Foglalkozás szerintGazdasági szférában dolgoznakMenedzserek

Bai Lászlóné

A BŐ-VÍZ Kht. ügyvezetője, Bőcs Igazi lokálpatrióta, hiszen egész eddigi élete a településhez kötődik, és egész eddigi életében elsősorban szülőfaluja szebbítésén, jobbításán munkálkodott. 1943. január 26-án született Külső-Bőcsön. Ez valójában... Tartalom megtekintése

Balogh Tibor

A Viridis Pharma Kft. ügyvezető igazgatója, Bekecs Amikor 1993-ban négyen – egymillió forintos alaptőkével –, az országban az elsők között, megalakították a gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó Viridis Pharma Kft.-t, maguk sem gondolták,... Tartalom megtekintése

Szűcs Tibor

A Telmon Kft. ügyvezető igazgatója, Miskolc Érdekesen alakult Szűcs Tibor életútja, hiszen gyermekkorában rengeteget olvasott, leginkább a kalandregényeket kedvelte, az általános iskolában a történelem volt a kedvenc tantárgya, aztán mégis... Tartalom megtekintése

Szabó István

Svájci világcég régióigazgatója; a Megyei Sakkszövetség elnöke, Miskolc A sokszínűség és sokoldalúság is hozzájárult ahhoz a mindenekelőtt az üzlet világában sikeres életúthoz, amelynek olykor váratlan szakaszai is adódtak, hiszen humán... Tartalom megtekintése

Koncz Tamás

A Pietas Kft. ügyvezetője, Miskolc Bár egyéni sorsának alakulásába a történelem is jócskán „beavatkozott”, ám ennek ellenére  – még ha olykor „kanyargós pályát is járt be” – immár közel két... Tartalom megtekintése

Csikós Zoltán

A TiszaCash Zrt. vezérigazgató-helyettese, Miskolc Eddigi életútja ékes bizonyítéka annak, hogy aki szakmailag megfelelően felkészült, ráadásul a tudását folyamatosan karbantartja, kellően lojális cége iránt, és hajlandó igazi „csapatjátékosként” tevékenykedni annak... Tartalom megtekintése

Hegedűs György

A TiszaSzolg 2004 Kft. ügyvezető igazgatója, Tiszaújváros Azzal a nyilvánvaló ténnyel, miszerint Tiszaújváros gazdasági helyzetét, szerepét, fejlettségét, infrastruktúráját, a térségben betöltött szerepét tekintve napjainkban az ország „élenjáró” települései közé tartozik,... Tartalom megtekintése

Hetzi János

A Hetzi és Társa Bt. ügyvezetője, Tállya Édesapja tekintélyt parancsoló, szigorú ember volt, akit tiszteltek, és akinek adtak a szavára. Nagyon szerette a pontosságot, és csak a jól elvégzett munkának... Tartalom megtekintése

Juhász Bertalan

Cégtulajdonos, ügyvezető, Szerencs Tájba illeszkedő, gyönyörű ház teraszáról csodáljuk a zempléni hegyek panorámáját. A hőmérő 30 fokot mutat, ám ide, mint egy meghitt szigetre, jöhetünk hűsölni. Csöndes, halk szavú, szerény,... Tartalom megtekintése

Plébán Mihály és Plébánné Dankó Beáta

Ügyvezetők, Sátoraljaújhely Alkotó életük delén járó emberekről ritkán mondják azt, ami a zempléni vállalkozó házaspárra teljességében igaz: munkájukban már mindketten megéltek mindent, mi megélhető lehetett. Magasságok és mélységek mutatták meg... Tartalom megtekintése