Foglalkozás szerintKözszférában dolgoznak

Bartus József

Polgármester, Sajógalgóc A Borsodi-dombság peremén, a Várhegy oldalában, a Sajó egyik bal oldali mellékvizének romantikus völgyében megbúvó zsákutcás kisközség, Sajógalgóc. Ősi település, határában honfoglalás előtti földvár nyomai látszanak. Az Árpád-korban... Tartalom megtekintése

Horváth Jánosné

Alpolgármester – a Művelődési Ház igazgatója, Parasznya Életútja nagyszerű példája a szülőföldhöz való ragaszkodásnak, hiszen Horváth Jánosné számtalan alkalommal kipróbálhatta volna képességeit más földrajzi tájakon is, ám ő mindig „megmaradt... Tartalom megtekintése

Fekete Ferenc

Polgármester, Parasznya A Bükk északkeleti lankái mentén a hangulatos nevű Pitypalatty-völgyben elterülő bányászfalu a XIII. században a borsodi vár tartozéka volt. Később a községet – mint az Ákos nemzetség birtokát... Tartalom megtekintése

Szepessy Zsolt

Polgármester, Monok Talán sokakat meglepett, hogy a 2006. évi önkormányzati választáson – az országnak két miniszterelnököt is adó történelmi, zempléni településen – a helyi szokásoktól eltérően nem egy született monoki... Tartalom megtekintése

Taskó László

Polgármester Monaj A Cserehát déli részén, a Mánta-patak alsó szakaszán fekvő kistelepülés első említése 1256-ból származik. A hagyomány szerint a földet még Kálmán herceg adományozta a jászói prépostságnak, és 1312-ben... Tartalom megtekintése

Lukács László

Polgármester, Kupa A Cserehát déli részén, a Vadász-patak alsó szakaszán meghúzódó, alig kétszáz lelkes kistelepülést először 1279-ben egy birtokperes okirat említi. Az 1332–37-es évek pápai tizedjegyzékei alapján jelentős parochiális hely,... Tartalom megtekintése

Czeglédi Dezső

Polgármester, Kisgyőr A Csincse-patak forrásvidékén elhelyezkedő település környéke már a bronzkor óta folyamatosan lakott terület. A magyarság közvetlenül a honfoglalás után telepedett itt meg, bár a községet, amely ekkor az... Tartalom megtekintése

Szitka Péter

Polgármester, Kazincbarcika A Bükk északi peremén, a Sajó bal partján elhelyezkedő iparváros 1954-ben jött létre Sajókazinc, Barcika és Berente egyesítésével. Barcikát 1213-ban, Kazincot 1240-ben, Berentét 1322-ben említik először írásos formában.... Tartalom megtekintése

Dr. Kovács János

Ügyvéd, Kazincbarcika A „Ratkó-korszak gyermekeként” 1954. augusztus 21-én született Pécsett, ahol az egyébként baranyai kötődésű család élt. Édesanyja pécsi származású, édesapja, aki még a Horthy-korszakban bányaipari technikumot végzett, Komló-Mánfára való,... Tartalom megtekintése

Karikás Lajosné

Alpolgármester, Kazincbarcika  „Hiszek abban, hogy az ember bármilyen életkorban képes a változásra, fejlődésre. És ez igaz egy város életére is. Közösen is tudnunk és akarnunk kell megújulni, alkalmazkodni a megváltozott... Tartalom megtekintése