Foglalkozás szerintAAA(Feltöltés alatt)AA

Muha József

Ügyvezető igazgató, Sárospatak A világra való rácsodálkozás korát, no meg a katonaságot és a felsőfokú tanulmányidőt leszámítva Muha József egész eddigi élete Sárospatakhoz kötődik. Itt született 1959. január 19-én, édesapja... Tartalom megtekintése

Bűdi Károly

Ügyvezető igazgató, polgármester, Alsódobsza Alsódobsza, régi nevén Kázmér-Dobsza sok száz éves település. Régi földrajzi nevei az Akasztófasor, a Tatár-kút Batu kán seregeire emlékeztetnek. Az első írásos emlékek 1332-ben keletkeztek, és... Tartalom megtekintése

Szabó Ferenc

Ügyvezető igazgató, Miskolc Az Edelény melletti Szakácsiban, a Cserehát egyik kis ezerlelkes településén született ’41. szeptember 3-án. Szülei földművesek voltak, tizenhat hektár földön gazdálkodtak. Volt szántójuk, szőlőjük, gyümölcsösük, legelőjük, minden,... Tartalom megtekintése

Dr. Koleszár Lajos

Kórházigazgató főorvos, Miskolc Magyarországon tizenkilenc, ezer ágy feletti kórház található, közülük is a legnagyobbak közé tartozik a 300000 lakost ellátó, évi négymilliárdos költségvetéssel működő miskolci Semmelweis-kórház. Igazgatója, dr. Koleszár Lajos,... Tartalom megtekintése

Prof. Dr. Kiss János István

Osztályvezető főorvos, Miskolc Ezerkilencszázharmincnyolc június 8-án, Fülpösön született Szatmár megyében, a Szamos folyó partján, tizenöt km-re Csengertől, ahol atyáink az 1576-ban tartott zsinaton elfogadták a reformáció kálvini ágát. A kálvinizmus... Tartalom megtekintése

Dr. Takács András

Állatorvos, Sárospatak Délutánonként a Takács-porta a Hunyadi utcában paradicsomi hangulatot idéz, ahogy az egyre sorjázó, pórázon, ölben, kosárban, kalitkában vonuló színes állatsereglet érkezik. Bennfentesek számára a jelenség természetes: a doktor... Tartalom megtekintése

Dakos János

Polgármester, Karcsa Próféta a saját hazájában? – merülhet fel a kérdés Dakos János esetében. 1998-ban ismét őt választotta a falu polgármesterévé. Nemcsak ő, hanem szülei is, sőt felesége is karcsaiak.... Tartalom megtekintése

File Ferenc

Szövetkezeti elnök, Tiszacsege Jobb lett volna a szövetkezeteket is az állami gazdaságok mintájára privatizálni – véleményezi File Ferenc, a Tiszacsegei Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, az Agrárkamara megyei elnökségi tagja, országos küldötte... Tartalom megtekintése

Szabó József

Tulajdonos, ügyvezető, Létavértes Nyughatatlan ember vagyok. Olyan, aki nem tud nyugodni a babérjain. Mindig kerestem a lehetőségét, hogyan lehet egyből kettőt csinálni. Talán ezért mondták gyakran rólam, hogy mindig építkezek.... Tartalom megtekintése

Márföldi Mihály

Ügyvezető igazgató, Hajdúhadház A nyírségi nyúlványokon egykor működő homoki gazdaságok közül egyedül mi maradtunk meg a megyében. Ebben benne rejlik az itt élő emberek kötődése – együtt építettük fel ezt... Tartalom megtekintése