Foglalkozás szerintKözszférában dolgoznakÖnkormányzatokban dolgoznak

Gyula Ferencné

A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, Debrecen Amikor gimnazistaként nap mint nap megcsodálta Debrecenben a Megyeháza patinás épületét, a Csokonai-gimnáziumba járó fiatal diáklány még nem gondolt arra, hogy egykor ott lesz... Tartalom megtekintése

Dr. Juhászné Lévai Katalin

A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, Debrecen A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés szocialista elnökének férfiakat megszégyenítő munkabírását még politikai vetélytársai is elismerik. Dr. Juhászné Lévai Katalin persze jól tudja: ma még Magyarországon... Tartalom megtekintése

Fagyal Barna

Polgármester, Vámospércs Fagyal Barna polgármester vette át 2001. augusztus 11-én azt a jelképes kulcsot, amely a városi cím adományozásával együtt jár. Vámospércs hivatalosan 125 év után kapta vissza azt a... Tartalom megtekintése

Tóth Miklós

Polgármester, Újtikos Újtikos község – mint település – szinte fiatalnak tekinthető, hiszen múltja igazából 1938 tavaszától kezdődik, addig mint „Tikostanya” szerepelt a térképen. Tóth Miklós polgármester meséli el, hogy az... Tartalom megtekintése

Kapus József

Polgármester, Tiszagyulaháza Szerény, kis település polgármestere Kapus József. Tiszagyulaháza a Tisza bal partján a Sajó torkolatával szemben terül el. 1907-ben a község a Borsod vármegyében fekvő Tiszaszederkény határában lévő grófi... Tartalom megtekintése

Vatai Imréné

Jegyző, Téglás Ha egy közösség sikeresen működik, mindig érdemes megnézni, kik állnak a háttérben. A véletlenszerű kialakulásnak ugyanis szinte nincs esélye. Vatai Imréné született Marján Ilona jegyző nagyon sokat tett... Tartalom megtekintése

Guba Péterné

Polgármester, Sárrétudvari Sárrétudvari Költő Nagy Imre szülőfaluja. A polgármester asszony ezzel kezdi vallomását, aztán így folytatja: – Én is itt születtem. Szüleim, testvéreim, tehát a családomból mindenki idevalósi. Tősgyökeres udvariak... Tartalom megtekintése

Kaszás Lajos

Polgármester, Sáp Mióta olvasható a korabeli feljegyzésekben Sáp község neve – ennek első dátuma 1214 –, azóta mindig önálló volt. A török dúlás idején is kiváló vezetői lehettek a falunak,... Tartalom megtekintése

Szűcs Béla

Polgármester, Kaba Csak formailag van fogadóórája. Amikor megjelenik valamelyik utcán, többen köszöntik, megállítják, tanácsokat kérnek tőle. Ilyenkor előfordul, hogy egy tanító, pszichológus, adótanácsadó vagy éppen munkajogász helyett kell megfogalmaznia válaszait.... Tartalom megtekintése

Gál Miklós

Polgármester, Görbeháza Ha tett is élete során kitérőket, azért Gál Miklós igazi, tősgyökeres „görbeházi ember”. A szíve visszahúzta, mert itt érezte jól magát ezek között az emberek között. Miért? Talán,... Tartalom megtekintése