Foglalkozás szerintKulturális szférában dolgoznak

Bradács Mária

Igazgató, Nyíregyháza Hálás lehet egy fegyelmiért Bradács Mária, a Váci Mihály Városi Művelődési Központ igazgatója. A nyírbélteki születésű fiatal lány egy reprezentatív vacsorát rendezett a megyei népzenei fesztivál szervezőinek, résztvevőinek,... Tartalom megtekintése

Miterkó Jánosné

Igazgató, Nyíregyháza Gyerekkorában kicsit irigyelte az édesanyját, aki nem tudott úgy kilépni a házból, hogy ne találkozzon ismerőssel. Az egykori megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán főelőadóként dolgozó mama a... Tartalom megtekintése

Tamás Miklós

Kultúrházigazgató, Szakoly Papnak készült, de részt vett a téeszek ma már erőszakosnak mondott szervezésében. Analfabéta felnőtt embereket tanított a betűvetésre és a vendége volt a világjárt humorista színházigazgató Verebes István.... Tartalom megtekintése

Siska Tamás

Igazgató, Sátoraljaújhely A patinás Kossuth Lajos Művelődési Központ igazgatója fiatalember. Siska Tamás azonban nemcsak életkorával, hanem dinamizmusával és az eddig megszerzett szakmai hátterével bizonyította: nem véletlenül előlegeztek neki bizalmat, amikor... Tartalom megtekintése

Sajó Attila

Művelődésiközpont-igazgató, Kazincbarcika Egész eddigi életemet Borsod-Abaúj-Zemplénben töltöttem, s ízig-vérig „megyei” embernek is vallom magam. Hogy miért? Zemplénben születtem – Sárospatak, 1959 –, és tízéves koromig Tolcsván  „gyerekeskedtem”, ahol szüleim pedagógusok... Tartalom megtekintése

Kovácsné Ládi Katalin

Kulturális és szabadidőközpont igazgató, Miskolc Születése helye Diósgyőr (1947), melyhez az egész élete, munkássága kötődik. – Csodálatos vidék ez! – a szemlélő úgy érezheti, hogy az Isten jókedvében teremtette. A... Tartalom megtekintése

Mészáros Lajosné

Népművelő, Sátoraljaújhely Amikor Krizsán Marika először járt a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központban, alig volt idősebb, mint amennyi a kislánya volt, amikor ő – fiatal anyukaként – 1973. január elsején... Tartalom megtekintése

Koroly József

Múzeumigazgató, Hollóháza Ha Hollóháza és a múzeum fogalma egyszerre hangzik el, természetes hogy mindenki a porcelánmúzeumra gondol. Koroly József igazgató csak álmaiban gondolt arra, hogy valaha is ő lesz ennek... Tartalom megtekintése

Czikora János

A Derkovits Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár igazgatója, Tiszaújváros Alig volt négyéves, amikor Rimaszombatból átköltözött szüleivel Miskolcra. Az általános és a középiskoláit Miskolcon végezte, majd a fővárosban folytatott bábszínészi... Tartalom megtekintése

Tarczy Péter

Újságíró, szerkesztő, Hajdúböszörmény A mackós alkatú tollforgató elsősorban a kulturális újságírás területén szerzett nevet magának. Zaklatott gyermekkorát az ötvenes-hatvanas évekre jellemző szegénységben, bizonytalanságban töltötte. Édesapja a Rákosi- és Kádár-rendszer börtöneinek... Tartalom megtekintése