Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
Kinek mutassam meg az esőt?!
Írta: Vaskó Ilona
Nyári ruhában, mezítláb álltam az útszéli homokban. Az aszfalt okádta magából a forróságot, amibe az autók mély vályút vágtak. Már hetek óta fülledt napok követték egymást, de most éreztem, amint a szél meglebbenti a szoknyámat. Szembe fordultam vele, hagytam, hogy az arcomba csapjon. Vihar előtti szél volt. Ott hordozta magával az eső illatát. Lábamat belefúrtam a homokba, és vártam.
A szél egyre vadabbul fújt, egyre dühösebb volt. Éreztem, haragszik. És már dörrent is egyet az ég. Még messziről, mintha a szomszéd falu felett csapott volna össze az égi hadsereg, de alig telt el pár perc, már zendült is újra. És elkezdődött! A függöny felgördült, és megkezdődött az előadás, az égi színjáték. Először csak egy-két óriási esőcsepp pottyant a földre. Néztem a poros útszélt, amint nagy mélyedéseket hagy maga után minden csepp. Az eső illata ott gomolygott az orromban, a szívem hevesen lüktetett. Minden ízemben kívántam.
A ruhám az izzadságtól rám volt tapadva, a bőröm ragacsos. Érezni akartam, amint az eső lemossa rólam a fülledt nyár szennyét. Újabb dörrenés, és már ott is volt… A karomra csöppent először. Megnyaltam. Sós volt. Ekkor egyre hevesebben kezdett esni. Csak kicsit várt, majd vadul zuhogni kezdett… csorgott végig a bőrömön, a karomon, a hátamon, a mellkasomon. Éreztem, mint mossa le rólam a nyár minden mocskát.
Az arcomat belefordítottam az esőbe, és széttártam a karjaimat. Kívántam mindenhogy. És csak dörgött, és dúlt a vihar körülöttem. A fák lombjait ugyanúgy tépte a szél, mint ahogyan ázott hajamat próbálta. A fákkal jobban bírt, mint az én csuromvizes frizurámmal.
Ott álltam ázottan, és szaladni és nevetni vágytam egyszerre. Boldog voltam, olyan mérhetetlenül szenvedélyesen boldog, hogy őrült futásba kezdtem. Magam sem tudtam, merre, csak menni vágytam, megmutatni a világnak az eredendő boldogságot. Az élet adta gyönyörök apró csillámait. Világgá kiáltani: Nézd! Ilyen az eső! Gyere velem! Fuss, érezd te is, amint lüktet benned az örök fiatalság!
De egyedül voltam. Mint életem oly sok pillanatában, most is egyedül voltam. Megértettem akkor, ott − mások boldogsága soha nem rajtam fog múlni, nem tudom megmutatni, milyen szeretni, táncolni az esőben, hiszen aki még táncolni sem tud, annak mit mutathatok én? Egyszerre éreztem magam kevésnek és soknak. Egyszerre voltam fullasztóan lüktető és mérhetetlenül magányos. Nem tudom megtanítani senkinek az eső utáni rajongásomat. Egyedül maradtam a szenvedélyemben.
Amilyen elementáris erővel tört rám az eufória, olyan mélyre taszított a felismerés, hogy nincs kinek megmutatnom az esőt. Hogy soha, senkinek nem fogom tudni elmagyarázni a vihar és a szenvedély erejét. Dühös mennydörgés volt bennem, és ami kint zajlott, tükre volt a belső vívódásomnak. Először csak egyetlen könnyet ejtettem, majd heves zokogásba kezdtem. Az arcomat az égnek fordítva hullajtottam a könnyeim, az eső jótékony palástja mögé rejtve, hogy a világ meg ne láthassa mérhetetlen szomorúságomat.
Mint amilyen hirtelen jön egy nyári zápor, olyan hirtelen csendesedett el bennem is a kétségbeesés. Nem dolgom megváltani a világot, nem dolgom megmutatni az embereknek az esőt és a szelet. Nem dolgom, mert nem is tudom. Ha valaki nem ezzel az életigenléssel született a világra, annak sorsa az lehet, amire képessége van. Nekem képességem van a természet szeretetére. Együtt tudok vele élni és lüktetni. Én „csak” ezt tudom adni: az élet szenvedélyét!
A kép forrása: pinterest.com
Hasonló
Az út
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése
Emlék
Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése
Csend a sziklák tövében
Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető világunk tele van meglepetéssel, olyannyira, hogy belefér bármilyen szokatlan torz, pszicho, sci fi, csak rettentsen! Nehéz elhatárolódni, nehéz kimaradni, így azután egyszer... Tartalom megtekintése
Rekviem-féle egy pót-nagyapához, és az ő Erdélye egy évszázadához
Tata nyáron mindig a garázs tetején ült. Ült és nézett le az utcára, élvezte a nyarat, az árnyékos szőlőlugasban, ami teljesen befutotta a garázs lapos tetejét, árnyas kuckót formálva. Ha... Tartalom megtekintése