Foglalkozás szerintKözszférában dolgoznakÖnkormányzatokban dolgoznak

Bernáth László

Polgármester, Tetétlen A nehéz gazdasági évek ellenére a sárréti település önkormányzata meg tudta tartani működőképességét, ilyen célú hitelt nem kellett felvennie, létszámcsökkentésre sem kényszerültek. Ez az, amire a leginkább büszke... Tartalom megtekintése

Szabó Béla

Városfejlesztésiiroda-vezető, Püspökladány Az építési hatósági munkán túl a beruházások és a fejlesztések tartoznak felelősségi körömbe. Szerencsés ember vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek. Mindig jó kollektívában dolgoztam, most is jól... Tartalom megtekintése

Keserű László

Jegyző, Püspökladány Magamat a város egy lakójának tartom, partnere vagyok annak házon belül és intézményi körben egyaránt – vallja Keserű László Püspökladány Város Önkormányzatának jegyzője, majd hozzáfűzi: – Jelentős eredménynek... Tartalom megtekintése

Józsa Kálmán

Polgármester, Nagyrábé Az ember élete folyamán helyezzen el útjelző köveket, hogy később rájuk pillantva könnyebb legyen a visszaemlékezés – vallja Józsa Kálmán, Nagyrábé polgármestere, aki elmondhatja magáról, hogy utolsó tanácselnöke... Tartalom megtekintése

Tímár Zoltán

Polgármester, Mikepércs Lassan első ciklusának végére ér a fiatal polgármester, aki éppen annyi évesen – 28 – került a település élére, amennyit elődje tanácselnökként, illetve polgármesterként eltöltött ott. 1974. május... Tartalom megtekintése

Rácz Gábor

Építész, vezető főtanácsos, polgárőrvezető, Hajdúböszörmény Amit én csinálok, azt mind a szívemből csinálom – mondja mintegy magyarázatképpen Rácz Gábor, a Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal vezető főtanácsosa, aki építész hivatását az utóbbi... Tartalom megtekintése

Dr. Szurmainé Silkó Mária

Irodavezető, Debrecen A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat hivatalának közoktatási és kulturális irodavezetője a Heves megyei Lőrinciben született  – ahogy mondja –, otthon, mert akkor még a szülői ház tényleg az volt,... Tartalom megtekintése

Szittáné Bilanics Erzsébet

Irodavezető, Debrecen A versenyszférában szerzett tapasztalataival a közigazgatásban is jól eligazodik Szittáné Bilanics Erzsébet, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat hivatala közgazdasági irodájának vezetője. Nyíradony-Aradványpusztán, otthon született 1955-ben – a szülőház ma... Tartalom megtekintése

Pataki János

Irodavezető, Debrecen A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Hivatala Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Irodájának vezetője tősgyökeres debreceni: Pataki János 1961-ben született a cívisvárosban. Iskoláit is szülőváro­sában végzi: első diplomáját 1986-ban kapja meg... Tartalom megtekintése