Murguly Gyula

Nyugdíjas,

Jármi

szszb_02-86_murguly_gyula.jpgElefántcsontpipa, rajta a különleges díszítések sorában a magyar korona, patinás fali óra, antik bútorok és számtalan könyv jelzi, Murguly Gyula és családja megbecsüli a velünk élő történelem relikviáit. A múlt szeretete, az előttünk élt generációk, különösen a család felmenő őseinek tisztelete át meg áthatja életüket.

A beszélgetésbe a kétéves Dániel unoka is bekapcsolódik a maga nyelvén, a nagyszülők szemefénye a talpraesett kisfiú. Kezében a játékautó, de emlékezetében bizonyára megragadnak azok a nevek, események, a családtörténelem fontos helyszínei, amelyeket a nagyszülei elevenítenek fel.

Tősgyökeres nagyecsedi családból származik Murguly Gyula. Édesapja, Murguly Imre gazdálkodó ma nyugdíjából él. Édesanyja, Imre Mária fiatalon elment, negyvenhat esztendős korában mondta fel a szíve a szolgálatot. A családban a legidősebb Gyula, 1941. április 19-én született, Imre öccse tíz esztendővel később jött a világra. Ma Budapesten él, géplakatos. Sándor pedig kőműves Nyírmadán.

Az általános iskolát ’47 és ’55 között a szülőfaluban járta ki Gyula. A család reszketett az édesapáért, aki a Don-kanyar poklából négy esztendő múlva, de mégiscsak hazatérhetett. A dolgok rendje azt diktálta, hogy a legidősebb fiú folytassa a gazdálkodást a szülők mellett. Szántott, markot szedett, kapált, mikor mit kellett. S ráadásul tetszett is neki ez a munka. Az édesapja úgy gondolta, Gyula marad mellette gazdálkodni, az öccsei pedig tanulnak.

A mezőgazdasági munka azonban nem elégítette ki a fiatalember érdeklődését. Elvégezte a gépkocsivezetői tanfolyamot, majd bevonult Miskolcra katonának. A leszerelés kissé elhúzódott, Kaposvárra is elvezényelték és egy kis ráhúzás után szerencsésen hazaért. A leszerelés után világot látott, már amennyire Nagyecsed és Miskolc távolsága ezt lehetővé teszi. Két évig lakott albérletben és dolgozott gépkocsivezetőként a 2-es építőipari vállalatnál. A szíve mégis hazahúzta, beállt traktorosnak a nagyecsedi termelőszövetkezetbe.

Közben a szomszédlány lakodalmán együtt táncolt egy tizenhét éves kislánnyal, Bereczky Lenkével, aki röpke három hónapos udvarlás után, a szülők és a gyámhatóság engedélyével, még a nagykorúság előtt hozzáment Murguly Gyulához. A szűk családi körben megtartott esküvőre 1965. április 24-én került sor. Hét évig laktak Nagyecseden, majd gondolkodtak a gyerekeik sorsán és úgy döntöttek: Jármiban telepednek le. Közel a városhoz, annak kényelméhez és szolgáltatásaihoz, de mégis falun. Lenke családjának ősi földjén.

Két gyermekük született, Béla, akárcsak az apa, gépkocsivezető, huszonnyolc éves és természetesen Jármiban él a családjával. Két kisgyereke van, Béla hét, Ivett öt esztendős. Gyuláék lánya Erika, bár a textiliparban szerzett szakmát, most vállalkozóként dolgozik a család Zöld Ász vendéglőjében. Férje román állampolgár, Irimus Liviu Dániel, géplakatos és a közös gyermekük a kétéves Dániel. Gyula a nagyecsedi termelőszövetkezet után a mátészalkai gépállomáson gépszerelőként dolgozott 1960 és ’70 között. Három műszakba vonatozott. Végül 1972-ben költöztek Jármiba.

A helyi Alkotmány Termelőszövetkezet kínált számára munkát, Ifa teherkocsival járta az ország legtávolabbi vidékeit is. A lánya sokáig úgy szólította: Apu bácsi… Volt olyan eset, hogy csak megmosakodott és már indulnia is kellett újból. Jócskán egymillió kilométer felett vezetett. Huszonegy éven át kereste itt a kenyerét.

Murguly Gyula szerencsés embernek érzi magát, mert a felesége családja befogadta, gyönyörű házat építettek Lenkével, és már a gyerekeik boldogulását igyekeznek előmozdítani. Ezért is nyitották meg a Zöld Ász vendéglőt, mert akármerre is változik a világ, az utak vándorai rendre megéheznek, megszomjaznak. A múlt szeretete és a régi, szép tárgyak megbecsülése révén szerezhette meg a csodálatos elefántcsontpipát, amely a kilencvenhat évet megélt nagyapa tulajdonában volt. Vagy hatvan esztendeig használták rendeltetésszerűen, most viszont ékes darab a falon. Hasonlóan ragaszkodnak a különleges állványórához.

Ezek után bizonyára nem lepődik meg senki, hogy éppen Murguly Gyula presbiter fuvarozta el Őrbottyánba a megrepedt jármi harangot, hogy javítsa ki az ismert mester, Gombos Lajos. Az ütő ugyanis kikoptatta egy helyen a harangot, megfordították, ám megrepedt. S még arra is élénken emlékszik a gazda, hogy a hetvenes években a tsz-iroda alapkőletételénél az elnök, Major József három, Murguly Gyula négy téglát rakott le.

Ezek a téglák is nagy mértékben hozzájárultak, hogy a nagyecsedi fiút befogadta Jármi és Lenke családja. Rögtön itthon érezték magukat, és a fészekmeleg megakadályozta, hogy valaha is az ország szebb és gazdagabb vidékén próbáljanak szerencsét. Kirándulni mehetnek akárhová, de otthont teremteni csak ott szabad, ahol nagyon boldogok lehetnek.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése