Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kiss András
Falugondnok,
Jármi
A forgalomirányító lámpával felszerelt, szupermodern iskolát építő falu, Jármi ma már nem húzódik Mátészalka szoknyája mögé. Az almatermesztés úgy a tangazdaság, mint a helybeliek kertjében komoly hozzáértésről, a munka, a gyümölcstermesztés szeretetéről mondja el szavak nélkül a tapasztalatait.
Ez a vidék alapvetően meghatározta Kiss András életről, szakmáról, boldogulásról vallott felfogását. Márokpapiban született 1948. augusztus 12-én. Édesapja, Kiss András nyugállományú pénzügyőr szakaszparancsnok-helyettes, édesanyja, Sepely Amália egészségügyi asszisztens. Két húga van, Terézia butikos Mátészalkán és Ágota szintén ruhabutikot vezet Vaján.
Messziről vezetett az édesapja útja erre a vidékre. Soproni születésű, és azért választotta az egyenruhás szolgálatot, mert így csak egyszer lehetett behívni a frontra. Csarodára helyezték és Magyarország nyugati csücskéből a keleti végeken kereste a boldogulást.
Kiss András gyerekkorában érdekes kettősséget tapasztalt. Amikor Márokpapiban nyaralt, megismerte a jószágot, a tartásukkal kapcsolatos tárgyakat, szokásokat, hiedelmeket. Nyaranta dolgozhatott a szőlőben. Arra is emlékszik, hogy amikor a tarló szúrta a talpát, a nagyapja a nyakába vette, és ameddig a szem ellát, gyönyörködött a látóhatár pereméig nyúló határ szépségében.
Amikor cseperedett, ebédet hordott az aratóknak. Az apai nagyszülőknél Sopronban ő számított a falusi fiúnak, Márokpapiban pedig ő volt a városi. Egy személyben kettős kötődés… Még most is úgy gondol vissza Sopronra, mint egy gyönyörűszép, de valójában más világra. Szívéhez, lelkéhez a nyíltszívű márokpapi emberek sokkal közelebb álltak.
Az általános iskolát Mátészalkán végezte és a Baross László Mezőgazdasági Technikumban érettségizett ezerkilencszázhatvanhatban. Jelentkezett a felsőfokú mezőgazdasági technikumba Nyíregyházára és 68-ban szerzett bizonyítványt.
A katonaság huszonöt hónapnyi elfoglaltságot jelentett az életében: a nyíregyházi központi híradóanyag-raktárban teljesített szolgálatot. Előtte kikerült főkertésznek, majd megtették főagronómusnak Hermánszegen. Szolgálati lakást kapott, almát termesztettek a hagyomány alapján. Kiss András elvégezte a mezőgazdasági főiskola kiegészítő képzését és hetvennégyben kapta meg üzemmérnöki diplomáját. A hermánszegi Béke Termelőszövetkezetben töltött öt esztendő után közelebb jöhetett a mátészalkai vidékhez. A tangazdaságban területvezető kertész beosztást kapott, előbb a Jármi-kertet, majd a Muszáj-tagot bízták a gondjaira.
Az 1975-ös esztendő nemcsak a gazdaságban elkezdett munka és a fontos beosztás elnyerése miatt lényeges a sorsa alakulásában. Abban az évben vette el feleségül Rostás Rozáliát, aki ma szociálpolitikai előadó a mátészalkai polgármesteri hivatalban. Két gyermekük született, Gábor leérettségizett, és várhatóan a nagyapa nyomdokaiba lépve a vám- és pénzügyőrség kötelékében képzelné el az életét. László fiuk másodikos. Mátészalkán vettek lakást.
Már javában tartott a rendszerváltozásnak elkeresztelt folyamat, amikor a privatizáció új fejezetet nyitott Kiss András életében is. Ezerkilencszázkilencvennégy január 31-éig tartott a területvezető kertészi beosztása, amikor a nagygazdaság a visszakért és kapott gyümölcsöshányadok miatt darabjaira hullott.
Kiss András is igényelt vissza gyümölcsöst a kárpótlás részeként. Most öt hektárt és temérdek munkát, kiadást mondhat magáénak.
− Megérte?
− Nehéz tömören és pontosan közelíteni a választ − önmagának nemegyszer megpróbált felelni a ki nem mondott kérdésre is. − Az tény, hogy az egész éves beruházásnak csak év végén, vagy a következő év elején láthatjuk az eredményét. Úgy indulunk a permetezéssel, a növényvédelemmel, az almaszedéssel, az eladással, hogy fogalmunk sincs, mennyit tesz ki a bevétel és a kiadás. Tengernyi munka van vele, és a bizonytalanság beárnyékolja az esztendőt. Talán ezért is beszéltem le a nagyobbik fiunkat a mezőgazdaságról.
Amikor a tangazdaság felett fekete felhők gyülekeztek, az 5-6 évig húzódó leépülési folyamat utolsó felvonásakor hagyta ott a gazdaságot Kiss András. Mint a kapitány a süllyedő hajót…
Jármit megszokta, megszerette. A gyümölcstermesztésért rajongott. Amikor felkínálták számára a falugondnoki állást, örömmel fogadta el. Elsősorban a mezőgazdasági termeléssel, a földhasznosítással kapcsolatos kérdésekkel keresik meg a falubeliek. Eljár a falubeliek ügyeit intézni az adóhivatalba és a földművelési hivatalba.
A gyümölcs- és zöldségtermesztésnek igen komoly bázisa a jármi határ, nem véletlenül kérnek szaktanácsot a falugondnoktól növényvédelemmel kapcsolatos kérdésekben is az újdonsült gazdák.
Szabad idejében is kertészkedik vagy olvas.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése