Helyek szerint-Magyarország-Borsod-Abaúj-Zemplén megyeMiskolci járás

Rózsa László

Iskolaigazgató, Onga Ritkaságszámba megy, hogy valaki négy évtizedet töltsön egyazon oktatási intézményben. Kezdőként, szaktanárként, igazgatóhelyettesként, majd immáron huszonegy éve igazgatóként szolgálja intézményét, mindent megtéve annak sikeres működéséért, ráadásul úgy, hogy... Tartalom megtekintése

Farkas Lászlóné

Jegyző, Onga Közel két évtizede, hogy élete első nagy kihívását elfogadva, a megye legfiatalabb vb-titkára lett az ongai Községi Tanácson 1989-ben. Az eltelt idő igazolta döntése helyességét, hiszen a település... Tartalom megtekintése

Szalay József

Nyugdíjas főesperes – prépost, Ináncs – Miskolc Szalay József katolikus és magyar, és mind a kettőért megszenvedett. Mivel a trianoni döntés miatt nem valósulhatott meg élete nagy álma, hogy szülőföldjén... Tartalom megtekintése

Jónyer Lajosné

Intézményvezető – alpolgármester, Encs – Onga Bár gyermekkori álma – orvos szeretett volna lenni – nem teljesült, egész eddigi három és fél évtizedes tevékenysége az egészségügyhöz, az idősek ellátásához kapcsolódik,... Tartalom megtekintése

Dúzs József Sándor

Dandártábornok – rendőrségi főtanácsos, Budapest–Miskolc Azok közé tartozik, akiknek sikerült megvalósítaniuk gyermekkori álmukat: ő mindig is katonatiszt szeretett volna lenni. Tisztként, később főtisztként szolgált a Határőrségnél különböző posztokon, majd a... Tartalom megtekintése

Bálint László

Alpolgármester – általános iskolai tanár, Bőcs Édesanyja is pedagógus volt – innen a kötődés a pályához –, nyugdíjazásáig a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola igazgatóhelyetteseként dolgozott. Édesapja a Bodrogközi Állami... Tartalom megtekintése

Bai Lászlóné

A BŐ-VÍZ Kht. ügyvezetője, Bőcs Igazi lokálpatrióta, hiszen egész eddigi élete a településhez kötődik, és egész eddigi életében elsősorban szülőfaluja szebbítésén, jobbításán munkálkodott. 1943. január 26-án született Külső-Bőcsön. Ez valójában... Tartalom megtekintése

Dr. Takács István PhD

Intézetvezető főorvos – címzetes egyetemi tanár, Miskolc Közel negyedszázada első és eddigi egyetlen munkahelyén dolgozva mutat példát arra, hogy a folyamatos önképzés révén megvalósuló szakmai kiteljesedés mellett a tudományos tevékenységben... Tartalom megtekintése

Szűcs Tibor

A Telmon Kft. ügyvezető igazgatója, Miskolc Érdekesen alakult Szűcs Tibor életútja, hiszen gyermekkorában rengeteget olvasott, leginkább a kalandregényeket kedvelte, az általános iskolában a történelem volt a kedvenc tantárgya, aztán mégis... Tartalom megtekintése

Dr. Szilágyiné Baán Anna

A BOKIK titkára, Miskolc Zeneiskolai tanárai mindent elkövettek, hogy zenei pályán folytassa tanulmányait, édesapja pedig – egyébként az LKM kiváló szakembere: kohómérnök és fejlesztési főmérnök – két éven keresztül próbálta... Tartalom megtekintése