Helyek szerint-Magyarország-Hajdú-Bihar megyePüspökladányi járásPüspökladány

Tóthné dr. Lovász Mária

Gyógyszertárvezető szakgyógyszerész, Püspökladány A Remény Patikába, amely a múlt század elején alapított első püspökladányi gyógyszertár nevét viseli, nemcsak orvosságért, hanem egy-egy jó szóért, egy kis vigasztalásért, netán szakmai tanácsért is... Tartalom megtekintése

Tőke Gyula

Ügyvezető igazgató, Püspökladány Tőke Gyula eddigi „két életéből” az egyiket a püspökladányi Zöld Mező Tsz. építőipari részlegében töltötte – ez közel két évtizedet jelent. A rendszerváltás után, mint annyian, ő... Tartalom megtekintése

Dr. Molnár László

A megyei közgyűlés frakcióvezetője, polgármester, Püspökladány Családi indíttatásom arra késztetett, hogy tanulni és dolgozni kell – emlékezik a szülői példára és intelemre Molnár László, Püspökladány polgármestere, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat... Tartalom megtekintése

Antos József

Az Antos Rt. elnök-igazgatója, Püspökladány Elektroműszerész szeretett volna lenni, de a véletlen úgy hozta, hogy a csőszerelést tanulta meg. Egy nap alatt kellett eldöntenie, hogy az elhatározott és vágyott szakma... Tartalom megtekintése

Ráczné Fekete Ilona

Igazgató, Püspökladány A Nyilas jegyében született 1977-ben. Tanulmányait Püspökladányban végezte. Itt érettségizett a Karacs Ferenc Gimnáziumban. Hétévesen került be egy amatőr művészeti csoportba. Tizenhárom évesen lépett először egyedül színpadra, mert... Tartalom megtekintése

Papp Lászlóné

Az egyesített óvodai intézmény vezetője, Püspökladány Egy éve nevezték ki a püspökladányi bölcsődét és nyolc tagóvodát egybefogó intézmény élére. Agilis, nagy munkabírású, innovatív egyéniség. 1998 óta a város önkormányzatának oktatási... Tartalom megtekintése

Oborzilné Nagy Erna

Főszerkesztő, Püspökladány Viharos, politikai felhangoktól sem mentes légkörben született meg a Daru Televízió Püspökladányban. Az elektronikus médiát a város önkormányzata hozta létre. 1999 februárjában egy nagyon lelkes csapat látott munkához.... Tartalom megtekintése

Nyirkos Tibor

Nyugalmazott igazgató, Püspökladány A Karacs Ferenc térképkészítő nevét viselő püspökladányi középiskola nyugalmazott igazgatója nem alföldi ember. 1935-ben Sátoraljaújhelyen született. Számára az a „természetes vidék”: Tokaj-hegyalja hegyei és völgyei, ahol a... Tartalom megtekintése

Magyari Lajos

Tűzoltó alezredes, városi parancsnok, Püspökladány A püspökladányi tűzoltóparancsnok Debrecenben született és Konyáron nőtt fel. Ott járt általános iskolába, majd mikor eljött a továbbtanulás ideje, divatos szakmát választott: elment autószerelést tanulni... Tartalom megtekintése

Laskai Irén

Igazgató, Püspökladány Nem tudom elképzelni csak könyvek között. Olvasó lehet bármilyen „faksznis”, nem fog ki rajta. 1999. október 18-án lett az Év Könyvtárosa. Azért becses számára ez a kitüntetés, mert... Tartalom megtekintése