás, vagy szakma? Mindkettő. Jó iskoláim voltak Debrecenben: a Műhelytelepi Általános Iskola, majd a Kossuth Lajos Gyakorló... Tartalom megtekintése

Hugyina Zoltán

Termelési vezető – főmérnök                                                    Kisvárda                                                            Harminc esztendő egy ember életében hosszú időnek számít. Hugyina Zoltán ennyi „munkás évet” töltött az 1971-ben megalapított Kisvárdai Szeszipari Vállalatnál, majd a jogutódként létrejött Várda-Drink... Tartalom megtekintése