Sevilla ízei, színei és illatai

Csurran a churro hegyén a forró csokoládé

Csak egy croissant és egy frissítő feketét terveztem reggelire a közeli kávéház előtti járda egyik asztalánál az enyhe reggeli órán, de aztán megláttam, hogy a helybeliek nem ezt a menüt választották.

Odabent frissen sűlt a churro az egyáltalán nem olajszagú olajban. Pillanatok alatt szalmasárgává változik a pihekönnyű fánktésztaszerű alapanyag, és már hozza is a pincér. Csak úgy, egy szál csomagolópapírban. Mellé egy pohár sűrű kakaó – a hot chocolat – el is felejtettem hogy mondják spanyolul. Mártogattam, ahogy a többiektől láttam és lassan csipegettem. Itthon miért nem sütik ilyen formára  a fánkot – tűnődtem. Sevilla óvárosában szálltam meg. A településnek ez a része a Santa Cruz nevet viseli, és ez elég meglepő, mert a középkorban Judéria néven éppen hogy a zsidók lakták, békében az akkor regnáló Allahban hívő mórokkal. De aztán jött Ferdinánd király és a királyné, Izabella, a mórok pedig mentek. Andalúzia történelme változatos, látványos és gazdag, épp olyan, mint az utódok által megörökölt főváros Sevilla – ma.

Idejövet a sikátor falán találtam ezt a táblát, miszerint az itt ma is “üzemelő” tavernában találkozott annak idején Carmen Don Joséval és Escamilloval. Aki ismeri Georges Bizet örökbecsű operáját, az tudja miről van szó. Nincs idő felidézni a tüzes dallamok valamelyikét mert ahonnan a járókelők közelednek, ott már a Sevillai borbély Rosinájának balkonja vár. Alatta annyi japán turista, hogy akár Veronában is lehetnénk Júlia erkélye alatt. 

Történik mindez az ódon városfal mellett egy röpke séta alatt, melynek végén a fentebb bemutatott churroval találkoztam. Az épülethez szerelmesen simuló pálma mögött hatalmas fikuszfa zöldell. A túlsó oldalán oldalán a kávéház a kellemes reggeli emlékével, és egy virágzó leanderekkel teli kerttel. A Murillo garden színei és fényei – különösen így reggeltájt, méltóak a névadóhoz. A romantikus hangulatot tetézik a most még majdnem vízszintesen érkező napsugarak, egy-egy lehullott virágnak is árnyékot festve.

És micsoda leanderek… Otthon, a kontinens közepén, a fagyos telek nem engedik, hogy ősszel kint maradjanak. A forró spanyol dél viszont igen. Megkapó érzés végignézni a sétányon. Bokrok – termetre, fák – nagyságra nézve.

Murillo park… Leülök kis időre. Sevilla szülötte a névadó, és itt látta meg a napvilágot Velasquez is. Mindkettőjük műveiből sokat fogok látni a múzeumokban és a világhírű katedrálisban. Nem jártak úgy, mint szegény Van Gogh, aki hosszú időn keresztül Arlesben alkotott, de a városnak egy képe sincs tőle. Ha már Arles eszembe jutott, az a város tele van római kori emlékekkel, és maradva az összehasonlításoknál Sevillának is van egy nagyon látványos ugyancsak római kori romvárosa. Itt született viszont Trajanus és Hadrianus császár… No de próbáljunk meg elszabadulni kicsit a történelemtől.

Rövid séta után máris kijutok a hűvös sikátorok közül. A belvárost a La Giralda, és mellette a katedrális látványa uralja. Igen, oda fogok felgyalogolni a közeli napok valamelyikén. Most, lassan előre haladva a délelőttben, inkább az árnyas utcákat keresem, mert percek alatt megbokrosodott a hőség. Talán ez az a hét a tavasz végén, amikor még meg lehet úszni a nappalokat “csak” harminc-harmincöt fokkal. Megnéztem a meteorológiai előrejelzést, már a jövő hét negyvennel ijesztget. Itt a vendég villámgyorsan alkalmazkodik a helyiek igen jótékony szokásához, a sziesztához. Még fél óra, vagy óra, és a nap előbúvik az épületek homlokzata mögül, és égetni fog.

Éppen amikor ezt az előbújni készülő napot próbálom lencsevégre kapni, hopp, fölém tárja szárnyait egy fehér galamb. Semmiképpen sem szeretném saját érdememnek feltüntetni a szó szerint elém röppent kivételes pillanatot, de van benne valami jelenésszerű Bizonyos szentképi ábrázolások éppen ilyennek mutatják a Szentlelket. Elég az emelkedettségből, szálljunk vissza a földre. A platánokkal szegélyezett főútról a szűkebbek felé szeretnék haladni, célom a Guadalquivir, Sevilla folyója. Az egyik bevásárlóutca látszik a legalkalmasabbnak árnyékok, és valamelyes hűvösség szempontjából. Mivel itt elég drága üzleteket találni, érthető, hogy mindent bevetnek a reménybeli vásárlók jó közérzetének fenntartása érdekében. Vessünk csak egy pillantást az utca “mennyezetére”! Kevés a felhő? Mire valók a vitorlavásznak? Itt még a szieszta idejének rekkenő óráit is el lehet viselni valami jéggel bélelt ital társaságában.

Ha az emberfiának – pontosabban lányának – még így is nagy melege vagyon, már most megveheti a szuvenírt egy legyező képében. Amennyiben pedig nem csak dísznek veszi, mert olyan szép és olyan színes, néhány nap alatt szét is legyezheti. Nagyon sokan azonnal használni kezdik az üzletből kijövet.

Az emberfia, aki ugyebár nem legyezőt vett a déli hőségben, személyemben hozzájutott egy régen áhított különlegességhez. Az itt látható langostino al ajillo elnevezésű étket nem cseréltem volna el egy sor legyezőért.

Vegyük sorra, mi is ez a nagyon előkelően hangzó nevű költemény. A languszta egy nagyon nagy tengeri rákféleség, akár karvastag törzzsel egy sokcsillagos szálloda egy éjszakájának áráért. Jellemzően az ilyen helyek éttermének ajánlatában találjuk. A “langostino” a spanyolban a becéző, kicsinyítő képzővel ellátott kifejezés. Magyarán a kisujjnyi garnélaráknál jóval nagyobb, de a langusztánál jóval kisebb darab. Az “ al ajillo” pedig azt jelenti: fokhagymaszósszal. Az volt, amire számítottam. Pontosan az. Felkészül a Szent Jakab kagyló…

A jégre és a citromra fél liter ásványvíz ment rá, ennek utána testben és lélekben megfelelően feltöltekezve elindultam a legendás Arany torony irányába. Azért csak az irányába, mert a nagymúltú épületet, és a benne található Tengerészeti Múzeumot egy későbbi forró nap hűs programjának szánom. Mára már elegendő megpillantani a legfontosabb darabot a gyüjteményből.

Itt horgonyoz a Guadalquivir partja mellett a Santa Maria. Természetesen nem ennek az árbockosarából kiáltott a matróz Amerika partjainál, hogy “föld a láthatáron”. Az eredeti zátonyra futott, ott maradt és Kolumbusz a nagy felfedező a három egységet számláló flotta Pinta nevű hajójával tért haza. A vízparti sétányon hőálló túristán és őrült kocogón kívűl nem sok emberi halandó mutatkozik. Én magam emésztgetem a látványt. A régen történt felfedező útról szóló leírások kiemelik, hogy a bátor emberek egy nem sok jóval bíztató, rövidebb utakra alkalmas hajóval, a Santa Mariaval indultak el. A “lélekvesztő” szóra is emlékszem egy meglehetősen túlzó forrásból. Nos, nem az. Szemre is nagyon tetszetős ez a karavella. Ez a szakszerű megnevezése a hajónak tengerész nyelven. Mai kifejezéssel leírva “ nagyon egyben van”. A laikus emberben is azt a benyomást kelti, hogy csak egy nagyon katasztrofális természeti esemény veszélyeztette volna a matrózok életét. A színe Odisszeusz “barna hajóját” juttatja eszembe. Nem tudom, felépítették a valahol Görögországban a cserépedények oldalán látható – minek is nevezzem – evezős dereglyéket? Ha azokkal el lehetett bóklászni tíz éven keresztül az Égei tenger szigetvilágában, akkor a Santa Mariának nem lehetett nehéz dolga eljutni – már csak azt kellett kitalálni, hogy hova…Meglepően sok időt lehet eltölteni egy ilyen félezer év történetét felidéző ereklye mellett, különösen, ha van mellette egy árnyékot adó fa. Ilyen hát egy vitorlás – állapítom meg, és a képzeletemben elhúznak előttem a Verne regények hőseinek hajói. Ide a fa alá pedig bekúszik a hőség. Be, még az ingem alá is. Az ingem alatt meg gyanús kordulás emlékeztet: a langostino, a vágyott inyencfalat éppoly kevésbé laktató mint az összes többi tengeri herkentyű. Szállásom felé sétálva aztán, miként Kolumbusz matróza felfedezem a megváltást. Egy kézműves burgerezőben a szemem láttára nyesnek le – igaz elég vékony – szeleteket egy állványra rakott gyönyörű iberico sonkából. Ahogyan a később Dominikának elnevezett sziget lakói nem tudták ki jár közöttük Kolumbusz személyében, ezek előtt a szegény spanyolok előtt is rejtve maradt a tény: személyemben egy olyan utazó érkezett, aki ebből a sonkából egy kilót simán megenne. Nem kérne a croissantból, a szelet sajthoz se ragaszkodna. A paradicsom talán-talán, de minek az avokádó. Eltelt életem nagyobb része, hogy hírét se hallottam. Na de ne szaporítsam a szót, így együtt mégiscsak megkoronázta a napomat ez a kombó. Késő délután volt már, a megszaporodó járókelők egy nagyon elégedett túristát láthattak a kültéri talponálló asztalkáját támasztva. Éreztem, hogy a gyomromba olyan étek érkezett, amely nem múló élmény. Szép város ez a Sevilla – hordtam körül tekintetemet az ódon falakon, a gót kapubejárókon.

Írta és fényképezte:
Ésik Sándor

Hasonló

 ” Ez a világ olyan, mint egy híd…

…haladj át rajta, de ne építsd rá a házad!” (közmondás) Bíró Ernő alkotása Ízlelgetem a közmondást,  bár   nem ismerem,  de talán  értem  a  lényegét.  A  mindig  változó  idő,  nem ... Tartalom megtekintése

Tavaszi rét

Ősz Zoltán alkotása Megkerülhetetlenül   a  mi  vidékünkről  készült  a  kép,  már  elmaradtak a fenyvesek,  már    ez  az  őszinte  nyugodt  kis  tájkép,  ahol nincsenek  bércek, és  megmászhatatlan  csúcsok.  Ősz ... Tartalom megtekintése

Minimál!

Hargitai  Beáta akvarellje Vajon mit kell tenni   egy  papírlappal,  hogy  figurális  mókaság  jöjjön  létre?  Mi  az  a  sok,  vagy  kevés  produkció,   hogy  képpé  váljon,  hogy megnézzék,  hogy  elvessék, ... Tartalom megtekintése

Virágot látott utazó

Tüttő József alkotása A különleges és meghökkentő  képek  színvilága  egészen  eltérő, és egyedi, használata:   Tüttő József   tulajdona, és védjegye.  Lehet,  hogy  kihagytam még  pár jellemzőt,  de  az  évek ... Tartalom megtekintése

E fiúból püspök lesz Sevillában, akárki meglássa!

Az Ibériai félszigeten nagy hagyománya van a színpompás körmeneteknek A huszárok egyenruhájának a fazonjától legalább olyan messze esik a látvány, mint amilyen távolságra Székelyföld található a térképen, mégis az ottani... Tartalom megtekintése

Szamárháton a százméteres torony tetejére

A sevillai La Giralda tetejéről egykor a müezzin hívta imára a mórokat A világ legnagyobb gótikus katedrálisa mellett álló égbe nyúló épület uralja a látképét, akármerre is járunk a városban.... Tartalom megtekintése

Sevilla ízei, színei és illatai

Csurran a churro hegyén a forró csokoládé Csak egy croissant és egy frissítő feketét terveztem reggelire a közeli kávéház előtti járda egyik asztalánál az enyhe reggeli órán, de aztán megláttam,... Tartalom megtekintése

A kis Timike elvarázsolta az öreg boszorkányt

Azt beszélték Ágnisról, hogy szellemidéző, a kürtőcsövön keresztül beszélget Úgy élt a faluszéli kis házikóban, hogy létezését teljes  titokzatosság övezte. Az emberek  hébe-hóba látták  őt a mezőn felbukkanni, némi vadvirággal,... Tartalom megtekintése

Sziklák a parton

Biszák László alkotása Mélység és  magasság  találkozása, nem  egy röpke randevú, kőbe vésett  valóság  addig  amíg  a  Föld  gyomra  mást  nem  akar. A  kép remek, a srég  meredek  fal  magán... Tartalom megtekintése

A Szent Péter bazilika kupolájának a tetején

Még az apostolokat is felülnézetben látom, és nem csak a tér oszlopcsarnokának körívét Szinte egész Rómát bejárja tekintetem. A rácsok mint egy térkép délkör vonalai, úgy osztják szeletekre előttem a... Tartalom megtekintése