Foglalkozás szerintKözoktatásban dolgoznak

Halász Tiborné

Igazgató, mérnök-tanár, Sárospatak Különös szerencse, ha valaki több évtizednyi munka után is azt mondhatja magáról, hogy ez az első munkahelye, sőt arról is meggyőződéssel szólhat, hogy itt is marad, egészen... Tartalom megtekintése

Kolyvek István

Nyugalmazott iskolaigazgató, Mezőnyárád A Magyar Kultúra Napján, 2002 januárjában a Néprajzi Múzeum jeles eseménynek szolgált helyszínéül. Pálinkás József oktatási miniszter díjakat adott át a kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak. A Németh... Tartalom megtekintése

Danada János

Iskolaigazgató, Kazincbarcika Neve alapján ősei minden bizonnyal szlávok lehettek, nagy valószínűséggel a török hódoltság utáni szlovák betelepítés révén kerültek Dél-Magyarországra. Földműves szülők egyetlen gyermekeként 1939. október 12-én született Csanádalbertiben, a... Tartalom megtekintése

Pásztor Ferenc

Iskolaigazgató, Gesztely Nyugodt szívvel vallhatja magát tősgyökeres gesztelyinek, hisz már szülei is itt élték le életük javát. Édesapja, aki nemrégen hunyt el, egykor gépkocsivezetőként kereste kenyerét, édesanyja a háztartást vezette.... Tartalom megtekintése

Kardos Sándor

Középiskolai igazgató, Edelény Kardos Sándor közel negyvenéves mozgalmas, sokszínű pedagógusi pályáján tenni akarásról, kreativitásról, sokszínűségről, eredményekről és sikerekről tett tanúbizonyságot. Egyszerű munkásemberek négy gyermeke közül a legidősebbként 1946. május 2-án... Tartalom megtekintése

Dr. Zsúdel Lászlóné

Középiskolai igazgató, Miskolc Varga Ferenc gazdálkodó és Banu Irén egyetlen gyermekeként, újévi ajándékként született Kisvárdán 1945. január 1-jén. Gyermekkora kellemes, szép emlékként maradt meg emlékezetében, bár olykor túlzottan is féltett... Tartalom megtekintése

Tóthné Csorba Mária

Iskolaigazgató, Miskolc Rendkívül kreatív, innovatív személyiség. Szinte „vibrál körülötte a levegő”, nem ismer olyat, hogy valamit nem lehet megoldani. Tóthné Csorba Mária – hisz róla van szó – a Széchenyi... Tartalom megtekintése

Dr. Szintay István

Egyetemi tanár, dékán, intézetigazgató, Miskolc Oktatásszervezői és irányítói tevékenysége, oktatómunkája, tudományos munkássága révén az ország egyik legnagyobb egyetemének számító Miskolci Egyetem meghatározó egyénisége dr. Szintay István professzor. Szülőföldje a Felvidék,... Tartalom megtekintése

Németh László

Középiskolai igazgató, Miskolc Mire e sorok napvilágot látnak, Németh László a Diósgyőr-vasgyári Szakképző Iskola igazgatója már a több évtizedes szorgalmas munka után járó pihenést, nyugdíjasidejét tölti. Az ország nyugati végén,... Tartalom megtekintése

Németh Andrásné

Iskolaigazgató, Miskolc Igazi pedagógusdinasztia leszármazottja, édesapja, sőt nagyszülei is pedagógusok voltak. A tágabb értelemben vett családból összesen tizenheten művelik ezt a hivatást. Édesapja, aki 19 évesen a „málenykij roboton” is... Tartalom megtekintése