Minden terem történelem a homonnai kastélyban

 

Mindegyik birtokosa szépített vagy rontott, toldott és bővített rajta. Napjainkban inkább a helyreállításon van a hangsúly.

Elszánt tekintetű hím oroszlán áll fenyegető testtartásban a kastély előtti park kapujának oszlopain. Nyugalmat árasztó térre néz, ahol békés polgárok járnak-kelnek. Apró gyermekek bicikliznek, szüleik fagylaltoznak, a város zaja csak halkan szűrődik ide. A kíváncsi turisták a közeli parkolóig jöhetnek autóikkal. 

A 20. század utcái, épületei közül a történelem tűnik elő. A kapuból a ma a Vihorlát Múzeumnak otthont adó épülethez sétálva, nem múlik az ember lelkében a királyi ragadozó látványa. Képzeletünkben a kultuszfilm hőse, a Lion king képe lép elénk, amint a szikla magasában rázza a sörényét. Visszább egy évszázaddal a budapesti Lánchíd kevésbé harcias őrzői pillantanak ránk. A gondosan nyírt sövények szegélyezte sétány végén, a Múzeum felirat alatti főbejárat előtt, aztán láncokat is láthatunk. Az egykori felvonóhíd láncait. Az őrzőkből sem fogyunk ki, egy anyaoroszlán nézi meg még egyszer, ki kér bebocsátást. Nem vicsorít, mégis ijesztőbb, mint a párja. Karmai alatt biztonságban van a kastély egyik régmúltbéli urának koronás címere.

Sem az oroszlánok, sem a várárok, nem jelentettek védelmet a mögöttünk maradt több mint fél évezredben az ellen, hogy a város, a korábban erődítmény, utóbb kastély sokszor gazdát cseréljen, és igen gyakran erőszakos módon. A Laborc völgye, ahol a reformkorban már vasút vezetett Lengyelországba, korábban is útba esett a Kelet Nyugat között kereskedőknek és hadaknak egyaránt. Hosszan lehetne sorolni, ki mindenki uralta a Vihorlát hegységre néző települést, és ki szerette volna birtokának tudni. A Drugetheket, Csákiakat emelem ki, és az Andrássyakat, akiknek a mai Kelet-Szlovákiában másutt is szép kastélyaikat találhatjuk. Borovszky Samu monográfiasorozatának Zemplén vármegyét tárgyaló része szerint a homonnai kastély építésének eredetét nem jegyezte fel semmiféle okirat, de 1449-ben már állott, s mindegyik birtokosa szépített vagy rontott, toldott és bővített rajta. Napjainkban inkább a helyreállításon van a hangsúly. 

A munkálatok jó részén már túl vannak, és a gondos munka eredményeként teremről teremre haladva nagyon hamar megérinti a látogatót az a hangulat, az az életérzés, amely lakóinak a mindennapjait jellemezhette.

A belső térbe lépve az első pillantásra nyilvánvalóvá válik, hogy a fa használata uralja nem csak a lépcsőket, a korlátokat, és a falburkolatokat, de még a mennyezetet is. Ahhoz sem fér kétség,  hogy a jó ízlésre valló terveket jó mesterek értő kezei valósították meg. A geometrikus formák az arannyal gazdagon díszített ajtókon és ablakokon is visszaköszönnek. Apró részlet, kis kitérő, de  nem kerülheti el a figyelmet, hogy mindenütt ápolt szobanövényeken pihenhet meg a tekintet. Az óvó- és helyreállító  tudományos munka mellett marad idő, energia és jó ízlés egy kis életet lehelni a felidézett és megállított időbe. Az intim ablakmélyedés páfránylevelei alatti pásztoróra pedig olyan élőkép, amihez már csak egy távoli Haydn vonósnégyes hangjai hiányoznak.

Mielőtt a fa hangsúlyos szerepére visszatérnék, ismét a mennyezetre kell emelnem a tekintetem. A kör alakú aranykeretekben ezernyi kristály csillog egy fejedelmi csillárban. Miközben lassan a fal rozettáiig araszol a tekintetem, arra gondolok, a szürkésfehér gipsz rózsák, levelek és indák alatt nagyon is hiányoznának alant a vidámzöld levelű fikuszok. És arra, hogy mennyire kiegyensúlyozottan előkelő és mégsem hivalkodó minden díszítmény, berendezési tárgy és a termek enteriőrje, legyen szó csempekályháról, falióráról, márvány kandallóról.

A geometrikus formák után a fa megmutatja magát az ábrázolás alapanyagaként is. Ha történetesen elhalványult volna a sok látnivaló után a kinti oroszlánok emléke, elég a nagy szalon bútorainak lábára pillantanunk. Vastag vörös szőnyegbe marnak a karmok. A faragások gazdag mintavilága leveleket, hajtásokat mintáz, és a kések nyomán született minták a Fauna és a Flóra után megérkeznek az emberábrázoláshoz. A falon függő kép harcos testtartású történelmi figurája békés ellenpontja a szekrény sarkára formázott antik ruházatú női alaknak. Nem kell megküzdeni a megváltozott stílusok befogadásával a következő teremben sem. A ma divatos office szóhoz válogathatnánk jelzőket további idegen, vagy nem idegen szavak közül. Antik, klasszikus, reformkori… Vagy inkább hagyjuk, és időzzünk el az asztalon elrendezett – talán – gránitból csiszolt, ritkán látható író alkalmatosságoknál. Tintatartó, míves fedéllel, hiszen még beleszáradna a tinta lefedetlenül. Jó nehéz tapper. Ismerős a szó? Ehhez már szótár kell? Ebbe fűzték az itatóst. Ez sem ismerős? És a nádtoll, lúdtoll? Megérné utánajárni, és egy külön bekezdést szentelni nekik.Inkább “ugorgyunk”, Pósalaki bácsival szólva. A hálószoba falán lévő, a mitológiát idéző kép cselekménye, a hátterét tekintve másutt zajlott ugyan, de maga az epizód itt is megtörténhetett. Hol másutt, ha nem egy ilyen baldachinos ágyban?! Ebben is benne van az anyag, mondaná egy mai mester, a korabeli pedig igen sokáig faraghatott… Akinek alkalma nyílik saját szemével bejárni a vadregényes mintákat, látni fogja, milyen gazdag a formavilága. És azt is, hogy az ágy fejénél a címert tartó két figura kezében bunkós botok vannak. Végül is, fegyver az is. A kastélyba, ellentétben az ilyen épületekben megszokottal, mindenütt gazdagon árad a fény. Itt a két ablak tájolásából látszik, hogy sarokszobáról van szó, kivételesen szép fényképezési lehetőséget adva. Nincs szükség vakura a földszinti termekben sem. Vezetőnk egy lefelé vezető csigalépcsőn kalauzol az alsó szintre. A fafaragók számára kevés feladat maradt, itt festett falminták és stukkók között lépdelhet a látogató a vörös  szőnyegen. Az egymásba nyíló szobák ajtajain végig lehet pillantani. Kosztümös történelmi filmekben az ilyen helyszíneken nádszálkarcsú, harangszoknyás hölgyek közelednek rizsporos parókát viselő urak társaságában. Őket mintázza a fentebb látott porcelán szobrocska a páfrányok rejtekén.

A festett minták burjánzása zavarba ejtő, de meg-megáll a kóborló tekintet egy-egy történelmi szereplő portréján, vagy egy múltbéli eseményt illusztráló rajzon.

A termekben kiállított bútorok és tárgyak az egykori tulajdonosok gazdagságát tükrözik, és azt, hogy nyitottak voltak a nagyvilágra, más égtájak, világrészek kultúrkincseire. Az intarziás székek által körülvett asztalon megcsodálható egy darabka távol-keleti történelem. A papírvékony porcelánból készült kínai teáskészlet színes festményeivel ipartörténeti remekmű. Már az írásom elején is érintettem, hogy helyreállítási munkák folynak a kastélyban. Amit eddig láttam belőle, meggyőzött, hogy értő kezek munkája hozza vissza a történelmet a ma embere számára. A színpompás földszinti helyiségek sora úgy mutatja ezt meg, hogy nem az jut eszébe a vendégnek, de szépen helyreállították, hanem az, olyan, mintha nem is kellett volna dolgozni rajta. Pedig kellett. A magyar királyok termében nagyon is szembetűnő, hogy mi is az az “ilyen volt, ilyen lett”.  Pontosabban “lesz”. Felújítják a magyar királyok termét a homonnai Vihorláti Múzeumban. A reneszánsz kastély leglátványosabb szobájának falait 50 magyar király és fejedelem arcképe díszíti – írja a hírek.sk. Szent István, Szent László vagy Nagy Lajos – csak, hogy néhányat említsünk az uralkodók közül –, akik helyet kaptak a 60 és fél négyzetméteren a homonnai Vihorláti Múzeumban. Csáky István akkori birtokos a 18. század végén négy termet újíttatott fel a kor divatja szerint. Ezekből a legjelentősebb a magyar királyok terme. Feltehetően Martin Johann Schmidt osztrák festő keze munkája látható a teremben, aki az arcképeket medálokban ábrázolta – folytatódik a 2018. február 16-i tudósítás. Nagyon biztató mindaz, amit a kastélyból eddig láttam, semmi okom kételkedni abban, hogy ez a terem is tökéletesen helyre lesz állítva. Most a királyok képei még csak gondosan egymás mellé, mögé rakva várják, hogy a falra kerüljenek. Nagyon bátor, de egyúttal becsülendő ötlet a múzeum restaurátorai részéről, hogy ilyen “munkaközi” állapotban is a közönség elé tárják a nevezetes termet. Kellemes érzés és jóleső fáradtság a végére érni a vezetett túrának. A kastély parkjában egy padon megpihenve, gondolatban újra lehet élni a látottakat, magát az épületet körül járva pedig látható, még több mint fele hátra van a hatalmas vállalkozásnak. A homonnai kastély, a történelem nagy korszakainak tanúja, a ma élő emberek és utódaik számára egyetemes értékű kultúrkincsként nyeri vissza historikus állapotát.

Kattintson ide, és nézze meg a képeket galáriánkban nagy méretben, nagy felbontásban!

Szerző: 2020. 09. 10.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló