Medvére íjjal és lándzsával

Az Andrássyak betléri (Betliar) vadászkastélyában már a bejárat utáni hatalmas lépcsőházban lélegzetelállító jelenet fogadja a látogatót

A mai szóhasználattal poszter méretű festmény egy történelmi időbe helyezett vadászjelenetet ábrázol. A halálba hanyatló hatalmas medve torkából nyílvessző áll ki, kicsit lejjebb a mellkasába fúródott és beletört lándzsahegy. Hátrébb a vadászok arckifejezésén látszik, hogy éppen a nemes vad elejtése pillanatának vagyunk tanúi. Öltözetük nem hagy kétséget afelől, hogy jó néhány évszázaddal ezelőttre gondolt az alkotó.

Adalbert Franz Seligmann Medvevadászat című műve jól tükrözi a 19. század ízlésvilágát, valamint a mesterségbeli tudást. A festmény kompozíciója az éppen a lépcsőfordulóban lépkedő látogató arca elé hozza a hatalmas fogakat. A sziklák, a száraz ágak, a távolabbi fatörzsek a mát idézik. A környező hegyekben most is ilyen látvány fogadja a túrázót. A medve nem ritkaság napjainkban sem, a vadászok azonban már az Andrássyak idejében sem hagyatkoztak az ábrázolt romantikus eszközökre. Hogy mégis milyen fegyvereket használtak, és milyen állatokat ejtettek el velük? Mindkét kérdésre gazdag és sokrétű gyűjtemény ad választ a kastélyban. 

A Rozsnyótól néhány kilométerre északra fekvő települést ma is erdők övezik. A közeli stratégiai fekvésű hegycsúcsokon középkori várak jól konzervált maradványai vonzzák a régi korok emlékeit kereső turistákat. Szepes vára egy kicsit odébb van, Krasznahorka viszont majd csak a szomszédban. Nem mellesleg szintén Andrássy birtok volt hajdanán. Maradva ulticélunknál, az országútról a megfelelő táblánál lekanyarodva, egy csendes kis patak partján haladunk tovább. Alig egy kilométer az enyhén emelkedő út, és máris a kapuban vagyunk. 

Ötven hektár körüli terület övezi a kastélyt és a további épületeket. Angolpark van a kerítésen belül, mely “kertészeti műfaj” sajátossága, hogy igyekszik minél inkább a helyi természeti adottságokhoz igazodni. Laikus szemmel úgy látni, nem lehetett nehéz dolga a tervezőknek, hiszen közel távol még most is túlnyomórészt “a helyi természeti adottságokhoz” alkalmazkodik erdő és mező. Leszámítva a rövid séta után feltűnő kastély előtti barokkos formára álmodott és gondosan nyírt bukszusok alkotta franciakertet. Igen, franciakertet, mert arra jellemző az ilyen szigorú mintájú sövény. Hogy a közelből hozzak példát, ilyen látható a tiszadobi Andrássy kastély parkjában, messzebb pedig a Loire menti kastélyok mellett. Középen szökőkút  repíti az égbe a vízsugarat, pedig éppenséggel eseget jócskán. A kissé szürke ég alatt egyedül az épület bádog teteje csillog valamelyest.  

Az egyetlen olyan kastély Szlovákiában, olvasható a látogatóknak szánt ismertetőben, amelynek 1945 után is fennmaradt az eredeti berendezése, és gyűjteménye. A két világháborút is ugyanilyen szerencsésen élte túl. Szerencsés a hely, így szerencsés a látogató is, akit jó sorsa ide hoz. Visszatérve a főbejárat lépcsőházához, a már említett vadászjelenet hatása alól szabadulva egy másik nagyméretű festmény vonzza a tekintetet. Az Automedon Akhilleusz lovaival című vászon mitológiai jelenete kevésbé drámai, mint a medve elejtése. A míves mintázatú mennyezet alatti gímszarvas trófeák pedig már azon vadászok dicsőségére emlékeztetnek, akik itt éltek, vendégeskedtek és a környékbeli vadonban cserkeltek. 

Kik ők? A teret hatalmas üvegmozaikokkal díszített ablakok világítják meg, az Andrássy család házassági címerei díszítik őket. Párban a férjek és a feleségek házassági címerei. Az félköríves ablakok díszítmény nélküli felületén keresztül zöld lombok emlékeztetnek a kastélyt körülvevő vadregényes környezetre. Az emeleti korláton könyökölve egy ember nagyságú míves menóra mellől hosszú percekig vándorolhat a szem a monumentális térben. Azt gondolom, nem csak a vendégeket nyűgözte le az első benyomás, hanem az Andrássyak maguk is meg-megálltak egy pillanatra itt, mielőtt tovább haladtak.

Az Ősgalérián keresztül vezet az út a vörös fogadó szalonba. Az itt látható portrék régen, sőt nagyon régen élt Andrássyakat ábrázolnak. Ha valaki a tudomány oldaláról is megerősítést vár, egy nagyon sok ágú és nagyon mélyen gyökerező családfát tanulmányozhat a képek alatt. A nemzetség több mint ezer éves, a betléri ág kék színnel van jelölve. 

Egy ilyen kastély berendezési tárgyai közül nem hiányozhat néhány fényes lovagi páncél. Közöttük elhaladva érkezünk a vörös fogadó szalonba. A család legismertebb tagja gróf Andrássy Gyula. A vörös selyemmel tapétázott helyiségben az aranykeretes portréról tekintett az idelátogató üzleti és politikai partnereire. A nehéz függöny természetesen a tapétával azonos anyagú. Szép hátteret ad az antik állóórának, és mellette még egyszer a grófnak, immáron egy bronz mellszobor “képében”. Ő volt Magyarország egykori miniszterelnöke, az osztrák-magyar kiegyezés egyik előkészítője, aki Magyarország nádoraként I.Ferenc József császárt magyar királlyá, feleségét, Erzsébetet magyar királynévá koronázta.  Ő maga, mármint a gróf, a képen a kornak megfelelő öltözékben feszít. Arcszőrzete lehetne Kossuthé, Széchenyié, bár utóbbinak vastagabb a szemöldöke a festményeken. Utódát, nemrég elhunyt kortársunkat, Széchenyi Zsigmondot egy életrajzi filmben láttam. Vastagabb volt a szemöldöke, mint az Akadémia alapítójáé. Ő azért jutott eszembe, mert Kittenbergerrel, Almássy gróffal igen nagy vadászok voltak, és mégiscsak egy vadászkastélyban volnék. Egy vadászkastélyban, amelyről már említettem, hogy nem tettek kárt benne sem a háborúk, sem a kártékony társadalmi rendszerek, Zsigmond grófnak viszont volt alkalma a keszthelyi Festetics kastélyban kazánfűtőnek lenni Rákosi országlása alatt.

Az egykor itt élők hétköznapjainak helyszínei következnek a kastélytúrán. Ha egyáltalán hétköznapinak lehet itt nevezni bármit. Az étkező Nyugodtan viselhetné a Nádasdy terem nevet. Az ablakok között gróf Nádasdy Ferenc portréja látható, aki Mária Terézia hadvezéreként harcolt a hétéves háborúban. A további harmincnégy portré Nádasdy huszárait ábrázolja, emléket állítva annak, milyen fokú lehetett akkoriban a bajtársiasság, az összetartozás érzeménye. A terem barna fa borításának, a képek sötét tónusának élénk kontrasztja a megterített asztal. Ami fém az ezüst. Az a kanalak, a kések, villák és a gyertyatartó, mind kivétel nélkül. A kíséretemben lévő őrre pillantok, megfordíthatok-e egyet. Bólint. És igen, ott díszeleg rajta a belé gravírozott grófi címer. Ami porcelán, az herendi, a poharak és a butéliák üvegét gyönyörű csiszolt minták ékesítik.

Az egyes szobák, szalonok, termek külön külön is fejezeteket érdemelnének. Közös jellemzőjük, hogy  mindegyikük olyasfajta előkelőséget sugároz, amelyen nyoma sincs valami erőltetett, magamutogató kivagyiságnak. Annál inkább tükrözik a valóban magas szintű luxust, amely abban a társadalmi osztályban és közegben valószínűleg természetes és magától értetődő volt.

A grófnő hálószobáján érezhető leginkább, hogy egy intim és összetett élettér. A festmények, mint ahogy az egész kastélyban, itt sem távoli tájakat és embereket mutatnak, hanem valamelyik rokont, közeli várat. A látogató ingerküszöbét mégis a kis kézzel faragott bölcső,  egy mai modern hálószoba enteriőrjébe is beleillő álló tükör ragadja meg. No és a kényelem, amit akkor sem vetettek meg az emberek. A hálóból nyíló fürdőszoba az épület saroktornyában kapott helyet, ennek megfelelő panorámával. A “szaniterek”, ahogy ma nevezzük egy ilyen helyiség csapjait, kagylóit, kádjait, fali csempéit, így ahogy látom, megvannak a mai korban épült archaizáló stílusú hasonló együtteseiben is. Csakhogy ezek nem ál-ódonok… Micsoda különbség! Apropó fürdőszoba. Andrássy Gyulát 1851-ben száműzték, és Párizsban élt. Távollétében halálra ítélték, és a francia fővárosban a hölgyek a „szép akasztott” (le beau pendu) néven emlegették – írja a Wikipédia. Népszerűsége ellenére hazavágyott. Igaz vagy nem, nem tudom, nem találtam meg még egyszer az interneten a forrást, állítólag a legjobb francia pezsgővel töltette fel a fürdőkádját, és benne ülve tokajit kortyolgatott. A fény városa tehát inkább taszította, mint vonzotta. Párizs… “Az én Bakonyom”, írja a következő században Ady. “Ember-sűrűs gigászi vadon”, teszi hozzá nem múló lelkesedéssel. Andrássy gróf inkább az igazi vadon barátja volt, erről mesél a betléri kastély minden szeglete.

Ritka a kastély, és még ritkább a múzeum, amely annyit megőriz a hely régmúltbéli személyes miliőjéből, és otthonosságából, mint a betléri. 

A nagyszalon és a könyvtár az épület egyik legszebb része. Mint másutt, itt is selyemből sodort zsinór állja tapintatosan útját a látogatónak, nem léphet a könyvek közelébe. Érthető okokból. Napjainkban is több, mint 15000 kötet található itt a 15. és a 20 század közötti időszakból. A legértékesebbek az ősnyomtatványok, az úgynevezett inkunábulumok. A tekintet sebesen végigfut a lenyűgöző gyűjtemény könyvgerincein, és visszatérve az előtérbe megpihen egy csodálatos cserépkályhán. Boldog ember az, akinek legkedvesebb gyermekkori emlékei közül ilyenkor visszaköszön ugyanennek a szerényebb külsejű, de legalább ennyire barátságos berendezési tárgya saját otthonából. A zsolnai gyárból származó csempeköltemény színeivel és formájával alig akarja elengedni a figyelmemet. A parkettán hasaló oroszlán(bőr) talán a házigazda valamelyik egzotikus vadászatából való. Félelmetesek a fogak, de közömbös az állatok királyának a szeme. Nem úgy a csempén formázott ágaskodó rokonáé…

A betléri vadászatokon és hajszákon a külföldi arisztokrácia jeles képviselői is részt vettek. A pompás vendég hálószoba barokk garnitúrával van berendezve. A helyiség sarkában gyönyörűen díszített 18. századi állóóra látható, amely teknőspáncélos kombinált intarziával van ékesítve. A berendezési tárgyak aranyozása nem múló látványelem az egész kastélyban, itt is nagyon hangsúlyos.

Az ősök, a közeli és távoli rokonok képei végig kísérnek az egész látogatói útvonalon, reménytelen vállalkozás számon tartani a “Ki kicsodát”. Serédy Zsófia valószínűsíthető portréját kiemelem mint megjegyzendő emléket. A biliárdszoba ajtaja mellett függ a vászon. Andrássy István báró feleségének nem csak az arcképe maradt meg az utókor számára. Szinte teljes épségben fennmaradt teste a krasznahorkai vár kápolnájában található. “Krasznahorka büszke vára” – mint arra előbb már utaltam, nem messze uralja a hegytetetőt. Közelmúltbéli tűzkatasztrófájából rövidesen újjáépítik. Visszatérve egy pillantásra a biliárdszobába, a szemmel láthatóan nagyon nehéz építésű sporteszköz zöld bársonyán a karcsú dákókkal akár most is elkezdődhetne a játék, de haladjunk inkább tovább.

A vadászatot valamilyen szinten művelők, és azok akiknek érdeklődéséhez közel áll e nemes sport, bőven találnak látnivalót a következő termekben. Az akkoriban valószínűleg világszínvonalat képviselő fegyverek mai “retró” mivoltukban is tiszteletet parancsolóak. A trófeák a falon a megfelelő szakmai szempontrendszer szerint bizonyára magas értékűek, akad közöttük olyan állaté is, amelynek ritkán hallani a nevét. A laikus látogató, mint például e sorok írója, inkább a távoli tájakat, egzotikus helyszíneket próbálja maga elé idézni, és maga előtt is palástolni, mennyire irigyli egykori főrendjeink kalandos utazásait.

A vadászkastély belső “útleírását” olvasgatva látom, a 20. állomásához érkezve látom, közeledik a túra vége. Azért az északnyugati hálószobába lépve ismét elkerekedik a szemem. A helyiség biedermeier stílusú bútorral van berendezve. A falakon további Andrássyakat ábrázoló képek, Andrássy Manó lányai. Hölgyek lakosztályáról van szó tehát. Az ágy mellett a 20. század elejéről származó kézimunka zsák van elhelyezve. A barna színű szekrény értékes példája az osztrák bútorművészetnek. Ámulatomat azonban a nagyon sajátos módon átalakított szék váltotta ki. A 18. és 19. század fordulójáról származó, intim higiénés célokat szolgáló egyedi bidé is látható itt, az egyikben lévő tál derby-i porcelánból készült Angliában. Olvastam valahol, hogy a szigetországban, igaz évszázadokkal Derby gyárának kora előtt, azért tartották nyáron az esküvőket, mert azt az évszakot használták ki fürdés céljából. Lássuk be, nagy ugrás volt ez az ipari forradalom hazájában. Félretéve a rosszmájúságot, a porcelán bidé mind minőségében, mind míves mintáival, mind célszerűségében napjainkban is megállná a helyét. Rövidesen a télikertbe érkezünk, hallom a vezetőnk szavait. A földszintre tartunk tehát egy elég félhomályos folyosón. Ám, mielőtt odaérnénk, egy nagyon kedves, mozgalmas jelenetet ábrázoló mozaik állja utunkat. A mesebeli furulyázó pásztor ihlette az alkotást, kinek hangszer táncra perdítette a bárányát, és vele ropja a hallgatóság, a gyerekek. Idilli pásztorjáték, bukolikus hangulat. Számomra egy kis feloldódást jelent a kastélymúzeum  szigorú rendje után, ahol az ilyen intézmények természete szerint megállt az idő.

A télikert elnevezésből arra gondoltam, hogy az állatvilág seregnyi képviselőjének trófeái után valami dzsungelféle fogad ugyancsak messzi tájakat idéző növényzettel. Nem tartom kizártnak, bár ennek nem tudtam utána járni, hogy amikor még élettől volt hangos a kastély, valóban zöldellt a hosszú, tágas, és a sok ablakon keresztül gazdagon megvilágított helyiség. Az épület belsejének nagyobbrészt villanyfényes látványa után egy kissé hunyorogva vándorol a szem a beáradó fényben fürdő, majdnem szabadtérinek ható látványról a valóban szabad térre, az ismét elénk táruló odakinti parkra. Idebent pedig továbbra sem enged el a természet, a vadvilág. A vadak világa. Lábszár magasságban hatalmas krokodilszáj félelmetes fogakkal és a hüllő maga abban a méretben, melyben már az életet is veszélyezteti, nem csak a vadász végtagjait. Odébb elefántláb, az óriás kitömött változata már tényleg túlzás volna. Bivalyfej a falon, az orrszarvúnak már csak alig alig méteres szobrocska jutott. Szóval itt van Afrika. Szavannával, Nílussal, bennszülött fegyverekkel, minden olyan használati eszközzel és trófeával amiről az embernek a távoli földrész eszébe jut. Odakintről még egyszer visszakukucskálok a látogatásom utolsó állomására, de inkább az első látványa égett a retinámba, a heroikus medvevadászat képe. A kettő között is felejthetetlen élmények várják a betléri vadászkastély múzeumát. És akkor még nem láttam a parkot. Egy ilyen épület, egy ilyen gazdag gyűjtemény után magasak az ember várakozásai. Kisütött a nap, a kastély előtti szökőkút alatti csillogó vízsugárban fürdő arany Psziché szobor biztatás és ígéret: nem fogsz csalódni!

Szerző: 2020. 09. 30.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló