Foglalkozás szerintGazdasági szférában dolgoznak

Kósa Bertalan

A Multi-Turbo és az Autosol Kft. ügyvezető igazgatója, Miskolc Az asztali telefon és a mobil felváltva vagy éppen egyszerre jelzi, keresik az igazgatót, aki eközben a személyesen érkezőket sem akarja... Tartalom megtekintése

Kertész István

Igazgató, Miskolc Ahhoz, hogy valaki jó postás legyen, elengedhetetlen az elhivatottság, a becsületesség és a megbízhatóság. Leegyszerűsítve, az emberből nem lesz csak úgy véletlenül éppen postás, erre ugyanis alighanem születni,... Tartalom megtekintése

Dr. Gaál Zoltán

Területi igazgató, Miskolc Temérdek munkája, csaknem mindig hosszúnapos elfoglaltsága mellett sajnálja, hogy kevés ideje marad a kitűnő kikapcsolódást nyújtó sportolásra, a jó hangulatú baráti beszélgetésekre. Pedig a barátság is, a... Tartalom megtekintése

Fülöp Péter

Igazgató, Miskolc A napi kétszázezres utasforgalmat lebonyolító miskolci Tiszai pályaudvar aluljárójának lépcsősorai kilenc sínpárhoz vezetik fel az utasokat. A tizedik feljárónál tábla figyelmeztet rá, ez már idegeneknek tilos terület. Itt... Tartalom megtekintése

Éliás László

Vezérigazgató, Miskolc A „nagybetűs élet” előtt álló fiatal számára elsősorban a szülők adhatják a követendő példát és persze szellemük jó pallérozói, a kiváló tanárok. Éliás László hálás a sorsnak, hogy... Tartalom megtekintése

Dudás József

A MÁV Miskolci Igazgatóságának vezetője, Miskolc Felnőttkori álmaink közt gyakran szerepel a vasútmodellezés, nem egyszer vesszük észre azon magunkat, hogy gyermekeinkkel együtt gyönyörködünk a kis alagútból kifutó mozdonyon, az élethű,... Tartalom megtekintése

Csótai József

Ötvös-vésnök, Miskolc Mi szükséges ahhoz, hogy egy adott szakmában a név és a foglalkozás ugyanazt jelentse meglehetősen széles körben, akár több generáció számára is? A kérdésre Csótai Józseffel, a híres... Tartalom megtekintése

Cserép János

Vezérigazgató, Miskolc Apja erdész volt, apai ági rokonainak többsége ma is a Felső-Hegyköz varázslatosan szép, erdőktől ölelt községeiben él. Cserép János, akinek gyermekéveit a szépséges zempléni hegyekben tett kirándulások varázsolták... Tartalom megtekintése

Bihari András

A Bástya panzió tulajdonosa, Miskolc Miskolctapolca vonzása túlnő a fürdő és a fürdőt körülölelő táj vonzásán, amit azok is éreznek, akiknek nem kell fél országot átutazniuk, hogy órákra övék lehessen... Tartalom megtekintése

Abuczki József

Vezérigazgató, Miskolc Abuczki József, aki ezerkilencszázharmincnégy decemberében született Nyíregyházán, gyermekkorában hiába áhította mindennél jobban, hogy folytathassa tanulmányait, amíg barátai a középiskolák padjait koptatták, ő édesanyja betegsége, négy kiskorú testvére miatt... Tartalom megtekintése