Foglalkozás szerintKözoktatásban dolgoznak

Laczkó György

Középiskolai igazgató, Sátoraljaújhely A Trefort Ágoston Szakképző Iskola igazgatója Sátoraljaújhelyen született 1952. július 28-án. Szülei a tsz-szervezés koráig földművesek voltak, akik kitartó, ám rendkívül kemény munkával próbálták biztosítani a legszükségesebbeket... Tartalom megtekintése

Szelekovszky Lóránt

Iskolaigazgató, Parasznya Nemcsak földrajzi értelemben  „uralja” a környéket a Baross Gábor Körzeti Általános, Két Tannyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, hiszen a szinte „egybeforrott” három településen túl (Parasznya, Radostyán, Varbó) Kondó,... Tartalom megtekintése

Rózsa László

Iskolaigazgató, Onga Ritkaságszámba megy, hogy valaki négy évtizedet töltsön egyazon oktatási intézményben. Kezdőként, szaktanárként, igazgatóhelyettesként, majd immáron huszonegy éve igazgatóként szolgálja intézményét, mindent megtéve annak sikeres működéséért, ráadásul úgy, hogy... Tartalom megtekintése

Mező István

Iskolaigazgató – karikaturista, Homrogd–Szikszó Elsősorban karikaturistának vallja magát. Úgy véli, hogy földrajz–rajz szakos tanárból vannak bőven az országban, iskolaigazgatóból már minden bizonnyal jóval kevesebben, ám Mező István karikaturistából csak egy... Tartalom megtekintése

Riba Istvánné

Intézményvezető – önkormányzati képviselő, Miskolc Az emberszeretet, a közéletiség, a mások problémái iránti fogékonyság, a segíteni akarás alapvető tulajdonsága, amolyan „családi örökség” az óvodáskorúak idegen nyelvi nevelésének fontosságát már óvodavezetőként... Tartalom megtekintése

Prof. dr. Patkó Gyula

A Miskolci Egyetem rektora, Miskolc A műszaki dolgok iránti érdeklődés, a gépek szeretete, a tudományos tevékenység, amelynek keretében a végzős hallgatók diplomaterv készítését, szakdolgozatírását, tudományos tevékenységét segíti, és újabban a... Tartalom megtekintése

Prof. dr. Kovács Ferenc

Egyetemi tanár, Miskolc Életének hét évtizede alatt szinte mindent elért, amit egy ember elérhet földi léte során. Olyan magaslatokig emelkedett, amelyekről mások csak álmodoztak, hiszen „uradalmi gazda gyermekeként” lett elismert... Tartalom megtekintése

Dr. Farkas Ottó

Professor emeritus, Miskolc Közelgő 80. születésnapjára fittyet hányva, korát meghazudtoló fizikai és szellemi frissességgel tevékenykedik a mai napig: mindennap bejár az egyetemre, előadásokat tart, oktat, egyetemi jegyzeteket ír, kutat, tevékenyen... Tartalom megtekintése

Alföldi Lászlóné

Kulturális nevelőtanár, Miskolc Talán szokatlanul hangzik a titulus, de egyrészt „ő az a Marika néni, aki mindent csinál az iskolában”, másrészt egész eddigi aktív, változatos és szakmailag mindenképpen sikeres élete... Tartalom megtekintése

Ábrám Tibor

Középiskolai igazgató, Miskolc A Lévay József Református Gimnázium kialakulása és története szorosan összefonódik Miskolc város és a miskolci református egyház történetével. A reformáció előtt, a XV. század közepétől már működött... Tartalom megtekintése