Az Andrássy vadászkastély angolparkja Betléren

Szökőkutak arany szobrokkal, vízesés jegesmedve barlanggal, tavacska vízililiommal

Vissza a természetbe! Hol máshol vezethetné egy kertépítő alkotó fantáziáját ez az elv, mint egy vadászok számára épült kastély környezetének megtervezésében. Az Andrássyak betléri (Betliar) vadászkastélyában már a bejárat utáni hatalmas lépcsőházban lélegzetelállító jelenet fogadja a látogatót. A lándzsás, íjas medve vadászatot ábrázoló monumentális alkotás a nemes vad elejtésének pillanatát ábrázolja egy romantikus jelenetben. A háttér a kastélyt körülvevő hegyek, erdők egy darabját hozza elénk. A festménynek ehhez a részéhez ma is “modellt állhatna” a nem, vagy alig változó természet.

Az épületet övező nyolcvanegy  hektáros park a legnagyobb történelmi botanikus kert Szlovákiában. A XVIII. század végén bizonyos H. Nebbien építész tervei alapján készült, amikor a kastélyt klasszicista stílusban átépítették. A múzeum termeinek felkeresése után, eltelve az ott látott gazdag anyaggal, igazán jó levezetés sétálni egy nagyot a parkban. Csak az emberkéz alkotta építmények emlékeztetnek arra, hogy még nem értük el a környező erdőket. A hatalmas fák, a terjedelmes tisztásokon száradó nemrég kaszált széna illata, a csörgedező patakocska lehetne néhány kilométerrel odébb, sőt, valószínűleg találni is ilyen romantikus, eldugott erdőrészeket akár szarvasokkal, sőt medvével is. Ám ez egy kastélypark.

A soktornyú épülettömb előtt barokk mintára nyírt buxus sövények övezik az aranyozott szobrot, amely a látogatókat fogadja. Egy arisztokratikus rezidencia esetében semmiképpen sem érződik túlzásnak egy istennő figurája. Pszichét ábrázolja a mű, klasszikus ízléssel formálta meg alkotója. Egy szökőkút közepén áll, és az égre törő vízsugár szikrázó gyöngyökként záporozik naptól csillogó vállaira. Vajon miért rabja az emberfia – legyen bármilyen rendű és rangú – a csobogó víznek, és a szemkápráztató tűznek és fénynek, filozofálgatok magamban miért írnak zeneszerzők Vízizene és Tűzijáték címmel darabokat? A múzeumlátogatás után ismét nyílik alkalom gondolkodni a dolgon.

A nagy park a kastély mögött egy kis patak partján ápolt sétányban folytatódik. Az ismertető leírás szerint a hazai fajtákon kívül van itt több egzóta: hegyeslevelű liliomfa, 37 m magas simafenyő többek közt. Találunk egy méltóságteljes, 500 éves tiszafát is, de nagyon szépek a vadgesztenyefák, juharok, kőrisek. Több kerti építmény igyekszik felidézni néhány történelmi építészeti stílus sajátosságait. Így keletkezett többek közt a rotunda, a szabadkőműves csarnok, a nagy halastó melletti regényes kis tornyos vár, amely egyben állatkert is volt, a mesterséges barlang és a nyári lak. Némelyiket meg is találja kereső tekintetem, de máris magába szippant a víz zenéje egy jó tíz méteres mesterséges vízesés képében, és a tűzijáték a rajta átsugárzó napsütésben. Látva a mögötte lévő fákat tudom, hogy a nap legszebb negyedóráját kaptam, mert éppen egy nyiladéknál jár az égi vándor. A többi látogató is arrafelé vándorol, mint egy sereg hangya egy jóízű kenyérmorzsára. A kisgyerekkel érkezők – ők vannak többségben – ne számítsanak arra, hogy néhány perc múlva elindulhatnak további látványosságokat felkeresendő. A szépen megépített vízügyi műtárgy a szó köznapi értelmében is műtárgy formájában, körbe járhatóságában és minden együtt: szépségében marasztalja a szülőket is. Az Andrássyak korában még állatpark gyanánt is szolgált a kert, és a rácsok mögötti barlangban jegesmedve “lakott”.  Szegény…Csak lassan marad mögöttem a lezúduló víz moraja. Felváltja az erdő csendje. Tűznek megmarad a Nap melege a hátamon a tisztásokon átballagva, víznek pedig a vezetőmként szegődő kis csobogó erecske. Ha ilyen az angolkert, akkor jó, mert már tényleg erdőnek érzem. A jegyváltásnál kapott térkép szerint rövidesen a halastóhoz kell érnem. Végig egy emelkedő teszi kissé testedzéssé a sétát, de el lehet viselni. Talán ezért jönnek fel idáig kevesebben. Pedig megéri. A felduzzasztott patak tekintélyes nagyságú tavat táplál. Egy álmos vasárnap délután címet lehetne adni a képnek. Vagy a nyugalom tava… Lusta, lassan úszó pontyok fekete háta látszik a fák tükörképe alatt. Alig érezhető szellő borzolja a víz színét, megbillegtetve a vízililiom telepet. Kicsit túl lehetne írni a hangulatot ekként: mint egy lágy dallam a hárfa húrjain. 

Hosszabbak az árnyékok, nem szikráznak már a vízesések, eltelt a délután. Kiürültek a parkolók a kastélykert kapuja előtt. Érkezésemkor csak lejjebb találtam helyet – továbbra is a patak partján maradva. Itt már majdnem folyócska. Olyannyira, hogy egy csapat liba úszkál rajta – mígnem hangosan gágogva szárnyra kapnak és iszonyú lármával elrepülnek a fejem felett. Mint vad fajrokonaik a természetben.

Szerző: 2021. 02. 01.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése